Véghajrá

Igen, a véghajrában vagyunk. Mármint ami az önkormányzati választásokat illeti. A kényszertömörült ellenzék illusztris képviselői meghibbant kaméleon módjára változtatgatják magyarázataikat a Karácsony-féle őszödi beszéd létrejöttéről, tartalmáról, elvetve az összes elfogadható, reális keletkezési körülményt. Persze, hogy ezt teszik, hiszen néhány nappal a választások előtt életveszélyes lenne a szoclib oldalra nézve, ha egyértelműen bebizonyosodna, milyen végtelen annak az egyet nem értésnek a tárháza, amely szétfeszíti az ellenzéki pártok egymás iránti gyűlölet-lufiját. Hogy mire mennek a hiteltelen magyarázkodással, majd elválik.

A tétet ennek ellenére emelik, hiszen az új uniós üdvöskék, Dobrev, Donáth, Cseh, no és a régi-új Újhelyi egyidejűleg mindent elkövetnek Brüsszelben, hogy lejárassák, tönkre tegyék, ellehetetlenítsék a kormánypárt uniós képviselőit, reményeik szerint természetesen Orbán Viktort, és bedöntsék ezer éves magyar értékeinket. Látszólagos részsikereik azonban csak csaták. A háborút a végén kell megnyerni.

Az ellenzék szándéka egyértelmű: ők nem önkormányzati kampányt folytatnak, hanem a globalisták és a nemzetállamok képviselői közötti háborút vívják, önkormányzati sztaniolba csomagolva. Nem a jobboldal kezdte a háborút. Mi a helyi képviselő testületek tagjait, és polgármestereket akarunk választani, akik majd építik, szépítik településüket. Az ellenzék viszont meg akarja buktatni a kormányt többfrontos támadási taktikával, és azzal az elképzeléssel, hogy amennyiben október 13-án többségük lesz, azzal beteszik a lábukat az ajtónyílásba. S remélik, hogy az ajtót már 2022-ig nem lehet visszazárni. Nincs kétségem afelől, hogy az elképzelés eszmei irányítója nem más, mint Gyurcsány maga. Karácsony csupán egy gyenge eszköz a kezében, de Ferink számára így a legjobb. Ezért nézzék el nekem, ha most nem csupán „Gerivel” foglalkozom, hanem egy kicsit a múltba révedek, és a szemkilövető korábbi „hőstetteire” emlékeztetek.

Karácsony dolgairól csak annyit, hogy elképesztő ügyességgel forgott saját maga körül, míg az ellenzék több, de egyfelé húzó, csak más nevű pártocskáit megkóstolva visszatért szellemi atyjához. Hiszen Karácsony az általa vélt polihisztorságát a Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadójaként gyakorolta 2002 és 2008 között, márpedig arra a területre elég hamar bepuccsolta magát miniszterelnökként a szemkilövető. Valószínű oly erős ez a kapocs, hogy valódi karriert gondolva magának Karácsony visszatért a reggel, este, meg éjjel is hazudozó ellenzéki vezér keblére, bárhogy is fújnak néha egymásra. Persze nem is tehetett mást. Egyrészt, mert az önazonosság hiánya gyengévé tesz, másrészt meg az én meglátásomon kívül milliónyi apró jele van annak, hogy ha anyázva is, de mégis összefogó magyar ellenzék irányítója egyértelműen a hatalomittas Gyurcsány, akinek egyáltalán nem érdeke Karácsony győzelme. Az ő érdeke az ellenzék minél erőteljesebb szétzilálása, hogy aztán – megváltóként – nyíltan is átvehesse az ellenzéki vezér szerepét. Karácsony meg annyira ostoba, hogy a vezér gondolatától megrészegülve ő is úgy véli, hogy a főpolgármesteri szék megpályázása egyenlő a kormány megdöntésének lehetőségével. Nem veszi észre, hogy ez az álom nem az övé, hanem Gyurcsányé, és kedves nejéé. Nem veszi észre azt sem, hogy ő csupán eszköz a gyakran bérmálkozó kezében. Eszköz, amit majd úgy dob el, mint ahogy Karácsony tette egy magyarázkodásában a macskabőrbe bújt gazdasági szereplőkkel… De ne becsüljük le ezt a felállást. Van benne némi erő, rengeteg hazugság, megtévesztés, politikai zsarolás, rémhírterjesztés, és nem is jelentéktelen verbális erőszak, amelyhez intenzíven felcsatlakozott a kedves feleség, Dobrev Klára, hirtelen jött zöldbe hajlóan vörös uniós megdicsőülésével, és rettentő nagy egójával.

