Tiszta vizet a pohárba

A közeledő választás tétjéről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó volt

Csöbör Katalin felszólalásában kiemelte, hogy a mostani választásnak nagy a tétje, éppen ezért mindenkire szükség van.

„Azt tapasztaljuk, hogy amikor baloldali kormányzás van Magyarországon, akkor biztos, hogy a romlás, a hanyatlás és az idegen érdekek kiszolgálása kerül előtérbe. Ha viszont jobboldali, keresztény értékrenden alapuló és a nemzeti függetlenséget bátran felvállaló kormányzás van, akkor a fejlődés megkérdőjelezhetetlen” – fogalmazott Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő február 25-én este a Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja által szervezett Civil Akadémia rendezvényén, amelynek címe „Tiszta vizet a pohárba” volt.

Vonzóvá vált a térség

Csöbör Katalin felszólalásában kiemelte, hogy a mostani választásnak nagy a tétje, éppen ezért mindenkire szükség van.

Emlékeztetett: 2010 után a kormány támogatásának köszönhetően a Miskolcon és környékén végrehajtott infrastrukturális fejlesztések hatására a térség vonzóvá vált a befektetők számára, és jelentős beruházások érkeztek a városba.

Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos, a Fidesz–KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2-es választókerületének képviselőjelöltje azt tudatosította a jelenlévőkben, hogy a következő harminc-egynéhány napban még nem lehet hátradőlni, és a választást csak együtt lehet megnyerni. Mint mondta: szurkolásból nem lesz szavazat, ha nincs szavazat, akkor nem lesz mandátum, ha nem lesz mandátum, akkor nem lesz kormány.

„Ne felejtsék el – hang­súlyozta –, szavazat abból lesz, ha mindenki leadja a voksát.” A miniszterelnöki biztos kiemelte: a választás tétje Miskolcon is az, hogy az új világ megy-e tovább a jelen fel­mutatott sikereivel együtt, vagy visszajön a 2010 előtti világ. Nincs harmadik út.

Az est szakértő vendége, dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arra bátorította a jelenlévőket, hogy támogassák a két politikust, hiszen a Fidesz–KDNP egyre közelebb kerül az emberekhez és a valós gondokhoz. Hangsúlyozta: a kormányfő két lábon áll a földön. Magyarországon egy miniszterelnök sem volt még olyan közel az emberek problémáihoz, mint Orbán Viktor. Mindenki, aki a lelke mélyén igaz magyar ember, az pontosan tudja, hogy ennek az országnak a jobboldal, a nemzeti oldal a fennmaradási záloga.

https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2022/03/a-kozeledo-valasztas-tetjerol-es-aktualpolitikai-kerdesekrol-is-szo-volt