Kilenc évvel ezelőtt született az „Év végi – év eleji gondolatok 2014-2015” című írás.
Most szembesítem magam ezzel. Lássuk, hogy az eltelt évek és a jelenkor tükrében
ma mit mondhatok ugyanerről! A régi írást álló, a mai gondolatokat dőlt betűkkel
rögzítem.
Néhány nappal ezelőtt a világpolitikáról kérdezték Orbán Viktort. Többek között ezt
mondta, mikor a megromlott magyar-amerikai kapcsolatokról beszélt: „most osztják
újra a lapokat a világpolitikában.”
Mit jelent ez?
Azt, hogy Amerikának, a mai világ legerősebb nagyhatalmának valódi döntéshozói –
néhány vagy néhány tíz ember, akik egyike sem tartozik a médiában folyton szereplő
politikusok közé, hisz utóbbiak inkább csak színpadi szereplők – eldöntötték, hogy a
Varsói Szerződés, a Szovjetunió széthullása vagy még korábban a II. Világháború után
kialakult egyensúlyi helyzeten saját érdekeiknek megfelelően, saját akaratuk szerint
változtatnak. Egyáltalán nem mellékesen ez a viszonylagos egyensúly volt az elmúlt
70 év viszonylagos európai békéjének a biztosítéka.
Egy ilyen változtatási szándék a legritkább esetben jelent tudatos visszavonulást, a
békés belső építkezéshez való fordulást, hanem éppen ellenkezőleg: a politikai,
gazdasági befolyásuk, hatalmuk kiterjesztését. Természetesen mindez nem légüres,
semleges térben történik, mert ilyen már régen nem létezik a Föld nevű bolygón,
hanem mások, más politikai és gazdasági hatalmak kárára.
Akinek van szeme a látásra, füle a hallásra, az ezt már jó ideje, de legkésőbb az
ukrajnai konfliktus kitörése óta teljesen egyértelműen érzékelheti: a médiában, ahol az
ellenfél démonizálása zajlik akár vaskos hazugságokat is bevetve, a nemzetközi
gazdaságban az egymást kölcsönösen túllicitáló oda-vissza embargók kapcsán, de
leginkább a már létező valódi harctereken: Afganisztánban, Irakban, Szíriában és
hozzánk legközelebb Ukrajnában.
Bármennyire rosszul esik még leírni is, de ne áltassuk magunkat: mindezt úgy hívjuk,
hogy háború. Ideológiai, média, gazdasági, hideg- és véres valódi háború.
A Wikipédia ezt írja a fogalomról: „A háború nagyméretű erőszakos összeütközés. A
szemben álló felek háborúval történő érdekérvényesítése a történelem során végig
vonult a törzsi háborúktól, a városállamok, nemzetek és birodalmak közötti
konfliktusokig. A háború célja a szemben álló felek érdekeinek erővel történő
érvényesítése, mely lehet területszerzés, gazdasági erőforrások
megszerzése/megtartása, vallási és/vagy politikai ideológia terjesztése.”
Fekete István író pedig ezt: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak „Háború”
van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát,
de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember
robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik
2
egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak
el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”
Mindenki eldöntheti, mennyire illenek ezek a meghatározások mindarra, melynek tanúi
vagyunk.
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának hivatalos honlapján még ez év
augusztusában olvastam a 2277. számú törvénytervezetet „Az orosz agresszió
megakadályozása 2014. évben” címmel. (A kuruc.info cikke
https://kuruc.info/r/4/131246/ végén találtam a hivatkozást)
Érdemes újra elolvasni a hivatkozott cikket, mert döbbenetes, amit Dr. Paul Craig
Roberts, az ismert közgazdász és publicista, Reagan elnök államtitkára állít 2014-ben:
az Egyesült Államok kormánya bármi áron háborút akar Oroszországgal.