No de inkább nézzük a tényeket, mi is történt 2008-ban, Gyurcsány országlása alatt? Az államadósság a 2002-es 8000 milliárd forintról 19 000 milliárdra növekedett. Mégis hitelt kellett felvenni az államcsőd elkerülése érdekében. Így erre az államadósságra jött rá az elhíresült IMF –csomag mintegy 5000 milliárd forintnyi készenléti hitele, amelyet kiegészített a Nemzetközi Valutaalap, és a Világbank több milliárd eurós kölcsöne. Ezért a hitelcsomagért kemény feltételeket kellett vállalni, és fel kellett adni a gazdasági szuverenitásunkat. Hja, Karácsony is jó kis politikai tanácsokat adhatott. Ekkor vállalta a Gyurcsány kormány a közszféra 13. havi fizetésének, és a 13. havi nyugdíjaknak az eltörlését, strukturális reformként pedig a családi pótlékra való jogosultság 23 évről 20 évre való leszállítását, a készpénzben biztosított gyermekgondozási díj időtartamának legfeljebb két évre való csökkentését; a gáz- és távfűtési támogatás további szűkítését; a háztartások iskolai étkeztetéshez való hozzájárulásának növelését, az önkormányzati kiadások 120 milliárdos csökkentését. S az összes megszorítást a 2010-ben megválasztott új kormány nyakába zúdították. Gyurcsány már akkor is előre gondolkodott… Csupán csendben jegyzem meg, hogy a hitelcsomag visszatörlesztését az Orbán kormány 2011-ben kezdte meg, és 2016. április 6-án be is fejezte, mindazon eredmények elérése mellett, amelyet 2010 és 2016 között megvalósított. William Easterly neves amerikai közgazdász egy ország miniszterelnökének a saját országa GDP-re gyakorolt hatását vizsgálva táblázatokat készített az adott országra nézve legkártékonyabb, azaz legrosszabb vezetőkről. Gyurcsány itt olyan előkelő társaságba került, mint a hírhedt diktátor, az ugandai Idi Amin, vagy a vörös khmer kambodzsai kommunista Pol Pot. A listán 17-ik a kongói Mobutu, és előkelő pontszerző helyen őt követi 18-ikként Gyurcsány Ferenc, aki e lista szerint a világ 18-ik legkártékonyabb vezetője. Így aztán valóban méltó eszköz a kezében a rendkívüli felkészületlenségéről elhíresült Karácsony. A gyurcsányi kártékonyság továbbvitele legalább fővárosi szinten is biztosított lenne, ha Karácsony győzne. Tényleg ezt akarná Budapest lakossága?

A „brutális épület” szóösszetételt az összepréselődött ellenzék főpolgármester-jelöltjének köszönhetjük, aki a Nemzeti Múzeum épületét jellemezte így, amikor ki tudja hányadik szégyenteljes tudatlanságával a Liget projekt részeként említette a Kárpát medence tárgyi-és szellemi örökségét 1847 óta gyűjtő, őrző és bemutató Múzeum körúti szentélyt. Gondolom, ebbe a 172 évbe csak belefér Karácsony általános iskolai korszaka, amikor kötelező volt ellátogatni a Nemzeti Múzeumba, bár lehet, hogy a jelölt úr onnan is hiányzott, mint a Fővárosi Közgyűlés ülésnapjairól. Ha már Karácsony, és a Nemzeti Múzeum ilyen szépen összenőtt, nézzünk még egy percre a múltba.

1919. október 5-én, vagyis pontosan száz éve történt, hogy a román hadvezetés bízva abban, hogy Erdély Románia része lesz, jogosnak gondolta, hogy akár erőszakkal is elvigye a „brutális épületben” őrzött, Erdélyhez kötődő muzeális tárgyakat. Fejérpataky László, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója végtelen bátorsággal mondott nemet a fenyegetően fellépő román Serbescu tábornoknak és a 14 üres kamionnak, amelyek a magyar kincseket voltak hivatottak elnyelni.  Az igazgató kötötte magát ahhoz, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság átvette a Múzeum felügyeletét, és ezért nem adhatja ki a kulcsokat. A román tábornok tartva a nyugati nagyhatalmak által Budapestre, a román túlkapások megakadályozására küldött Katonai Bizottság fellépésétől, akkor elhagyta a múzeumot, de megígérte, hogy másnap visszajön, és elviszi a kincseket. A múzeumba azonban megérkezett Harry Hill Bandholtz tábornok, a Bizottság amerikai tagja, akit végtelenül irritált a románok erőszakos, és az Antant döntéseit semmibe vevő arroganciája. Bandholtz csak úgy jutott be a „brutális épületbe”, hogy lovaglópálcájával rendet vágott az épületet őrző román katonák között, majd egyszerű papírral leragasztotta az ajtót a következő felirattal: „Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le. H. H. Bandholtz, soros elnök.” A múzeum kifosztását ez a papír mentette meg. A lovaglópálca a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható… S ha már Karácsony megtanulta, hogy hol van a Nemzeti Múzeum, nem árt, ha azt is megjegyzi főnökével együtt, hogy értékeink tönkretételének megakadályozására manapság is van tábornok, papír, meg ostorként funkcionáló lovaglópálca. A tábornok ezúttal a normálisan gondolkodó budapesti szavazók sokasága, a „megállj”-t parancsoló papír a szavazócédula, az ostorcsapás pedig maga a szavazás, október 13-án.

Szerző: Bencze Izabella jogász

Szerző
Dr. Bencze Izabella

Szólj hozzá!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!