Komolyan vehetjük-e az Európai Parlament kisebbségvédő állásfoglalásait?

2018 novemberében a generálisan Strasbourgban ülésező Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a az EU-ban élő kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokról. Már az elején rögzítenek, hogy a testület ebben felszólította az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét, hogy dolgozzon ki véleményt arról, hogy az Európai Unió Bíróságának a T-646/13. sz. ügyben (Minority SafePack kontra Bizottság) hozott ítéletével. Ezt az állásfoglalást a rendelkezésre álló információk szerint a bécsi székhelyű Ügynökség még nem publikálta.

Visszatérve az állásfoglalásra, abban a Parlament többek között előadta, hogy ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy

folytassanak figyelemfelhívó tevékenységeket, amelyek érzékenyebbé teszik az EU lakosságát a sokszínűséggel kapcsolatban, és mozdítsák elő a kisebbségi kultúrák valamennyi békés megnyilvánulási formáját;

ösztönzi a tagállamokat, hogy tanterveikbe építsék be a nemzeti és etnikai kisebbségek történelmét, és mozdítsák elő iskoláikban a tolerancia kultúráját; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy többek között az iskolákban – de ne kizárólag ott – kezdeményezzenek kulturális párbeszédeket a kisebbségi csoportok elleni gyűlölet különböző formáival és megnyilvánulásaival kapcsolatban; ösztönzi a tagállamokat annak biztosítására, hogy a megkülönböztetésmentességet, valamint a kisebbségekhez tartozó személyek történelmét és jogait általánosan érvényesítsék a nemzeti oktatási rendszerük alkotórészeiben.

Azt is hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió egy kultúrákból, nyelvekből, vallásokból, hagyományokból és a történelemből kirakott mozaik, amely egy olyan közösséget alkot, ahol a különböző polgárokat közös alapértékeik egyesítik és Európának ez a gazdagsága magától nem marad fenn, és védelmezni és táplálni kell. A dokumentum azt is megerősítette, hogy az őshonos népeket jogaik gyakorlása során nem érheti semmilyen fajta megkülönböztetés, és joguk van kultúrájuk, hagyományaik, történelmük és törekvéseik méltóságához és sokszínűségéhez, aminek megfelelően tükröződnie kell az oktatásban és a nyilvánosság tájékoztatásában.

A nyelvi jogok kapcsán leszögezték, hogy a nyelv a kisebbségek kulturális identitásának és emberi jogainak alapvető eleme és

elő kell mozdítani a kisebbségi nyelvek magán- és közterületeken való, megkülönböztetés nélküli használatának jogát azokon a területeken, ahol jelentős számú, kisebbségekhez tartozó személy él, annak biztosítására, hogy a nyelveket át lehessen adni egyik nemzedékről a másikra, valamint az Unión belüli nyelvi sokféleség megvédésére.

A Parlament ennek kapcsán felhívta a Bizottságot, hogy erősítse meg azon tervét, amely szerint a nyelvi alapon történő megkülönböztetés elleni küzdelem potenciális eszközeként előmozdítja a regionális nyelvek tanítását és használatát az Unión belül, és támogatja a nyelvi sokféleséget és emlékeztetett arra, hogy a kölcsönös megértés és elismerés előmozdításának egyik módja az, ha elősegítik a kisebbségi nyelvek ismeretét azon emberek körében, akik nem tagjai az érintett kisebbségnek.

Bő egy esztendővel ezelőtt Románia uniós csatlakozásának sikeres következményeit vette számba Klaus Johannis államfő és Nicolae Ciuca kormányfő, a 2007-es csatlakozás 15. évfordulóján közzétett üzeneteikben sajtóhírek szerint.

Johannis talán nem véletlenül nem tért ki a kisebbségvédelem, különösen a romániai magyar kisebbség jogai kapcsán realizált eredményekre.

Példálózó jelleggel a kisebbségi jogokat megnyirbáló nyelvtörtvény, az úzvölgyi katonatemető kapcsán tapasztalt román nacionalista megnyilvánulások, vagy éppen a történelmi Magyarország térképével kapcsolatos túlzott hisztéria mind-mind ellentétben állnak az Európai Unió alapértékeivel. Legutóbb a köztársasági elnök közösségi médiában megjelent – az 1921-ben született székely himnuszból idéző – bejegyzése váltott ki szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokat, ezúttal többek között a román külügy részéről.

Mindezek nyomán csupán bízhatunk abban, hogy Románia megszívleli, az Európai Parlament pedig érvényesíteni kívánja öt esztendővel ezelőtt deklarált és elfogadott álláspontját, miszerint

„a kisebbségi jogok védelme és előmozdítása alapvető a béke, a biztonság és a stabilitás megteremtése, a tolerancia, a kölcsönös tisztelet és megértés elősegítése, valamint az adott területen élő valamennyi személy közötti együttműködés előmozdítása érdekében”.