A törvénytervezet hivatkozása külön is az angolul értők számára:
https://www.congress.gov/113/bills/s2277/BILLS-113s2277is.pdf
Ebben egészen nyíltan, minden álcázástól mentesen feketén-fehéren nevesítik
Ukrajna mellett még Moldovát és Grúziát is, a Világ sakktábláján meghatározva azokat
az országokat, melyeket az orosz befolyási övezetből az amerikai számára akarnak
meghódítani. Igen találó a magyar kifejezés: hódító háború zajlik.
És lássunk csodát! Mely országokkal kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat az
Európai Unió 2024-ben? A jelenleg is háborúban álló Ukrajnával, valamint Moldovával.
Grúzia pedig tagjelölt lett. A Nyugat-Balkán országainak fölvételével nem foglalkoznak.
Ez azt mutatja, hogy a világ legfőbb döntéshozói nem változtatták meg a 2014-es
terveiket. Nyomulnak egyre közelebb Oroszországhoz, és ahogy mondják, „térdre
akarják kényszeríteni”. A III. világháború, – mely nagy valószínűséggel az egész
emberiséget elpusztítani képes atomháború lehet – kockázata sem riasztja el őket. És
ezt a stratégiát támogatja – saját országaik és egész Európa érdekeit figyelmen kívül
hagyva, sőt annak ellenében a 27 európai országvezető közül 26. Az egyetlen kivétel
Magyarország miniszterelnöke. Tiszteletre méltó, bátor kiállás. De térdre lehet
kényszeríteni Oroszországot? Szerintem nem lehet. Se Napóleonnak, se Hitlernek
nem sikerült. Biden erősebb legény? Csak rá kell nézni. De azért sem lehet, mert
mielőtt ez bekövetkezne, az atomfegyverekhez nyúlnának. Azt hiszem, ez józan ésszel
belátható.
Orosz agresszióról beszélnek, mikor egyértelműen amerikai segítséggel döntötték
meg a korábbi, demokratikus választáson hatalomra került ukrán vezetőt, mikor nyíltan
a NATO és az EU kötelékébe szeretnék vonni Ukrajnát, mikor pénzzel és most már
fegyverszállításokkal is támogatják a puccsal hatalomra juttatott ukrán vezetést.
Oroszországot vádolják agresszióval, mikor a NATO tartott hadgyakorlatot a Feketetengeren Oroszország partjainál és a Balti államokban, nem Oroszország a Mexikóiöbölben, Kalifornia partjainál vagy Mexikóban.
Mielőtt az első lövés eldördül – akár szándékosan, akár véletlenül, akár
provokációként, akár önvédelemből, akár félelemből – mindegy, szükséges
leszögezni:
3
A NATO, Amerika a támadó, aki fő bázisaitól távol provokálja Oroszországot,
Oroszország pedig a honvédő a saját határai mentén.
Aki figyelemmel kíséri a történésekről szóló híradásokat az láthatja, hogy minden
következetesen, terv szerint zajlik. A médiában, a gazdaságban, politikailag és
katonailag is addig-addig szorítják sarokba az orosz medvét, hogy annak végül nem
lesz más választása, mint az, hogy az önvédelem jogán visszaüt.
Ez meg is történt 2022 február végén.
És akkor teljes valójában kirobbanhat a III. Világháború. Mert „a lapok újra osztása”
nem szokott békés úton történni. Kísértetiesen emlékeztet ez Németország II.
Világháború előtti sarokba szorítására.
Nincs mit hozzátenni: ez történik a szemünk előtt. Az úgynevezett Nyugat adja a
fegyvereket és a pénzt, és az utolsó ukrán katonáig szándékozik kitartani. Ahogy
vezetőik sokszor elmondják: „ameddig csak szükséges.” Még akkor is, ha ezzel egy
atomháborút kockáztatnak. Ukrajna mai vezetése az amerikai birodalom geopolitikai
érdekeinek oltárán föláldozza több százezer katonáját, országa jó részét hagyja
elpusztítani. Több millió ember menekült el az országból. A gazdaság már a nyugati
segélyek lélegeztetőgépén vergődik, a segélyek elmaradása azonnali teljes
összeomláshoz vezetne. Ezen vezetők árulása olyan bűn, hogy a felelősségre vonás
elől nem fognak tudni elmenekülni. Nincs a földnek olyan pontja, ahol ne találnák meg
őket a háború után.
