A CÖF-re óriási feladat hárul

Tisztelt Vezetőség!

Teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor ellehetetlenítése, lejáratása és megbuktatása a cél az EU Parlamentben. Olyan mértékű a gyűlölet iránta, melyet a Néppárt sem vállal magára, előbb-utóbb nyíltan szembe fognak fordulni vele. Annak dacára, hogy valójában igaza van, de nem tőle várják a kérdésekre a megoldásokat. Orbán Viktor az EU. Parlamentben eljutott addig, hogy bármit mond, bármit nyilatkozik, csüngnek a szavain, kifejezésein és azonnal visszatámadnak, kiforgatják.

Egy jó politikusnak fel kell ismernie, hogy adott helyzetekben nem mehet szembe mindenáron egy elfogadott nézettel. Ettől még nem lesz kevesebb. A halálbüntetés, mint végső retorzió szabályozása törvényes keretek között teljes mértékben méltányolható, elfogadható és nem mond ellent semmiféle humánus gondolkodásnak, mert aki szándékosan elveszi más életét, nem vehet részt egy társadalom életében. Az elvetemült, sorozatgyilkosok nem érdemelnek meg semmilyen támogatást: ma a fogvatartottak ellátást kapnak, dolgoznak. Az eus-irányelvek szerint a börtönök minőségét, szociális körülményeit javítani kell. Lassan jobb körülmények között élnek, mint sok tisztességes lakos. Mi gátolja a visszaesőket, akár gyilkolásban? Ismert és javuló börtönviszonyok nem visszatartó erő. De EU ebben lojális, mert nem hisz az emberi értékekben, nem hisz a nemzetek, kultúrák önállóságában. Masszákban, kvótákban gondolkodik. A bevándorlás kérdésben sem tudnak irányt mutatni, mint egy „vízfej”. Nem véletlenül provokálják is Orbán Viktort az eu. tagsággal kapcsolatban is. Újabb fogást keresve rajta.

Általánosságban – soha nem fognak megérteni minket, – mert reakcióink, előrelátásaink és következtetéseink alapvetően sebzett magyarságtudatunkból táplálkozik.

Egész Európában nincs egy olyan nemzet, melyet darabokra szaggattak és volt területének nagy része más országokhoz tartoznak. Az Anyaország elsődleges feladata a magyarság összetartása, nem területi követelésekkel, hanem a kulturális autonómia kiharcolásával. Ilyen több évtizedes igénnyel szemben Európában hirtelen bűn a multikultúra elleni álláspont megemlítése is. Még mindig él a „Benes dekrétum”, Románia évtizedek óta minden eszközzel szűkíti a magyarság életterét, miközben Moldávia is egy önálló, főleg román anyanyelvű ország. Mindenki nyert a kárunkra. Magyarország még ma is küzd az európai kirekesztődése ellen. Trianon hatása ma is él! És él a belső ellenség. Egy „érdekes” stratégia mentén: bármit hazudni, csak erőszakosan, agresszíven, mert így a másik fél úgysem fog tenni és csak védekezni, magyarázkodni fog.

A liberálisoknak, szocialistáknak semmi sem drága!

A CÖF-re óriási feladat hárul:
Nehéz a feladat! A Kormány sok jó döntése mellett sok bizonytalanságot termelt. Makacsul ragaszkodik nézeteihez. Ilyen pl. az egykulcsos adó, mely egyértelműen a gazdagoknak kedvez. A tömegek életszínvonala nem, vagy csak lassan javult. Változatlan a kivándorlás. Különbséget kellene tenni az alacsony ill. magas képzettségűek között. Az itthon megszerző diplomások elvándorlása dupla kár az országnak. Tudomásul kell venni azt is, aki kiszakítja magát, az soha nem fog visszatérni, mert megszűnnek a kapcsolati rendszerek, a kapcsolódási pontok (család, iskoláztatás stb). A külföldön dolgozók java semmilyen csábítással nem hívható haza. Az egészet a multi-médiák még elősegítik.
Rossz és ellentmondó a kommunikáció. Devizahiteles ígérgetés, majd a bírósági döntésre hivatkozás -„eddig tudtak elmenni” – szerencsétlen magyarázat. Az emberek, tömegek könnyen megtéveszthetők (így is, úgy is)…

A CÖF-ön is érezni a bizonytalanságot, kevés a nyilvános megszólalás, vélemény nyilvánítás.
Kreatív stratégiai emberek szükségesek, olyan fórumok, lehetőségek, módszerek, melyek hatékonyabbak tudnak lenni.

A tét: vagy folytatódhat a nemzeti irány, vagy süllyesztőbe kerülünk a támadások össztüzében.

Tisztelettel
M. F.Gy.

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!