Forrás: Alaptorvenyblog.hu

Fotó: hirado.hu

Ifj. Lomnici Zoltán: Komolyan vehetjük-e az Európai Parlament kisebbségvédő állásfoglalásait?

Gyurcsány második őszödi beszéde

A magyar baloldal nyakig benne van az EU-s pénzek blokkolásában

Gyurcsány Ferenc a minap egy rádióinterjúban döbbenetes állításokat tett. Elismerte, hogy Brüsszel célja ma az, hogy megbuktassa Magyarország kormányát, és hogy a magyarok ne kapják meg a nekik járó uniós forrásokat. Szólt arról is, hogy szándékosan jogi természetűnek álcázzák az európai politikai támadásokat Magyarország ellen. Ezt egyes politikusok azonnal Gyurcsány „második őszödi beszédének” nevezték, utalva ezzel arra, hogy 2006 májusában, egy hónappal a választási győzelem után az MSZP-frakció zárt balaton­őszödi ülésén Gyurcsány kormányfőként elismerte, hogy csalással, a választók félrevezetésével, „trükkök százaival”, hazugságokkal tudták csak megnyerni a választásokat.

Az a Gyurcsány beszél korrupcióról és jogállamiságról, akinek 2011. szeptember 12-én megvonták a mentelmi jogát. A háttérben a Sukoró-botrány körüli események álltak, annak a gyanújával, hogy a második Gyurcsány-kormány befolyásolta a Joav Blum vezette amerikai–német–izraeli befektetői csoport és a magyar állam közötti ingatlancserét, aminek következtében a magyar állam 1,3 milliárd forintos veszteséget szenvedett el a „téves becslések” miatt.

Vagy: a bukott baloldali miniszterelnök üzleti előéletének egyik legbotrányosabb fejezete volt a balatonőszödi kormányüdülő egyik értékes villájának megkaparintása. Az 1994-ben kötött lízingszerződés – amelyet a Központi Állami Üdülő- és Oktatási Központ kötött Gyurcsány Ferenc cégével, az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.-vel – több tíz millió forintos bevételkiesést is okozhatott az államnak. Később, a hatályos jogszabályok ellenére a Kincstári Vagyoni Igazgatóság nem kérte ki a pénzügyminiszter engedélyét ahhoz, hogy a kormányüdülő egyik villája kikerüljön a kincstári vagyonkörből, és átkerüljön Gyurcsány cégének tulajdonába.

A 2010 előtti kormányok időszakát többek közt a korrupciós botrányok, a jogállamiság sárba tiprása és a politikai felelősség általánosan hanyag kezelése jellemezte. Antiszo­ciális politika, az első őszödi beszéd, a ­2006-os tüntetéseken végrehajtott brutális rendőri ak­ciók és azok kezelése, a visszás vagyonkezelési ügyben való részvétel, a felelőtlen gazdaságpolitika, amely az országot csőd a szélére sodorta. A gőg, amellyel Gyurcsány egy 2004-es tévéinterjúban így jellemezte a jólétre és az életminőségre való törekvést: „Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat, akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet.” Mindezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy több mint másfél évtizede folyamatosan ő a legnépszerűtlenebb és legellentmondásosabb politikus Magyarországon.

Gyurcsány Ferencet a Die Zeit német lap 2005-ben a magyar Tony Blairnek nevezte. De mi a közös a két politikusban?

Például az, hogy Blairt sokszor kritizálták amiatt, amiért nem fordított figyelmet a brit kormány tagjainak eltérő véleményére, valamint a parlament véleményére. Akinek kormányfői hozzáállása sokszor inkább az elnöki rezsimek államfőinek szerepfelfogásához hasonlított. Gyurcsány még nála is tovább ment: nem véletlen, hogy csaknem kilencven százalékot kapott az MSZP ­2007-es elnökválasztásán, a nyilvános vitán nem akadt felszólaló, aki a politikai kudarcok, a sikertelen gazdasági kormányzás, a romló népszerűség dacára érdemben bírálni merészelte volna őt vagy a koalíciót. Az MSZP-n belüli elfojtotta az alternatívát, sőt nemcsak a párt, hanem egy ország „elnökeként” próbálta érvényre juttatni programját – neki azonban a világpolitika ellentmondásos alakítása helyett az itthon kapkodva erőltetett, erőszakos „reformpolitika” maradt.

­2007-ben, a tízéves Blair-kormányzás után a hatvanmilliós brit lakosságból tizenegymillióan éltek szegénységben, és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentése szerint az Egyesült Királyság akkor a gyermekjólét tekintetében a legutolsó helyen állt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azon huszonegy tagállama között, amelyek a tanulmány tárgyát képezték. Ami pedig hazánkat illeti, a Gyurcsány nevével fémjelezhető 2010 előtti kormányzást követően hosszú évekbe telt a társadalmi talpra állás; így 2012-ben még 3,2 millió magyar volt szegény vagy kirekesztett, 2021-re azonban ez a szám 1,8 millióra csökkent.

