A Magyar Idők Soros György Orbán kormánynak szóló hadüzenetéről szóló ismertetése (Új eszközökhöz nyúl a Soros-hálózat, 2017. május 2.) szépen csokorba gyűjti azokat az ellenzéki megnyilvánulásokat, amelyek Charles Gáti ötös számú forgatókönyvének nyomán a kormányváltásra az egyetlen lehetőséget a kormány erőszakos megdöntésében látják. A megnyilvánulók listájából (Földi S. Péter, Tölgyessy Péter, Kornai János, és a „tettek mezejére” lépni kezdő Fekete-Győr András) még ki is maradt Magyar Bálint, aki annyira elgaloppírozta magát, hogy az már némelyik ellenzéki közszereplőt is elhatárolódásra késztetett. A narancsos forradalom és végkifejlete, a Majdanon történtek, a nyomában járó, máig tartó polgárháború magasztalása, egyáltalán az ukrajnai fejlemények követendő példaként állítása ugyanis a józanabb ellenzékiek számára sem feltétlenül vonzó, vagy legalább is képesek azt felismerni, hogy nincs az a „forradalomnak” kikiáltott puccs vagy polgárháború, amely a jelenleg regnáló kormány adott népszerűségével számolva számukra kockázatmentes lenne.
Ha ennek a visszatartó erején túl is lehet a józanságukra és esetleges párbeszédkészségükre apellálni, akkor mégiscsak meg kell kérdeznünk: hogy képzelik? A szabad választásokat, mint a demokrácia fő ismérvét, az erőszakmentességet semmibe véve, fölszámolva, demokráciára hivatkozva, lehet a demokrácia „megteremtésnek” örve alatt egy országot destabilizálni? Persze, bizonyára lehet, bár nyilván csak külső beavatkozással, (volt már rá történelmi példa, nem is egy), csak éppen nem érdemes. Alighanem a külső politikai erők között is többségben vannak (még jelenleg), akik így gondolják. Talán még azt is belátják, hogy ez a fából vaskarika a bolsevisták által igen nagy becsben tartott jakobinus diktatúrát idézi a közvélemény számára: „meg kell teremtenünk a szabadság zsarnokságát, hogy eltiporjuk vele a királyok zsarnokságát” (értsd: Orbán Viktor és kormánya állítólagos zsarnokságát). Ami ott történt, Franciaországban, amit ott egy tömeggyilkos rendszer végrehajtott, a vérengzés, amely olyan vértengerré dagadt, hogy akik előidézték, azok is belefulladtak, már eléggé közismert, de úgy látszik, mégsem annyira, hogy mindenki tanuljon belőle. Pedig nem hiába írja a lap ugyanebben a számában Bayer Zsolt (Levélféle Tamás Gáspár Miklóshoz): „A jakobinus pedig kommunista, a kommunista pedig náci”.
Igen, tudjuk, a fő ellenérv, hogy Hitler is szabad választások révén került uralomra. Na de meddig voltak szabadok azok a választások? Az Orbán kormány immár negyedik, illetve egyfolytában harmadik ciklusának betöltésére készül, szabad választások keretében, nem éppen irreális reményeket magáénak mondva. Túl azon, hogy Hitlerhez hasonlítani Orbán Viktort csak a legelvakultabb Orbán fóbiások tudják, merik és teszik, miféle precedenst teremthet egy szabad választások felfüggesztése által hatalomra juttatott kormány? Ha valakik valahol elhatározzák, kimondják, hogy a szabad választások nem is tartoznak a demokrácia legfőbb kritériumai közé, és egy szabadon, nagy többséggel megválasztott, ám általuk antidemokratikusnak, diktatórikusnak, horribile dictu! nácinak kinevezett kormány esetében ettől el lehet tekinteni, föl hát erőszakos kormánybuktatásra, forradalomra, polgárháborúra, az talán nem önkény, nem diktatúra, nem nácizmus? Ki őrzi az őrzőket? Ha másképp nem megy, tessék a népet is leváltani?
Köszönjük, ebből nem kérünk. Ezt már ismerjük. Most már csak azzal kell tisztában jönnünk, hogy mister Georg Soros megállapítása, miszerint demokráciát nem lehet külföldről szállítani, „azt a népnek magának kell kivívnia és megvédenie”, vajon mit takar? Azt-e, hogy fölhecceli elszánt és odaadó híveit, aztán, ha beletörik a bicskájuk a nagy erőszakos kormánydöntögetésbe, akkor magára hagyja őket? Vagy azt, hogy úgy tesz, mintha nem szerepelnének a tervei között a feldübörgő testvéri tankok, vagy ki tudja, milyen harci eszközök, miközben még ezek bevetésére is képes, hiszen anyagi ereje és gátlástalansága megvan hozzá, hogy ne csak pénzt, paripát, hanem fegyvert is adományozzon a lelkes liberális hazai és külföldi szabadcsapatoknak?
Ha netán mégis az utóbbi esély „tétetne fennforgásba”, próbálja meg magának föltenni a kérdést, vajon megéri-e? Amennyiben igaza van Lázár Jánosnak, miszerint ez a magatartás „méltatlan Soros Györgyhöz”, hiszen még szellemi és (tőzsde) spekulációs képességeinek teljes birtokában van, spekuláljon, kalkuláljon egy kicsit! Ha viszont már szellemi ereje hanyatlik, csak anyagi erői gyarapodnak, akkor a világtól, a békeszerető emberektől kell megkérdeznünk: nem volt még elég még az eszement politikai kalandorokból?
Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a visegrádi négyek adnának egyértelmű választ erre a kérdésre.
K.I.B.
