E ponton elemi politológiaoktatást kell önöknek tartanom, olyat, amelyet egyetemi óráim során általában az első évfolyamosoknak szoktam. Ennek igen rövid esszenciáját adnám.
A demokrácia lényege – egyébként már Athén óta – az, hogy a szavazások után a többség véleménye dönt egyes kérdésekben, s nem a kisebbségé. Ha a kisebbség véleménye döntene, akkor diktatúráról kellene beszélnünk. Ezt akarják?
A demokráciát valóban kiegészíti, sőt kiegyenlíti a 19. század második fele, illetve a 20. század eleje óta a liberalizmus elve, amely arról szól, hogy a kisebbségek véleményét tiszteletben kell tartani. Mára tehát a demokráciák valójában liberális demokráciák, a többség nem nyomja el a kisebbséget, amely mindenhol és mindenütt hangoztathatja véleményét, érvelhet mellette, híveket toborozhat stb.
Ám ez nem jelenti azt, hogy a kisebbség megszabhatja a döntéseket! Ez pusztán azt jelenti – a diktatúrákkal szemben –, hogy a többség, amely egy kérdésben dönt, nem kényszeríti arra a kisebbségben maradtakat, hogy ugyanazt vallják, mint a többség. Viszont a döntést a többség hozza, az törvénnyé válik, amelyet a kisebbségnek is be kell tartania. Nem kell szeretnie, de be kell tartania. Ezen aranyszabály nélkül képtelenség lenne bármilyen társadalmat és országot működtetni.
Ha ráadásul egy országban olyan határozott többség alakul ki, mint Magyarországon 2010-ben, ami egyébként szinte egyedi és vis maior jelenség az európai demokráciák történetében, akkor e kétharmados többségnek még különleges felhatalmazása is van arra, hogy olyan törvényeket alkosson, amilyeneket akar, kötődve természetesen a választási kampányban tett ígéreteihez.
Hogyan gondolja tehát az Európa Tanács, hogy kívülről meghatározza nekünk: bármekkora többsége is van a magyar nemzeti, konzervatív és jobboldalnak, akkor sem alkothat törvényeket az ellenzék véleménye nélkül? Hogyan mer egyáltalán ilyet mondani, teljesen antidemokratikusan? Ugyanis egyszerű, mint a pofon, ha egyeztetni kell az ellenzékkel, akkor az azt jelenti, hogy az ellenzék szava fog dönteni, hiszen mindenki számára köztudomású immáron nemcsak hazánkban, hanem az egész világon is, hogy Magyarországon két politikai tábor háborúja zajlik, amely táborok gyakorlatilag semmiben nem tudnak megegyezni. Vagyis, ha egyeztetési kényszer van, akkor az ellenzék, amely jelenleg is messze kisebb népszerűségnek örvend összességében, mint a kormányoldal, rákényszerítené akaratát a látványos jobboldali többségre. De miért is kellene ennek így lennie?
Természetesen a politológus és talán már egy figyelő közvélemény is tudja, hogy Arend Lijphart tipológiája alapján kétféle demokráciatípus van: többségi és konszenzuális. A konszenzuális demokráciákban alkalmanként figyelembe veszik a kisebbségben maradt politikai erők véleményét is, a többségi demokráciákban erre nem kerül sor, a többségi kormányzás él a döntési jogaival. Az Európa Tanács elvileg azt javasolja, hogy a többségiről térjünk át a konszenzuális demokrácia modelljére. De kérdezem én: miért is kellene ezt megtennünk? Magyarországon még nem zárult le a rendszerváltás, ez nem Svájc vagy Svédország. (Nem is beszélve arról, hogy politológus szemmel is feltűnő: az eleddig konszenzuális demokráciák, mint például Hollandia vagy Belgium, növekvő ütemben váltanák át konszenzuálisból többségi demokráciába, s ez kezd jellemző trenddé válni az egész világon.)
Magyarországon nincs lehetőség még konszenzusra, ezt tudomásul kell vennie az Európa Tanácsnak és az uniónak is, hiába szeretnék, hogy a nemzeti és konzervatív oldal a posztkommunistákkal és ultraliberálisokkal paktáljon le. Ez nekik talán jó lenne, nekünk nem az.
Végül pedig: értjük mi, jól értjük, hogy Olaszországban és Görögországban sikerült nekik „konszenzusos” miniszterelnököket kijelölniük, akik végrehajtják az Európai Uniónak, az IMF-nek és a vezető pénzügyi köröknek kedvező megszorításokat, az adott országok a bankoknak fizetik a sarcot stb., adósrabszolgaságuk pedig az idők végezetéig fennmarad. Ez lenne az a híres-nevezetes „konszenzus”?
Köszönjük, de ebből a „konszenzusból” nem kérünk. Akkor inkább maradjon a függetlenségi harcunk. A demokráciáért, az Európa Tanács antidemokratikus, diktatórikus törekvéseivel szemben! Harcoljunk az európai demokráciáért az európai intézményekkel szemben is, ha kell!
Fricz Tamás
Forrás: Magyar Hírlap 2012.05.04.