De ami a leginkább közös pont, hogy sem Blair, sem Gyurcsány nem képes és nem hajlandó vállalni a morális felelősséget a korábbi politikai szerepéért.

Gyurcsány mostani interjúja szerint: „a magyar polgárnak nincsen saját véleménye általában”, hanem „visszamondja saját referenciacsoportjának a véleményét”. Tényként közli azt is: „Ha a magyar nyilvánosság nyolcvan százalékát a Fidesz uralja, akkor az, hogy a magyar választópolgárok többsége a Fidesz véleményét visszhangozza, az nem csoda”. A DK elnöke ezt is mondja: „Nincs szabad akarat szabad nyilvánosság nélkül. Az, hogy kire szavaznak a magyar polgárok, az nem a magyar polgárok véleményéről tudósít minket, hanem a hatalom akaratáról.”

A valóság ezzel szemben az, hogy ma sokszínűbb a magyar médiapiac, mint húsz-harminc éve volt. A rendszerváltozás utáni években a privatizált sajtópiac hazai tulajdonosi és ideológiai átalakulása kilencvenszázalékos baloldali-liberális médiatúlsúlyt eredményezett, és a baloldal 2000-es évekig jellemző médiadominanciáját részben a nemzeti jobboldal tudatosodó sajtópolitikája, részben pedig az internet térnyerése szüntette meg.

Gyurcsány állításával szemben a Nézőpont Intézet és a Médianéző Központ Sajtószabadság Magyarországon 2023 című tényalapú elemzése szerint Magyarországon valamennyi hírforráshoz bárki könnyen hozzáférhet, mivel ehhez a technikai feltételek is rendelkezésre állnak, és a magyar médiafogyasztók maguk is politikai mindenevőknek számítanak, azaz a magyarok háromnegyede (76 százalék) fogyaszt kormánybarát és négyötöde (nyolcvan százalék) kormánykritikus médiatermékeket. Rá­adásul a Spirit FM, amelynek az interjút adta, az ATV csatorna rádiós testvérintézménye. Tény, hogy az ATV a baloldal szócsöve, ahol Gyurcsányné is rendszeres vendég.

Gyurcsány új, botrányos nyilatkozata szerint az EU-források nem fognak megérkezni, „nem tud jönni uniós pénz Magyarországra”, mert ez „világos, mint a nap”, „reménytelen”. Ez pedig a „NER rendszerének a halálát jelentené, ha megcsinálnák, akkor vége van az Orbán-rendszernek”. Gyurcsány beszéde szólt pártja EP-béli szerepéről is: „Ez úgy megy, hogy a mi elképesztően aktív európai parlamenti képviselőink azok iszonytató mennyiségben tárgyalnak és elvégzik a dolgukat, az Európai Parlament és az Európai Bizottság embereivel folyamatosan. Megpróbálják megértetni, mi történik Magyarországon. Ebben sok munka van.”

A tények szerint tehát a Demokratikus Koa­líció EP-képviselői arra használják az Európai Parlamentet, mint politikai-érdekérvényesítési arénát, hogy Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetét nehezítsék a minél több és keményebb uniós eljárással, a hazánknak járó EU-s források visszatartásával, és ehhez adott esetben újabb eszközrendszerek bevezetését is sürgetik.

Dobrev Klára, a párt EP-képviselője (Gyurcsány Ferenc felesége) tavaly levélben fordult az Európai Parlamenthez annak érdekében, hogy megakadályozzák az Európai Bizottság és Magyarország megállapodását, így meggátolva azt, hogy hazánk végre megkaphassa a neki járó uniós forrásokat. Az EP-ben az Orbán-kormánnyal ellenséges partnerekkel működnek együtt a módosító javaslataik kidolgozásakor. Rónai Sándor DK-s EP-képviselő néhány héttel a magyar parlamenti választások előtt, de már az ukrajnai helyzet háborúvá eszkalálódása idején árnyékelőadói minőségben beterjesztett Jelentés a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről című jelentésében a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárások további kiterjesztését szorgalmazta.

A tények tehát valóban azt mutatják, hogy Gyurcsány, aki kormányon az alkalmatlanság okán tett sikertelenné egy országot, most, ellenzékben már egyenesen érdekelt a magyar kormány EU-általi ellehetetlenítésében és végső soron a legitim nemzeti vezetés megbuktatásában, miután koherens és hiteles világképpel és érdemi közpolitikai programmal nem tud szolgálni a magyar választóknak.

