Színjáték a baloldalon

Csizmadia László szerint nagy színdarab van készülőben a baloldalon

Ozsváth Kálmán: Mire számít most, hogy kiderült Simon Gábor 240 milliója?

Csizmadia László: Abból kell kiindulnunk, hogy itt egy színpadi remekmű készül, amelynek dramaturgja Ron Werber. Úgy gondolom, hogy nem árt, ha előre értesítjük a szavazópolgárokat arról, hogy mi fog történni az előadáson.

O.K: De úgy tűnik, hogy Ron Werber most háttérbe van szorítva…

Cs.L: Ez csak a látszat, taktika. A baloldal nagy hibát követett el Simon Gáborral kapcsolatban. Elszámították magukat. Bejelentés érkezett a NAV-hoz , mivel az osztrák illetékesek felfedezték a 240 millió forintnyi bankbetétet. Ami ebből következik, az az MSZP számára akár végzetes is lehet. És még az sem kizárt, hogy nemcsak Simon Gábornál van 240 millió forint, hanem esetleg más vezető párttársainál is, vagyis ez akár általános technikai megoldás is lehetett az MSZP-nél.

Ne feledjük el azt sem, hogy az MSZP-nek ilyen ügyekben gyakorlata van, hiszen sikerült átmenteniük az MSZMP korábbi vagyonát is, miközben megúszták a lusztrációs törvényt. Ne legyen kétségünk, profi csapattal állunk szemben. Tény azonban, hogy a történtek hatására az MSZP sokat vesztett a népszerűségéből.

O.K: Ha 2002-ből indulunk ki, vajon hihetünk-e a közvélemény kutatási adatoknak?

Cs.L: Igen, mert az irányt jól mutatják.

A CÖF járja az országot, és civil véleményeket kér a Nemzeti Társadalmi Szerződéshez. Vagyis élő nemzeti konzultáció zajlik, és az emberek megnyilvánulásai aláhúzzák, hogy erősödik a kormány elfogadottsága. Véleményük szerint az új magyar út kezdi beváltani a reményeket, az Orbán kormány a lehetőségekhez képest tartja ígéreteit.

O.K: A CÖF rendezvényein nemcsak jobboldali szavazók vesznek részt?

Cs.L: Egyértelmű, hogy nem, erre adataink is vannak.

A Civil Összefogás Fórum tevékenysége mögött nagy munka áll, a közösséget ugyanis nem spekulációval hoztuk létre, szemben a baloldalon megformált civil szervezetekkel. Példaként említsük meg a Millá-t, a Szolidaritás egyesületet. Nem érdemes most arról beszélni, hogyan váltak ezek hirtelen hataloméhesekké, és miként csatlakoztak be az első adandó alkalommal az összetákolt „Összefogás” pártformációba. Ezzel önmaguk álcivilségét leplezték le.

A CÖF 2009 Virágvasárnapján az akkori kormány ellen lépett föl először, hívásunkra 200 ezer ember jött a Hősök terére. 2012 januárjában pedig, amikor a magyar szuverenitás, a demokratikusan megválasztott kormány és miniszterelnök mellett kellett kiállni és a pénzügyi gyarmatosítást elutasítani, az első békemenettel 500 ezer ember nyilvánított véleményt.

2009-ben a Civil Összefogás Fórum által elkezdett tevékenységet már a kezdetektől több száz Magyarországon bejegyzett egyesület és alapítvány támogatta, amely jó alapot szolgáltatott a kárpát-medencei civil közösség szerveződésének is. Így jött létre a CET, a Civil Együttműködési Tanácskozás. Összességében már ezernél is több alapítvány és egyesület talált egymásra. 2013-ban létrehoztuk a Szellemi Honvédelem mozgalmat, amelyhez nyolcezer, magát értelmiséginek valló polgár csatlakozott magánszemélyként. Magyarország fellendülése mindig akkor következett be, amikor a középréteg erős volt, a polgárság és az értelmiség egy irányba haladt.

O.K: Ez a széles réteg, akiket a korábbi időszakban próbáltak ellehetetleníteni. Gondoljunk csak az adókedvezmények eltörlésére…

Cs.L: …vagy az ország eladósítására és a devizahitel csapda felállítására. Feladatunk tehát, hogy felhívjuk a választópolgárok figyelmét arra, hogy a hiteltelen politikusok nem érdemelnek több esélyt. Szembesíteni kell őket a hazug politikájukból eredő, a nemzeti vagyon elherdálása által súlyos károkat okozó kormányzásukkal.Bármilyen kormányunk is van, észlelnie kell, hogy egy ilyen szervezett civil tömörülés, mint a mienk, alkalmas a kormányzati munka támogatására és a kritikára is.

O.K: Ahogy azt az elmúlt közel négy év során is láttuk.

