Vélemények – Felhívás demonstrációra

Tisztelt CÖF-Cöka Vezetőség!

Népszavazást javaslok a Liget projekt ügyében.
Felháborító, hogy a főpolgármester és klikkje dönthet egy ilyen horderejű, nemzetközileg igen nagyra értékelt beruházás ügyében.

A Városliget  és az ott található létesítmények ugyanis nemcsak és kizárólag  a budapestieké, hanem a magyar népé.Minden magyar állampolgár hozzájárult munkájával, adójával stb. a főváros építéséhez, szépítéséhez.

Rendkívül visszataszítónak tartom (nagyon sok barátom, ismerősöm, volt

tanítványaim) hogy egy kézlegyintéssel le lehessen söpörni egy ekkora léptékű, az ország gazdagodását (minden értelemben) előrevivő tervet.

Az 1980-as években,Párizsban tilos volt az Eiffel torony előtt elterülő Mars mező gyepére rálépni vagy ott lepihenni. Ugyanígy tilos volt a toronnyal átellenben, a Szajna túlpartján lévő szökőkutakban, nyári kánikulában megmártania a francia polgárnak, túristának a lábát.

Hatalmas volt a franciák felháborodása :”Párizs minden franciáé stb.stb..”,-mondták a tüntetők, hogy Francois Mitterand kénytelen volt engedni a népakaratnak.

Ez a „kis francia ügy” messze eltörpül a Liget projekt és annak népgazdasági hozadéka mellett.

Kérem fontolják meg javaslatomat és ha lehetséges, terjesszék fel illetékes helyre az én egyszerű gondolataimnál jobban átgondolt  formában.

Tisztelettel:

J. Gy.dr. nyugdíjas francia tanár
________________________________________________________________________

Tisztelt CÖF Szervezők!

Gondolják meg alaposan, hogy milyen okból hirdetnek demonstrációt! Csak országos jelentőségű, mindenkire érvényes ügyben érdemes megmozdulni, különben súlyát veszíti a megmozdulás, ill. kevesen jönnek el.
Szívélyes üdvözlettel
Cs. házaspár
________________________________________________________________________

Tisztelt Cím!

Szívesen részt vennék a programon, de Szekszárdról picit nehéz. Hajrá Liget projekt! Építsék meg azt kérem, nem a pesti proliknak, az egész országnak építik. Kormányzati beruházás, ne ugassanak bele Karácsonyék! ne hagyjuk veszni ezeket az építkezéseket, épületeket!

K.I.
_______________________________________________________________________

Minden tekintetben támogatom azt, hogy tiltakozzunk, ha kell az utcán, de nem jött el az ideje, talán  Márc. 15 alkalmas lenne arra, hogy hangot adjunk a nem tetszésünknek főleg Budapesti viszonylatban, megfelelő erővel !!!!!!!
Üdv . V. B. I.
________________________________________________________________________

Tisztelt CÖF-CÖKA!

Nagyon jónak tartom, hogy felmérik az esetleges utcai demonstrációkon részt venni szándékozókat, mert a jelenlegi Fővárosi Önkormányzat bizonyára okot fog majd adni ilyen megmozdulás(ok)ra. Részemről máris lenne olyan ok, ami – ha bekövetkezne – engem utcára vinne. A XII. kerületben, a Nagyenyed utca-Böszörményi út sarkon van egy turul-szobor, amely kezdettől fogva csípi a szemét egyeseknek. Volt olyan polgármester-jelölt (Ungár Klára), aki annak idején azzal kampányolt, hogy ha megválasztják, le fogja bontatni a szobrot. Szerencsére nem nyert, azóta a pártja is kiporladt alóla, de a szándék ma is él, most a DK nevű banda akar nekimenni, mint „nacionalistafasisztahorthystaantiszemita” szimbólumnak.

Ne hagyjuk!

Üdvözlettel: P.M.
_______________________________________________________________________

Tisztelt CÖF-Cöka vezetőség!

Mélységesen felháborít, ugyanakkor mély fájdalommal tölt el az ellenség arroganciája, pazarlása. Ismét elpazarolják, amit a FIDESZ-KDNP polgármesterei gyarapítottak, amit pótolni kell majd az adó forintjaikból. Így hogy lenne lehetséges fejlődni, amikor pár évente egyet előre, kettőt hátra lépünk. Borzalmas. Mégis dilemmában vagyok a Békemenettel kapcsolatban. Érdemes elsilányítani a nevét azzal, hogy idő előtt farkast kiáltunk? Itt van az idő, vagy várjunk még? Mivel nem vagyok birtokában a háttérinformációknak, ezért felelősségteljesen nem tudom megítélni az alkalmas idejét.

Szerveztem pár Békemenetet, ezért tudom, hogy indultunk el. Ezért most is Önök kezébe adom a harsonát. Ha itt az idő, településemen számíthatnak rám a szervezésben.

Tisztelettel: P.-né A.
________________________________________________________________________

Tisztelt Barátaim!
Ha szervezitek, természetesen megyek.
Ellenben az a véleményem, hogy ez most nem indokolt, ne vegyük el a békemenet súlyát, jelentőségét, tekintélyét azzal, hogy egy kevésbé jól sikerült választás után mi is kimegyünk az utcára.
Tisztelettel: H.Z
______________________________________________________________________

Minden tiszteletem és elismerésem az Önöké!
Sokat tesznek Budapestért, Magyarországért és Európáért.
Arra gondoltam, hogy talán megérne egy aláírásgyűjtést az is, hogy a Lánchidat akkor is fel kell újítani, ha „sétáló” híd lesz  a következő években, mert a korrózió nem áll meg.
Aggódom ezért is.

Munkájukhoz erőt egészséget, és Isten áldását  kívánom.
üdvözlettel, D.J.-né
_______________________________________________________________________

Kérdés:
Mivel megvan a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, illetve Budapest Fejlesztési Központ is létrejött ez nem jelenthet egy olyan lehetőséget arra, hogy miután eredményeket ezek a szervezetek a jövőben elérnek, ezeket az eredményeket magának sajátíthatja ki az ellenzék képviselője.
Helyette végzik el azt, amit neki, a főpolgármesternek kellene elvégezni, az ő feladata lenne és a végén ő, azaz ők, az ellenzék vezetője aratja le a babérokat.
Nem esünk-e ilyen hibába?
Tisztelettel: N.J.
________________________________________________________________________

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!