Ifj. Lomnici Zoltán írása

A békepárti álláspontunk miatt számítani lehet a balliberális elit támadásaira

A nemzeti magyar kormány békepárti álláspontja már korábban is célkeresztbe került, így valószínűsíthető, hogy a balliberális elit a jövőben is folytatni fogja a konzervatív politikával szemben folytatott „bosszúhadjáratát” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány jogi szakértője lapunknak arról is beszélt: a legmodernebb haditechnika Ukrajnának való felajánlása nem a békéhez, hanem a háború további eszkalációjához fog vezetni.

– Magyarország az orosz–ukrán háború kirobbanása óta következetesen békepárti álláspontot képvisel, és a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárását szorgalmazza, ezzel az állásponttal azonban – a Vatikánt leszámítva – gyakorlatilag egyedül maradt Európában. Ez újabb muníciót adhat Brüsszelnek az uniós források visszatartásához?

– Magyarország békepárti álláspontját kevesen támogatják a brüsszeli döntéshozók körében, azonban a béke táborához számos tagállam állampolgárai csatlakoztak már és –szemlézve a nemzetközi trendeket – lehetséges, hogy a brüsszeli döntéshozók idővel kisebbségbe fognak kerülni a háborúpárti állasfoglalásukkal. Csehországban nemrégiben egy békepárti tüntetésen több mint hetvenezren vettek részt békét, biztonságot és az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások beszüntetését követelve. A prágai tüntetés mellett múlt hét szombaton Berlinben – ahol a szervezők elmondása szerint ötvenezer ember jelent meg – és Párizsban is tartottak békepárti tüntetéseket. A rendezvényeken „amerikaiak menjetek haza” feliratú táblák jelentek meg, amely egy erős üzenet az EU számára is annak tekintetében, hogy a brüsszeli bürokraták az Egyesült Államok külpolitikáját követve a fegyverszállítás mellett érvelnek. Michael Tracey – neves amerikai újságíró és riporter – felhívta arra a figyelmet, hogy

az Egyesült Államok – fegyverszállítást követelő és béketárgyalásokat elutasító – álláspontja az EU-n kívül nem örvend különös népszerűségnek, hiszen példának okáért Mexikó, India, Kína és Dél-Afrika is békét követelnek, de Donald Trump is a háború lezárása mellett érvel az USA-ban.

Korábban azonban már láthattuk, hogy politikai megfontolásból – szakmaiságot és az EU alapelveit nem figyelembe véve – próbál büntetni az EU egyes tagállamokat, így sajnos az sem elképzelhetetlen, hogy a józan ész politikáját újabb szankciók fogják érni, mellyel a brüsszeli bürokraták olyan EU-s alapelveket vennének semmibe, mint a szabadság vagy a demokrácia. Az Európai Uniónak normatív értelemben azt a célt kellene kitűznie, hogy visszatérjen az alapelveihez, melyek figyelembevételével egy tagállamot sem büntethetnének politikai megfontolásból és az EU céljai között a béke előmozdítása jelszó újra teret nyerhetne.

Tekintettel arra, hogy az előző év végén hazánk és az EU között megállapodás jött létre a források nagy részének folyósításáról, valamint konkrét feltételek megvalósulásáig egy kisebb részének visszatartásáról, a további visszatartás lehetősége – a kettős mércét alkalmazva – kizárólag politikai és nem jogszerű vagy észszerű alapon nyugodhat.

– Guy Verhofstadt liberális EP-képviselő egy tegnapi Twitter-bejegyzésben azt fejtegette, hogy megvonná hazánk szavazati jogát, pár bejegyzéssel korábban azonban még újabb fegyverszállítmányokat követelt Ukrajnába. Lehet-e számítani arra, hogy hazánk a különutas békepárti álláspontja miatt ismét az uniós balliberális elit célkeresztjébe kerül?

– A békepárti álláspont már korábban is célkeresztbe került, így valószínűsíthető, hogy a balliberális elit a jövőben is folytatni fogja a konzervatív politikával szemben folytatottbosszúhadjáratát, gondolva itt olyan február végi, baloldali EU Parlamenti képviselők gondolataira, miszerint „európai politikusok feleslegesen finomkodó korrektséggel bánnak Magyarországgal”. A nyugati világ liberális képviselőinek kijelentéseit azonban érdemes kontextusba helyeznünk, hiszen ennek a konfliktusnak a veszélyei nyugat-európai szemmel talán nem olyan jól láthatók, mint közvetlenül Ukrajna szomszédságából.

A liberális elit képviselőinek érzelmi túlfűtöttségű nyilatkozatait tehát betudathatjuk annak is, hogy Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból a háború eszkalációja nem tűnik olyan kockázatosnak, mint Magyarországról, hiszen az esetleges – újabb és veszélyesebb – fegyverek bevetése kevésbé veszélyezteti az ő létbiztonságukat.