Cs.L: Igen, ezt a mostani nemzeti kormány felfedezte. Azonban az álbaloldal nem tudja magát túltenni azon, hogy a civilek kiállnak a „másik oldal” – a jelenlegi kormányoldal – mellett. De ki tilthatja meg egy ekkora tömegnek, hogy összesített véleményét közölje a nyilvánossággal?  A jelenlegi ellenzéki tömörülés két egymást követő ciklusban már megkapta a lehetőséget a bizonyításra, és kudarcot vallott. Tehát többszörösen igaz a plakátfelirat: „Nem érdemelnek több esélyt!” Elrontott kormányzásuknál is nagyobb bűnük, hogy elbitorolták a helyet egy valóban szociális érzékenységű, valóban új szellemiségű, fiatal, valóban baloldali párt létrejötte elől.

O.K: Hol a megújulás?

Cs.L: Sehol. Ma már látszik, hogy Gyurcsány sakkban tudja tartani a baloldali vezetőket, hiszen sok mindent tudhat róluk… Mesterházy erőtlen kísérlete Gyurcsány eltávolítására napjainkra teljesen kudarcba fulladt. Gyurcsány kénye-kedve szerint manipulálja Bajnait és Mesterházyt. Valójában Gyurcsány az, aki a talpalávalót rendeli, ő küldte az Összefogásba karmesterként Szigetvárit is, és ezzel meghatározta a táncrendet.

O.K: Az, amit a baloldalon játszanak, Ön szerint egy előre megírt színjáték?

Cs.L: Nézzük sorban. Az előjáték az, hogy megjelenik a médiában Kunhalmi Ágnes, és könyörgő hangon, szinte könnyek között „kiszól” Simon Gábornak. „Gábor, mondd már meg, hogy honnan van ez a pénz, hiszen én 30 éves új politikusként igazából nyilvánvalóan nem is tudhatom, és szétvered azt a pártot, amiért mi éjjel-nappal dolgozunk, és mi, fiatalok megpróbáljuk megújítani.” Ezzel indul a darab. A probléma az, hogy Kunhalmi Ágnes 2004 és 2006 között már a Gyurcsány kabinet Titkárságát vezette, így nem annyira új, mint ahogyan előadja magát. Most jön a következő fordulat, amikor hülyére kell venni a nézőket a már bevált Zuschlag-forgatókönyv szerint.  Nézzük meg a történést Simon Gábor szemével. Feltételezzük, hogy a főszereplő felvállalta, hogy a – gyaníthatóan párt – pénzeket megőrzi a saját neve alatt, de lebukott.

O.K: De mit tehet ilyenkor egy ember, aki ilyen helyzetbe került?

Cs.L: Vagy közölheti a nyilvánossággal, hogy az MSZP hozta őt ilyen helyzetbe, vagy nem mond ilyent, de akkor szembe kell néznie azzal, hogy bíróság elé kell állnia és elítélhetik. Nem buta ember, ha elvállalja a balhét, feltehetőleg igényt tart a kompenzációra.   Salamon Béla bácsi szavaival: „Ha én egyszer kinyitom a számat…!” – ez valószínűleg sokaknak kellemetlen lenne. A mindenki számára „jó” megoldás egy mögöttes paktum, ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

O.K: És ezután?

Cs.L: Ezek után nincs akadálya, hogy Simon megjelenjen a nyilvánosság előtt és azt nyilatkozza, hogy az osztrák bankba a saját pénzét helyezte el, és ehhez az összeghez az MSZP-nek az égvilágon semmi köze. Így az MSZP megszabadul a súlyos tehertől, a Simon számára lehető legkedvezőbb bírósági ítéletért pedig közösen dolgozhatnak.

O.K: Erre játszik Ron Werber?

Cs.L: Mesterházyt visszatartotta a kampányolástól, mert a választók kérdéseire a paktum megszületése előtt nem lett volna kielégítő felelet. A megállapodás után azonban már nekiindulhat a hófehérre mosott ember a miniszterelnöki kampánynak.

O.K: Hasonló az ügy ahhoz, amikor 2006-ban a költségvetési adatokat visszatartották a választások utánra.

Cs.L: Gyurcsány így tudta megnyerni a választást, mert nem derült ki, hogy már akkor is a csőd szélén állt az ország. Egy hónap időnyerés rengeteget jelenthet. Nyilván Mesterházyék is valahogy így gondolkoznak. Hiszen attól függetlenül, hogy mit állít Simon, a nyomozás később még rámutathat a politikai összefüggésekre és a pénz esetleges MSZP-s eredetére. Figyelem! Ők azt gondolják, hogy a ronwerberi színdarab végére még happy end kerülhet! Világos a kampánystratégia: visszájára próbálják fordítani azt, ami nyilvánvaló. Így tesznek a TV székház ostroma és az őszödi beszéd kiszivárogtatása ügyében is. Azért szólaltam meg ebben a kifejezetten politikai kérdésben, mert lehetséges, hogy a fiókban már elő van készítve egy ilyen forgatókönyv. Ha ez a színjáték következik, előre mondom, hogy nem szabad neki bedőlnünk…

forrás: Magyar Hírlap Online- 2014. március 1., szombat
 
Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!