A lengyelek is támogatnak

A lengyel felhívás fordítása:

Magyar barátaink!
Fogadjátok tiszteletünket, elismerésünket és támogatásunkat. Az utolsó magyar parlamenti választások reményt nyújtanak Magyarország a kommunista rendszerből való kilépése folyamatának befejezésére. Bizakodva kísérjük figyelemmel Orbán Viktor miniszterelnök kormányának lépéseit. A kormányfő és a vezető koalíció elszántsága sikerrel járhat, lehetővé téve az állam jogi és intézményi megalapozását, melynek következtében Magyarországot többé már nem nevezhetik „posztkommunista országnak”.

Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya az országot fenyegető gazdasági szerencsétlenség hajnalán vette át a hatalmat. Ez az állapot elsősorban elődeik téves döntéseinek, hazugságainak és csalásai sorának következménye. A budapesti kormányzat belső válsággal küzd egy ellenséges nemzetközi
környezetben. A magyarok újító döntései, melyek célja az állami költségvetés szanálása a nemzetközi intézményekkel szembeni függetlenség megtartása mellett, bátrak és egyben kockázatosak is. Mégis épp a Ti elszántságotok, a magyar állami érdek iránti megértésetek csodálatra méltó, hazaszeretetek reményt nyújt. Sikeretek példát mutat majd másoknak, többek között nekünk, a lengyel nemzetnek is. Orbán Viktor kormányának bukását megkönnyebbüléssel fogadná Európa azon része, melyet egy bénító politikai megfelelőség, gazdasági dogmatizmus, illetve bármilyen, a nemzeti kormányok által szuverén módon kidolgozott pozitív megoldások iránti idegenkedés vezényel.

Erőtök az egységben rejlik. A reformkormány továbbra is jelentős társadalmi támogatásnak örvend. A magyar gazdaság „szabadságát” oltalmazó tüntetők valójában a magyar posztkommunisták befolyásainak az európai baloldallal, illetve a könnyű bevétel lehetőségét kereső nemzetközi cégekkel
szövetkező védelmezői. Reméljük, hogy az ellenséges hadjárat nem ássa alá a magyarok Orbán Viktor és kormányának nyújtott támogatását.

Sikeretekre számítunk! Diadalotok precedenst hoz létre és követendő példát nyújt Lengyelország, illetve más posztkommunista országok, valamint a kétségbeesetten új eszméket kereső Európa számára.

Fogadjátok ezen levél alatt összegyűjtött aláírásainkat szolidaritásunk kifejezéseként, valamint a magyar-lengyel barátság és sorsközösség érvényességének bizonyítékaként.

Varsó, 2011. január 19.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!