Az Egyesült Államok és az EU egyes tagállamai azonban látszólag nem a békéért, hanem a háború eszkalációjáért dolgoznak, amelyet alátámaszt az a tény, hogy például az Egyesült Államok egy év alatt 46,56 milliárd dolláros katonai segélyt nyújtott (háromszor többet, mint az összes többi ország együtt) Ukrajnának – amelybe a küldött hadi eszközök nem tartoznak bele –, míg az Egyesült Királyság 5,13 milliárddal, Németország pedig 2,47 milliárd dollárral segítette az ukrán hadsereget. Mindeközben Nyugat-Európából már a legfejlettebb – német fejlesztésű – Leopard 2 elnevezésű tankok özönlenek az ukrán frontra, de már a nyugati harci repülőgépek küldése is napirenden van Európában.

Bár nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban mennyi katonai segítséget kap Ukrajna – hiszen a napokban látott napvilágot az a hír, hogy egyes országok titokban is szolgáltatnak Ukrajnának fegyvereket –, abban biztosak lehetünk, hogy a legmodernebb haditechnika Ukrajnának való felajánlása nem a békéhez, hanem a háború további eszkalációjához fog vezetni.

A balliberális elitnek pedig figyelembe kéne vennie az Európai Unió keleti határain húzódó országok geopolitikai fenyegetettségét, de ha ezt már nem teszik, legalább arra ügyelhetnének, hogy a klasszikus liberalizmus egyik alapelvét, a véleménynyilvánítás szabadságát hagyják meg azon országoknak, akik a háború eszkalációja helyett a békéért küzdenek.

Bár a nyugati médianyilvánosság döntő többsége ma támogatja a háborút, és az is egyértelmű, hogy az Egyesült Államok és Európa vonakodása a Putyinnal való tárgyalástól a békefenntartás ellentéte, míg a fentiek alapján pedig kijelenthető, hogy hazánk nem csupán ismét, hanem továbbra is az uniós balliberális elit kitüntetett figyelmét élvezi.

– A vétójog esetleges eltörlésének milyen következményei lennének az Európai Unió működési alapelveire?

– Az EU-szerződések többszöri módosítása után a tagországok kormányai általában minősített többségi szavazással döntenek az EU Tanácsában, vagyis a javaslatok elfogadásához a tanács tagjainak 55 százalékának támogatása szükséges, úgy hogy ugyanakkor az EU lakosságának 65 százalékát teszik ki. Ez azt jelenti, hogy

alapvetően nem létezik, és nem is létezhet „brüsszeli” hatalmi döntés a nemzetállamok akarata nélkül, ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy a tagországok kormányainak – közöttük hazánk felelős gondolkodású vezetőinek – jogalapjuk van ahhoz, hogy ne engedje külön hatalmi központként elhatalmasodni az EU intézményeit, olyan türannoszként, amelyet aztán egyáltalán nem tudnak befolyásolni.

A vétójog elvétele pedig egyértelműen a kisebb vagy közepes méretű tagállamokat hozná igen nehéz helyzetbe, és nem a nagyobb, illetve befolyásosabb tagországokat.

Az európai uniós szerződésekben rögzített alapelvek, mint például a sokat hangoztatott jogállamiság elve egyértelműen sérülne a vétójog uniós jogból való teljes törlésével.

A vétójog eltörlése a tagállamok igaz megosztott, de meglévő szuverenitását is sértheti, hiszen olyan helyzeteket teremthet, melyben az adott állam választópolgárai által közhatalommal felruházott politikus nem képes hatékonyan érvényt szerezni a választói akaratnak.

Ilyen helyzetek elkerülése alapvető, és fontos az európai integráció szellemisége és alapelvei szempontjából is. Az unió a multilaterális megállapodásokon, kompromisszumokon nyugszik, a vétó eltörlése pedig ezt veszélyeztetné. Észszerűtlennek is tűnne egy ilyen lépés, mert ha egy tagállam vitális érdekeit ilyen módon lehetne negligálni, az csökkentené az integráció vonzerejét, bomlással és esetleges kilépésekkel fenyegetne. Az Egység a sokféleségben uniós jelmondat szellemiségét egyértelműen sértené a vétójog teljes eltörlése, és az alapelvi problémákon túl tovább élezné a már jelenleg is feszült belső ellentéteket, amelynek aligha lenne az integráció jövőjére nézve pozitív hatása.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/03/lomnici-zoltan-a-bekeparti-allaspontunk-miatt-szamitani-lehet-a-balliberalis-elit-tamadasaira

 

Az izraeli igazságügyi reform lehetséges pozitívumai

Yariv Levin izraeli miniszterelnök-helyettes, igazságügyi miniszter nemrég bemutatta az ország igazságszolgáltatási rendszerének megreformálására vonatkozó kormányzati tervet, amely új keretek között képzeli el a Legfelsőbb Bíróságot és annak jogkörét a jogszabályok bírói jellegű felülvizsgálatában, lehetővé téve a Knesszet számára, hogy törvényeket fogadhasson el, illetve léptethessen hatályba, még ha a Legfelsőbb Bíróság – nem meggyőző többséggel – meg is semmisítené azokat. A kormány emellett stabil politikai szereppel bírna a bírói kinevezési rend, a kinevezések ellenőrzése kapcsán (konkrétan a Legfelsőbb Bíróság bírói kinevezésekbe való beavatkozását korlátoznák).

