Vezetőszáron

Ha az IMF és az Európai Központi Bank saját kezébe akarja venni Magyarország irányítását, akkor polgárainkra az örökös vezetőszáron tartás vár. Az ördögi bankvilág rácsos kapuja bezáródik. Látható módon az unió vezetősége a pénz fegyverével kívánja akolba terelni tagjait. Észrevehető az is, hogy ez a fajta erőszak egyre nagyobb ellenállást vált ki az eladósodott országok polgárainak körében.

Az Európai Unió megújulásához bizalmat kapó és adó tárgyalópartnerségi viszonyra van szükség. Az euró­pai polgárok nyilvánosságot kívánnak, pontosan látni akarják az IMF és az Európai Központi Bank hitelei felett a döntéseket, megunták, hogy a fejük fölött a bankok hizlalása érdekében olyan megállapodások születnek, amelyek a családokra örökös eladósodást hoznak.
Most jól láthatóan napról napra mélyül az európai válság. A kis országnak számító Magyarország szerepe azonban éppen ezért egyre jobban felértékelődik. Az újszerű megoldásokat célszerű kicsiben keresni, azért is, mert ez gyorsabb megoldás, illetve siker esetén átvehető példákat mutat. Az első olyan ország vagyunk, amely az általános gazdasági válság megoldását nem más népektől várja, igyekszik elkerülni az adományt, és saját erőből próbál kikecmeregni a slamasztikából. A példát mutató magatartást a tárgyaló banki partnereknek is meg kell érteniük, mert a rövid száron vezetést sem a magyarok, sem más európai népek nem fogadják el. A déli államoknak elég egy szikra, hogy lángba boruljanak. Európában eljött az idő, amikor döntést kell hoznunk. Élesen meg kell különböztetni az együttműködést a szabadság korlátozásától.

A 21. században már okulnunk kell az elődök sorsából. Társadalmi és gazdasági elképzeléseink a hosszú távú munkán alapuló biztos megélhetést célozzák. Nem kívánunk spekulá­ciós kalandokba bocsátkozni, helyette a becsületes munkával és adózással megszerzett nemzeti és magánvagyon növelésére törekszünk. Ehhez fel kell számolnunk az előző években elkövetett gazdálkodási hibákat, és talán nem is csak nekünk kell ebbe az irányba mozdulnunk, hanem az unió minden tagországának.

A sikeres kilábaláshoz idő kell. Így tehát amikor a magyar kormány a saját bőrét kockáztatva konszolidálja az ország gazdaságát, a közjóra irányuló cselekedeteit támogatnunk kell. A polgárok kétharmados választási akaratát következetesen végre kell hajtani.

Vigyáznunk kell azonban, mert ez az út egészen más, mint amikor örökös vezetőszáron kívánják a népeket korlátozni. Ebből mi, európai patrió­ták, nem kérünk. És hogy mennyire nem, reméljük, kiderül a szeptember végére tervezett, a békemenet mintájára szervezett személyes civil nemzeti konzultációnkon.

Csizmadia László
közgazdász, a CÖF és a CET elnöke

Forrás: Magyar Hírlap 2012.08.03. 

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!