Remélheti azt napjaink gondolkodó embere, hogy a történelemből tanulva a XXI.
század döntéshozói elég bölcsek ahhoz, hogy nem robbantanak ki egy újabb
világháborút immár atomhatalmak között?
Nem remélheti.
Mióta ember él a Földön, mindig voltak háborúk. Most is, mikor ezeket a sorokat írom,
és akkor is, amikor a kedves olvasó éppen olvassa őket, valahol dörögnek a fegyverek,
egymást ölik az emberek. Ezért attól tartok, hogy nincs jó okunk azt feltételezni, hogy
mostantól majd nem lesznek.
És ne legyenek illúzióink: azt a néhány embert, akik a végső döntést meghozzák –
vagy már meg is hozták – a legkisebb mértékben sem izgatja, hogy néhány ezer vagy
akár néhány millió ember hal-e majd meg az újabb nagy háborúban. Képzeletben
látom őket: gúnyosan, cinikusan mosolyognak, és megrántják a vállukat.
Ebben a helyzetben a küszöbön álló katasztrófa elkerülésének érdekében mit tehet
egy olyan kis ország, mint Magyarország, és mit annak gondolkodó polgára? Első
megközelítésben semmit, hisz azt se tudja kik, hol és pontosan milyen stratégiát
követve döntenek.
Egy biztos: mindegy, hogy a későbbi „győztes” vagy „vesztes” gigászi atomhatalom
oldalán sodródunk is a háborúba, ez Magyarország, a magyar nemzet végét jelentheti
a szó legszorosabb értelmében.
4
Ennek az írásnak az a célja, hogy elmondjam: véleményem szerint igenis van
cselekvési lehetőségünk.
Az első két világháború frontvonalai rajtunk keresztül húzódtak, így azokból sajnos
sehogy se maradhattunk volna ki. A mostani háború frontvonala viszont nagy
valószínűséggel már tőlünk keletre lesz.
Ez lehet a mi nagy, történelmi lehetőségünk alapja 2015-ben.
És véleményem szerint ugyanez érvényes 2024-re is.
Ha most, még a hidegháború idején az ország felelős vezetése jól előkészítve, a
legalkalmasabb pillanatban egyoldalúan bejelenti, hogy kilép a NATO-ból, és
Svájchoz, Ausztriához hasonló semleges országként nem akar egyik nagyhatalom
oldalán sem részt venni a készülő háborúban, akkor van némi esélyünk arra, hogy ezt
a lépést komolyabb megrázkódtatások nélkül átvészeljük.
Viszont semleges országként egyes trianoni utódállamok számára könnyű, védtelen
prédának tűnhetnénk. Meglátásom szerint ez még mindig kisebb kockázat, mint a nagy
háborúba való belesodródás.
Mert mit tenne a NATO, mit Amerika azon túl, hogy diplomáciai, kereskedelmi,
pénzügyi válaszlépésekkel, Amerikából való kitiltásokkal fenyegetőzne? A volt
Szovjetunió mintájára tankokkal rohanna le minket? Vagy bombázna egy (volt)
szövetséges apró államot? Nem, ez nem valószínű. Annyira nem vagyunk fontosak
nekik. Inkább folytatnák a megkezdett terveket tőlünk keletre.
Azonban, ha túl sokáig tétlenek maradunk, és csak a háború kirobbanása után
próbálunk meg kiszállni a szövetségből, akkor ez már sokkal kockázatosabb lenne, és
sokkal kisebb eséllyel lehetne sikeres.
Ezért, ha mi magyarok nem kívánunk részt venni a nagyhatalmak atomháborújában –
és egészen biztos vagyok benne, hogy honfitársaink több mint 90%-a így gondolja –
akkor minden lehetséges eszközzel el kell érnünk, hogy országunk vezetői még
jó időben nyilvánítsák ki országunk semlegességét. (Kedves Békemenet
szervezők, most lesz igazán nagy szükség ilyen meneteket szervezni!)