A javasolt változtatások kritikusai szerint a reform elemei átpolitizálnák az igazságszolgáltatást és veszélyeztetik annak függetlenségét, aláásnák a demokráciát, előmozdítva a korrupciót és károkat okozva a gazdaságnak.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban megvédte a reformot, hogy a befektetők irányában is csillapítsa a szerinte alaptalan félelmeket, ami megzavarhatja Izrael gazdasági működését, ahogy a reform egyes részeit törvényekbe foglalják. Netanjahu egy interjúban visszautasította a bírálatokat, azzal érvelve, hogy a hatalmi ágak közötti „egyensúlytalanság” kiigazítására irányuló kezdeményezése csak megerősíti az ország gazdaságát, és hogy fontos az aktivista Legfelsőbb Bíróság hatalmának kiegyensúlyozása.

Netanjahu interjúja a reformdüh helyett egy jól átgondolt alapkoncepciót tükröz; szerinte a demokrácia megfelelő működéséhez egyensúlyra van szükség a három hatalmi (kormányzati) ág, azaz a törvényhozó, a végrehajtó ág és az igazságszolgáltatás között. Úgy látja: Izraelben ez az egyensúly kikerült a megfelelő pontról, ezért arra törekszenek, hogy visszahelyezzék oda. Szerinte az aktivista Bíróságműködésének a gazdaság fizette meg az árát, mert sok az ügy, és állandó pereskedés van, ez pedig olyan hatással bír, mint a túlszabályozás. Meghosszabbítja az üzleti, gazdasági ügyletek menetét, akadályozza, hogy a kormány fontos infrastrukturális projekteket hajtson végre, és csökkenti a gazdaság teljesítményét.

A Legfelsőbb Bíróság, amelynek székhelye Jeruzsálemben található, összesen 15 bíróból áll, akiket a bíró-kiválasztási bizottság jelölése alapján Izrael elnöke nevez ki. A testület az aktuális szabályozás szerint elsősorban azokban az ügyekben határoz elsőfokú bíróságként, amelyek az izraeli állami hatóságok határozatainak jogszerűségéről szólnak: a kormány határozatai, a helyi hatóságok és más, a törvény alapján közfeladatot ellátó szervek és személyek határozatai tekintetében. A Knesszet által hozott törvények jogszerűségét (alkotmányosságát) közvetlenül megtámadó indítványok esetén felülvizsgálati hatáskört gyakorol.

Az igazságügyi reform lényeges részeként, a jövőben lehetne egy felülbírálati záradék, amely lehetővé tenné a Knesszet számára, hogy a Legfelsőbb Bíróság által korábban megsemmisített törvényeket egyszerű többséggel (a 120-ból 61 képviselő támogatásával) „visszaállítsa”, azzal a feltétellel, hogy minden képviselő jelen legyen. Azonban a törvényhozók kezét annyiban mégis megköthetnék, hogy a felülvizsgálatnál lenne egy korlátozás, amely megakadályozná a Knesszetet abban, hogy ugyanazon a knesszeti mandátumon belül újraalkothassa azokat a törvényeket, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság mind a 15 bírája egyhangúlag megsemmisített.

A javasolt knesszeti felülvizsgálat tehát olyan elemeket is tartalmaz, amelyek fajsúlyos döntési helyzetekben meghagynák, illetve ezáltal kiemelnék Izrael Legfelsőbb Bíróságának hatalmát és szerepét. Ugyanakkor a reform fontos elemként tartalmazza, hogy megtiltsák a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy magukról (az izraeli alkotmány helyét betöltő) ún. Alapvető Törvényekről (héber nyelven: Hukéj Há-jeszod) tanácskozhasson, illetve ezáltal megsemmisíthesse azokat. Továbbá fontos változás, hogy egy törvény megsemmisítéséhez a Legfelsőbb Bíróság meg nem határozott „különleges többségére” lenne szükség, ami a jelenlegi küszöbérték emelését jelentené.

Mindez a kiszámítható joguralmi jelleg erősítését jelentené, hiszen még a Legfelsőbb Bíróság sem rendelkezhet korlátlan hatalommal, mivel Izrael alkotmányos erejű törvényeihez kötött.

