SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Kárpát-medencei civil közösségeket tömörítő Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) 2012. szeptember 21-22-én tartotta elnökségi és munkacsoport vezetői találkozóját a vajdasági Kishegyesen.

A CET döntött stratégiájának, munkatervének 2013-as irányáról és meghatározta azokat a primátusokat, amelyek hatékonyan segítik cselekvési programját. Sor került az Alapszabály és az SZMSZ kiegészítésére és végleges elfogadására.

A részt vevők határozatot fogadtak el arról, hogy a tanácskozást átalakítják jogi személyiségű köztestületté, vagy szövetséggé. Ennek érdekében a nemzeti érzelmű, az összmagyarság érdekeit és a közjót képviselő CET levélben fordult Magyarország Miniszterelnökéhez, amelyben kérte a köztestületté alakításhoz támogatását.

A több mint négyszáz Kárpát-medencei ernyőszervezettel rendelkező tanácskozás tagjai között ma már ott van társult tagként a keresztény értékeket magáénak valló Munkástanácsok Országos Szövetsége, a kelet-közép-európai országok közül a Lengyelországban működő Gazeta Polska több mint háromszáz klubja, valamint a CET támogatására felsorakozott „Békemenet” egyéni résztvevőinek sokasága.

A Tanács elérkezettnek látja az időt, hogy a nemzetet szolgáló és a közjóért kiálló közössége intézményes keretek között vehessen részt a kormánnyal folytatandó párbeszédben, amely a civil társadalom súlyának elismerését jelenti.

A CET elnöksége a Miniszterelnök Úrnak írt levelében emlékeztetett arra, hogy nemzeti hitvallásunk szerint az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

Budapest, 2012. szeptember 24.

Dr. Csizmadia László, CET elnök
Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!