Más kérdés a személycserék mértéke. Itt már legalább három szint különböztethető meg: az első, amikor radikális változások söpörnek végig egy országon (rendszerváltás, forradalom, háború utáni újjáépítés stb.), s utána jön egy új kormány – erre példa a második világháború utáni Németország, ahol minden társadalmi szférában „nácitlanítást” hajtottak végre. A második szint az, amikor egy hosszabb jobb- vagy baloldali kormányzás után jön a váltás – erre példa lehet Franciaország, ahol hosszú évek jobboldali elnöklése után, 1981-ben jött Mitterand elnök és a szocialisták, akik átfogó személycsere-sorozatot hajtottak végre. Végül vannak menetrendszerű kormányváltások, amikor a változások mértéke kisebb.
A szocialisták most, szokásukhoz híven, ismét vizet prédikálnak, miközben nagyon sok bort megittak az elmúlt húsz évben (is). Ettől, úgy látszik, megkótyagosodtak. Ugyanis érdemes megnézni, hogy az elmúlt húsz évben hogyan zajlottak a kormányváltások utáni személycserék, s hogyan csinálták ezt ők maguk.
A „rendszerváltó” Antall-kormány megdöbbentő módon egyáltalán nem követte az 1945 utáni német mintát, ellenkezőleg, a régi nómenklatúra emberei nagy számban a helyükön maradtak. (Amin ők lepődtek meg a legjobban.) Az Antall-kormány úgy viselkedett, mintha nem rendszerváltás, hanem egy politikai irányzaton belüli (!) váltás történt volna. Hogy ennek mik a valós okai, talán egyszer megtudjuk. Ezzel szemben a Horn-kormány már masszív személycsere-sorozatot hajtott végre – mintha egy hosszúra nyúlt politikai ciklus fejeződött volna be –, visszahozva az időközben kiszorult volt állampárti kádereket. Az Orbán-kormány – fordított előjellel – az utóbbihoz hasonló személycserékbe kezdett, de a legmegdöbbentőbb mégis a 2002-ben hatalomra kerülő Medgyessy-kormány tevékenysége volt. Medgyessy Péter azt ígérte a választások előtt, hogy a „nemzeti közép” kormányát alakítja meg, nem lesz boszorkányüldözés, „betemetik az árkokat”, stb. Nos, a „betemetés” úgy sikerült, hogy beledobták az árokba a jobboldali kádereket. Vagyis a Medgyessy-kabinet az 1990 utáni legelsöprőbb tisztogatást hajtotta végre, a személycsere-cunami a miniszterektől szinte a takarítónőkig söpört végig. Olyan váltást hajtottak végre, amely szinte rendszerváltással – pontosabban pártállami rendszer-visszaváltással – ért fel.
A kérdés tehát adott: mi is a problémájuk most a szocialistáknak a második Orbán-kormány személyzeti politikájával, a patronázzsal? Azt hiszem, nekik inkább hallgatniuk kellene.
Rendszer-visszaváltás után csak újabb rendszerváltás jöhet. Másképpen szólva, a második Orbán-kormánynak a patronázs terén is meg kell tennie azt, amit 1990 után az első szabadon választott, nem posztkommunista kormány teljes egészében elmulasztott – ugyanis több esély erre már nem lesz.