A túlzott aktivizmus megszüntetése, illetve akadályozása azt is jelentené, hogy a Legfelsőbb Bíróság akként őrködhetne az alkotmányos rend felett, hogy ugyanakkor biztosított legyen az ország gazdasági és társadalmi működése, és ezzel együtt – természetesen – az alapvető jogok érvényesülése. Ugyanakkor egyes javasolt kitételek révén a hatalom végső korlátjának szerepe is megmaradna, oly módon, hogy a testületnek mindvégig figyelemmel kell lennie a társadalmi berendezkedés változásaira és a mindennapi élet valóságára.Ebbe nem fér bele, hogy kvázi jogalkotó szerepet vállaljon, illetve aktivista módon léphessen fel.

Ez az alkotmányos vita azóta tart, hogy az 1990-es évek elején markánsan hatalomkorlátozó, bírói út révén elkezdték érvényteleníteni a Knesszet törvényeit anélkül, hogy erre egyértelmű alkotmányos felhatalmazás lett volna. A mögöttes probléma az, hogy az igazságszolgáltatás elvileg nem is nyilváníthatna joggal egy törvényt „alkotmányellenesnek”, mivel Izraelnek nincs külön írott, kartális alkotmánya. Ezen érvelés szerint nincsenek alkotmányban rögzített fékek és ellensúlyok, amelyek szabályoznák a jogalkotó és az igazságszolgáltatás közötti kapcsolatot.

Az egyik gyakori magyarázat Izrael alkotmányának hiányára az, hogy az ultraortodoxok eleve tiltakoztak egy ilyen dokumentum megalkotása ellen, miután szerintük a Tórát a modern Izrael alkotmányának kell tekinteni. De van olyan nézet, amely szerint Izrael alapítóatyja, David Ben Gurion volt az, aki elvetette az alkotmány ötletét, azzal érvelve, hogy a fiatal izraeli nemzet a progresszív szocializmus társadalmi modelljét követi, ezáltal nincs szüksége ilyen merev jogi, alkotmányos dokumentumra.

Az Izraeli Demokrácia Intézet által 2023. január 15-én közzétett felmérés szerint a Legfelsőbb Bíróságba vetett közbizalom jelentősen csökkent. A felmérésből kiderült, hogy a baloldali izraeliek 80 százaléka, a centristák 62 százaléka, míg a jobboldaliaknak mindössze 29 százaléka bízik a Bíróságban. Ugyanakkor a legtöbb izraeli (55 százalékuk)támogatja, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítse a Knesszet által elfogadott törvényeket, ha azok ellentmondanak a demokrácia elveinek.

Ez a társadalmi elvárás sem zárja ki azonban a reform szükségességét, sőt a törvényhozásba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom együttes erősítése, a kettő közötti viszony átgondolt alapos reformja jelentheti csak a valódi kiutat a mostani alkotmányos helyzetből.

https://alaptorvenyblog.hu/az_izraeli_igazsagugyi_reform_lehetseges_pozitivumai.html

 

Idegen érdekek szolgálata nem megengedett jogállamokban

Hazánk nemzeti érdekeivel megy szembe az a gyakorlat, hogy külföldről beavatkozhatnak a magyar választási kampányokba oly módon, hogy egyes, az itthoni kampányban részt vevő szereplőket, jelölteket, pártokat külföldi – a konkrét ügyben Amerikából jövő – támogatásból finanszírozhatnak. Ez a magyar jogkövető választópolgárok átverése, megtévesztése, hiszen ők nemzeti, szuverén, integritással rendelkező, világosan a magyar érdekeket képviselő erőkre szeretnék leadni a szavazatukat, vagyis olyan pártokra, képviselőjelöltekre, amelyek/akik később is függetlenek tudnak maradni, és mindig az országuk és nemzetük érdekét szolgálják a hivatali munka során.

Maga Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi kormányfőjelöltje ismerte el, hogy az országgyűlési választások előtt külföldi támogatásokhoz jutottak az amerikai Action for Democracy (AfD) nevű fedőszervezet közvetítésével, és most is támogatnak ilyen módon egy helyhatósági választási kampányt Jászberényben.

Korábban, a tavaszi országgyűlési választási kampányban, és még azt követően is a Korányi Dávid (Karácsony Gergely főpolgármester korábbi tanácsadója) által vezetett, az Egyesült Államokban létrehozott Action for Democracy nevű szervezeten keresztül érkezett jelentős pénz a baloldalhoz. Az AfD több mint hárommilliárd forintnyi támogatást biztosított egy szervezeti-vállalati hálózaton keresztül a magyar baloldalnak. Mivel a politikai pártoknak nyújtott külföldi támogatás mind Magyarországon, mind az Európai Unió tagállamainak többségében tiltott, és a pártok költségvetését törvényileg ellenőrzik, a külföldi támogatás másfajta csatornáinak használatával próbálkoztak, ami összetettebbé teszi az ügyet nemzetbiztonsági szempontból. Az elvárt szigor az ügyben külföldön is természetes: például egy nemzetközi kutatás alapján a vizsgált 180 ország hetven százalékában volt tiltás a külföldről politikai pártok részére juttatandó támogatások tekintetében. Európában még magasabb az arány: a 44 ország 77 százaléka, azaz 34 állam tiltja jogszabályok útján az ilyen támogatásokat.

