Tízéves a Békemenet

Ha országunk választott vezetője nyilatkozatban fontosnak ítéli a Békemenetet, akkor nem lehet kétséges, hogy szimpatizánsainak az eseményre el kell mennie.

Tehetjük ezt most békességben, hiszen Magyarországon a demokratikus és jogállamiságot tiszteletben tartó törvények és mai szolgálóik mindenkor biztosítják a szólás- és véleményszabadságot (2006 őszén nem így volt).

Nemzeti ünnepünk kötelez, hiszen március 15-én emlékezhetünk 1848-as forradalmunkra, hőseinkre és mártírjainkra. Erőt meríthetünk a feláldozott életekből, mert ők a szabadságért éltek, haltak.

Valóban „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”. Magyarországon a pártok pluralitása mellett senki sem kérdőjelezheti meg a civil polgároknak és közösségeiknek a népfelség elvéhez kapcsolódó társadalompolitikai tevékenységét. Igazolja ezt a fontos tényezővé vált, 2022-ben már tízéves múltra visszatekintő Békemenet.

A CÖF–CÖKA szervezésében együtt emeltük pajzsra a szellemi honvédelem jelentőségét. Békésen sétáló, a mosolygó arcú, nyugodt polgárok Európában egyedülálló módon demonstrálnak. Minden alkalommal az aktualitást figyelembe véve, üzenetet fogalmaznak meg az Európai Uniónak és a magyarságnak.

A múlt országrontói és kincstárunk elherdálói a parlamenti választások előtt, három kétharmados Fidesz–KDNP-győzelem után ismét gazdagodó hazánk javaira fenik a fogukat. Támogatást kapnak a Soros által lefizetett uniós bürokratáktól, a szocliberális EU-parlamenti többségtől, akik nemcsak a gazdasági globalizáció feltétlen hívei, hanem az európai egyesült államok megálmodói is. Céljuk a szuverén nemzetek közvetlen irányításának magukhoz vonása. Elképzeléseiket Magyarországon és Lengyelországon tesztelik.

A nyílt társadalom filozófiája idegen az európai polgároktól, ezért megkérdezésük nélkül próbálják ezt a beteg eszmeiséget torkunkon lenyomni. Egyre jobban háttérbe szorul a népfelség elve, a polgári kezdeményezések elvesznek a bürokraták fiókjaiban. Az emberek sorskérdéseiről nem írnak ki népszavazást, nem kérdezik őket népi konzultációkon.

E tények alapján véget kell vetni az életidegen gyakorlatnak, és az unió jövőjéről készülő konzultációs anyagokat a reformjának megvalósítására kell fordítanunk.

A miniszterelnök a magyarok többségével együtt jól érzékeli, hogy az EU politikai és gazdasági nyomás alá helyezte hazánkat. Szaporodnak a külső beavatkozások, amelyekkel a magyarországi választásokat kívánják a népakarattal szemben befolyásolni. Amit tesznek, szövetségesükkel szembeni „baráti tűz”.

A gyurcsányista ellenzéki pártok szövetségét, a külföldi pénz és az annak szolgálatában álló médiumok tartják lélegeztetőgépen.

A 2019-es önkormányzati választásokon, a hatalomhoz jutott ellenzéki pártok máig tartó tort ülnek az adófizetők pénzéből. Budapest nem épül, a közlekedési káosz, a beruházások elmaradása, késleltetése mellett az adófizetők pénzéből épült ingatlanok elvesztegetése is megkezdődött. A Városházából DK-vezette pártház alakult, kiveszett a szaktudás, teret nyertek a megélhetési politikusok. Előjött a mutyibirodalmi szemlélet. A budapestiek nagy része pártállástól függetlenül csalódott. A főváros a nemzet egészéé. A vidéki emberek sem nézhetik tétlenül Karácsony Gergely semmittevését, a szolgáltatások csökkentését, ezzel egy időben emberek elbocsátását. A bűnlajstrom hosszú, amit tetézett a Városháza eladásának szándéka.

A Békemenet szervezői úgy érzik, hogy a fővárosi lakosokon a sor. A Fővárosi Önkormányzatot szakmai vezetés kezébe kell adni. Karácsony, ahogy jött, távozzon kerékpáron.

A CÖF–CÖKA Békemenetre hívja mindazokat, akik világosan látják, hogy szellemként támadnak fel a Demszky-korszak emberei.

Készüljünk a március 15-i Békemenetre! Vidékiek, gyertek busszal, vonattal, gépkocsival, minél többen! Fővárosiak, ébredjetek, gyertek ki az utcára, százezerrel többen köszöntsük a vidékieket, mutassuk meg, hogy most már kétszer annyian tudjuk, hogy „kecskére nem lehet káposztát bízni”. Jelezzük az Európai Uniónak József Attilától kölcsönözve: „Totyogjon, aki buksi medve láncon”, mi, magyarok döntöttünk, előre megyünk, nem hátra.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220112-tizeves-a-bekemenet

 

 

Szerző
Csizmadia László
CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!