A CÖF-CÖKA megnyugtatja André Goodfriend urat, az USA nagykövetségének ügyvivőjét, hogy nem csak Ő – bár neki hivatalból kötelező -, hanem a magyar jogászok sokasága is ismeri az általa figyelmünkbe ajánlott, a diplomáciai mentességről szóló Bécsi Egyezményt.

Mi elfogadjuk a magyar közmondást, miszerint: „Jó pap holtig tanul”. Erre utalva szíves figyelmébe ajánljuk a Magyarországon érvényben lévő 1973. évi 7. törvényerejű rendeletet, amely lehetővé teszi, bűncselekmény gyanúja esetén, diplomáciai védettséggel rendelkező személy ellen is, meghatározott módon, az eljárás lefolytatását.

„Az arra jogosult személyek kiváltságokban és mentességekben való részesítése nem érinti azt a kötelezettségüket, hogy tiszteletben tartsák a Magyar Népköztársaság törvényeit és más jogszabályait, ezek megsértése esetén felelősségre vonásuk saját államuk joghatósági körébe tartozik”.

A 2012. évi C. törvény 297§ 1. bekezdés kimondja, hogy milyen következményt kell viselnie annak, akinek hitelt érdemlő tudomása van nem leleplezett vesztegetésről és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést.

A CÖF ismeretlen tettes ellen tette meg feljelentését, számunkra érthetetlen, miért helyezi az ügyvivő úr saját magát a célkeresztbe, és miért vonul rögtön diplomáciai védettsége sánca mögé.

A magyar állampolgároknak kiemelt érdeke fűződik ahhoz, hogy az Egyesült Államok részéről korrupcióval megvádolt emberek lelepleződjenek, és jogállamiságunk keretei között elnyerjék büntetésüket.

Bátor elhatározás lenne, ha Goodfriend ügyvivő úr követné az olyan külföldi diplomaták magatartását, akik az eljáró hatóságok tényfeltáró munkáját úgy segítették, hogy bűncselekményekkel kapcsolatosan lemondtak diplomáciai mentességükről.

Szövetséges államainknak fontos, hogy minden korrupciós bűncselekmény kivizsgálásra kerüljön, függetlenül attól, hogy azok melyik állam hatóságainak jutottak tudtára.

CÖF-CÖKA Vezetősége