A modern demokráciák zászlóshajójának tekintett Amerikai Egyesült Államokban a Szövetségi törvénykönyv (United State Code) a Szavazás és választások fejezet alatt szabályozza kérdést. A törvény egyértelműen kimondja, hogy mind a politikai pártok, mind a közhatalmi tisztségért ringbe szálló jelöltek vonatkozásában tilos külföldi hozzájárulás nyújtása és elfogadása.

A jogszabály akként rendelkezik, hogy támogatás nem érkezhet jogszerűen külföldi személytől, ha az összefüggésben van a szövetségi választásokkal, függetlenül attól, hogy az direkt, indirekt, pénzügyi vagy egyéb értéket képviselő hozzájárulás vagy annak pusztán az ígérete.

Franciaországban is hasonló a helyzet, ott a választási törvény (code électoral) a problémáról úgy rendelkezik, hogy általánosságban tiltja a külföldi jogi személyektől politikai pártnak vagy jelöltnek juttatott pénzügyi vagy egyéb hozzájárulást. A francia megoldás annyiban megengedőbb, hogy olyan külföldi természetes személyek, akik Franciaországban élnek és bejegyzett lakcímmel rendelkeznek, nyújthatnak pénzügyi hozzájárulást politikai kampányhoz vagy politikai pártnak.

A szomszédunkban található, sokak által a Nyugat kapujaként számon tartott Ausztriában ugyancsak létezik szabályozás a külföldi pártfinanszírozásra vonatkozóan. Az osztrák párttörvény (Parteiengesetz) kimondja, hogy külföldi természetes, illetve jogi személyek részéről politikai pártnak, jelöltnek juttatott támogatás, anyagi hozzájárulás mértéke nem haladhatja meg a 2500 eurót, továbbá névtelen támogatóktól alkalmanként maximum ezer euró értékben fogadható el támogatás. Igaz, ilyen konkrét tiltás Ausztriában nincsen érvényben, de gyakorlatilag azzal egyenértékű hatás kiváltására alkalmas szabályozás igen.

Ausztriához hasonlóan Németország explicit módon nem tiltja meg a politikai pártoknak, jelölteknek való külföldi támogatás elfogadását, azonban jelentősen korlátozza annak kereteit.

A német párttörvény úgy rendelkezik, hogy meghatározott kategóriák és esetkörök kivételével politikai pártok elfogadhatnak támogatást. A támogatók köréből kizártak például a politikai alapítványos, parlamenti csoportok, közhasznú vállalatok vagy ezer eurót meghaladó támogatást nyújtó külföldi személyek.

A fentieken kívül találunk példát a külföldi pártfinanszírozás törvényi korlátozására Olaszországban vagy éppen Ausztráliában is.

A fenti rövid kitekintés tükrében kijelenthető, hogy a magyar szabályok, amelyek egyértelműen megtiltják a politikai pártok és jelöltek külföldről történő bárminemű támogatását, tisztán illeszkednek a fejlett világ joggyakorlatához, tekintet nélkül arra, hogy a precedens jogra építő angolszász vagy a kodifikációs irányvonalat képviselő kontinentális jogrendszereket vesszük figyelembe. Az Egyesült Államokban a szövetségi választási kampányok kapcsán nagy szerepet játszik az úgynevezett soft money (tulajdonképpen: közvetett támogatás). Ezt a fogalmat eredetileg a szövetségi választási törvény által elrendelt tilalmak keretein kívül gyűjtött és elköltött pénzek leírására használják: olyan támogatásokat takar, amelyeket általában a tagállami szinten működő politikai pártok kapnak. Nem közvetlen kampányfinanszírozásra szolgál, hanem a pártok szükségleteihez használják fel, hogy közvetve markáns hatást gyakoroljanak vele a választási kampányra. A soft money tehát felhasználható befolyásolásra, így valamely politikai párt, mozgalom, eszme előnyeinek a reklámozására is, de nem az egyes pártjelöltek javára szóló közvetlen propagandára.
Legitim nemzeti érdeket szolgál, hogy a jövőben semmilyen magyarországi politikai kampányt ne befolyásolhassanak külföldről jelentős anyagi eszközök, támogatások juttatása révén. Az ugyanis a magyar választópolgárok akaratával és céljaival megy szembe, így veszélyeztetheti Magyarország függetlenségét és nemzeti szuverenitását.
A szerző alkotmányjogász

https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/01/idegen-erdekek-szolgalata-nem-megengedett-jogallamokban