A Nyugat háborúzni akar.
Mi védtük a hazánkat, de közben egész Európát is a tatároktól, majdnem
belepusztultunk. Aztán védtük a töröktől, majd az oroszoktól szintén az egész
földrészt is oltalmazva közben, majdnem belepusztultunk. S mit kaptunk cserébe?
Trianont, országunk földarabolását az első, újabb párizsi békét a második világégés
után. És mióta csak itt vagyunk, lenézést, meg nem értést, gyűlöletet, kihasználást,
kizsákmányolást folyton-folyvást mind a mai napig, amikor a legaljasabb nyílt
zsarolással és fenyegetéssel rákényszerítették a magyar vezetést, hogy érdekeink,
akaratunk és a józan ész diktálta megfontolás ellenére uniós tagként pénzzel is
támogassuk Amerika háborúját Oroszország ellen. Ez megrendítő. A
következményei pedig beláthatatlanok.
5
Ezért sok évszázados tapasztalatból és a mai hírekből is atombiztosan tudjuk: jót
tőlük sosem kaptunk, és ma sem várhatunk.
Én nem akarok egy ilyen unió tagja lenni.
Gönyű, 2014. december 31.
Gönyű, 2024. február 1. Dr. Nagy Gergely
Kiegészítés: Béke nyilatkozat tervezet
Béke nyilatkozat
Adj békét, Uram! Da pacem Domine!
Magyarország népe békében akar élni most és a jövőben is. Magyarország
Országgyűlése kinyilvánítja, hogy Magyarország békéje, állampolgárainak élet- és
vagyonbiztonsága, az ország természeti és épített javainak épsége minden felelős
politikai szervezet és személy számára megkérdőjelezhetetlen alapérték, és ezért
ezek megőrzése a legfontosabb cél is. Az Országgyűlést ezen alapértékek
biztosítása, megőrzése vezérli minden, elsősorban kül- és biztonságpolitikai
döntésében.
A józan, mértéktartó emberi értelem iránymutatásával, az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozata, az ENSZ Alapokmánya szavaival és szellemével egyetértésben
fogalmazzuk meg nyilatkozatunkat a béke, az emberi élet védelmében.
Kinyilvánítjuk, hogy nincs, nem lehet olyan nemzetközi szerződés, mely
Magyarországot, a magyar népet háborús szerepvállalásra kényszeríthetné a XX.
század két világháborújának tragédiái, az ezt megelőző évszázadok egész Európát
önfeláldozóan védő magyar áldozatai után. Felelősen kizárólag a béke mellett állunk
ki, kizárólag békés, tárgyalásos, diplomáciai eszközökkel küzdünk ennek megőrzése
érdekében. Mert „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.”
A béke minden nép, minden nemzet alapvető igénye. A háború sosem
elkerülhetetlen, mindig emberi döntéseken alapul.
Fekete István író megfogalmazásában: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak
„Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle
problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány
ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű
emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő
otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”
Nemzetünk jelen és jövő generációinak védelméért érzett súlyos felelősségünk
tudatában, a múlt fájó hibáiból okulva kinyilvánítjuk, hogy Magyarország egyetlen
észszerű és lehetséges útja a béke fönntartása, a nagyhatalmi összeütközésektől
távol maradó, semlegességre törekvő politika.
Egyben felszólítjuk Közép-Európa, egész Európa és a nagyvilág felelősen
gondolkodó vezetőit, hogy hasonló történelmi tapasztalatok és megfontolások
alapján kövessék példánkat, és válasszák a béke útját a háború, az akár
mindannyiunkat elpusztító atomháború helyett!
Magyarország, Közép-Európa maradjon a béke szigete!
Adj békét, Uram! Da pacem Domine! Da pacem Domine!
Dr.N.G.
Szerző
