Pecsétre pecsét

Az ország házában Orbán Viktor negyedszer is esküt tett, majd megtartotta miniszterelnöki programbeszédét. Tizenötmillió magyar polgárnak üzente, hogy a jogállamiság szabályainak teljesítése mellett nem feledkezik meg az erkölcs primátusáról. A miniszterelnök hitet tett a népfelség mellett. Jelezte, hogy a polgári többség akarata számára szent és sérthetetlen.

Érezhetővé vált, hogy minőségi ugrás várható a kormányzásban. Az előző nyolc év gyakorlatához képest tovább erősödhet a kormány és az aktív polgárság együttműködése. Az emberek sorskérdéseik eldöntése előtt számíthatnak a népszavazás vagy a nemzeti konzultációk megtartására.

Nyílt társadalom helyett nyílt kormányzás következik. A közös eredmények mellett a magyar nép akarata kifeszített védőhálót biztosít a belső és külső ellenzék hazát eláruló vagy nemzetfelszámoló műveleteivel szemben. A megfiatalított kormány tekintélyét növeli a Fidesz–KDNP-pártszövetség harmadik kétharmados győzelme. Ez a siker vitathatatlan, mert a jogállamiság és a demokrácia keretében jött létre.

A pártpluralizmus szerint az érdekeltek egyenesen meghúzott startvonal mögött sorakozhattak. A választáson indulóknak azonos lehetőségük volt a kormányzáshoz szükséges többség megszerzésére. Előre megnevezett miniszterelnök-jelöltjeik megmutathatták felkészültségüket. A célba érés sorrendjét a megszerzett szavazatok száma döntötte el.

A szavazatszámlálás tisztaságát még az ellenzék oldalán álló nemzetközi intézmények is elfogadták. Az ellenzéki pártoknak harmadszor is szembe kellett nézniük a nép akaratával. Ezt aláhúzza, hogy vannak olyan polgáraink, akik távol maradtak az országgyűlési választásoktól, de ők azok, akik pártállás nélkül a többségi döntésben hisznek. Bölcsességüket arra alapozták, hogy az emberek elsősorban sorsuk alakulását elemezve választanak. Az eredmények láttán most ők is boldogan utaznak a győztesek oldalán felkínált oldalkocsiban.

Sok országban Európa polgárai hiába várják kormányuk kérdését a sorsukat legjobban befolyásoló illegális bevándorlásról. Úgy tűnik, bár tisztességtelen, de könnyebb a fejük fölött dönteni. Az egymást követő, kötelezően megtartott parlamenti választások eredményei a leváltástól reszkető kormányokat visszatartják a valóssággal való szembenézéstől.

Az idő múlását azonban nem lehet megállítani. A kötelező kvótát, a nyílt társadalmat és az illegális bevándorlást támogató országvezetőknek előbb-utóbb kézhez kell venniük a polgárságuk által kiállított bizonyítványban foglalt elégtelen osztályzatot. A 2019-es európai parlamenti választásokon családok milliói mondanak majd nemet a mostani brüsszeli bürokráciára.

Minél erősebben fokozódik az iszlám újkori honfoglalása, annál inkább válik fontossá a zsidó–keresztény kultúra és civilizáció európai stabilitásának visszaállítása. Az unió nemzetei képesek közösen megvédeni a kontinens határait. Ragaszkodva az alapító atyák intelmeihez, a szuverén nemzetek szövetségi erejével megteremthetjük az idegen befolyástól mentes, politikailag független, gazdaságilag erős Európát.

Házunk, hazánk táján is érdemes a történelem által igazolt tapasztalatokat megfogadni. Például azt a tanulságot, hogy a polgárság többségi akaratával nem érdemes szembeszállni. Viszont ildomos azt szolgálni. A pusztán ideológiai alapokra helyezett ígéretek, nézetek ma már múzeu­mi relikviáknak minősülnek. A hazájuk sorsában és az önmaguk boldogulásában bízó embereket nem lehet becsapni. Példaként szolgál a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormány dicstelen bukása. Ők azok, akik visszaéltek az emberek bizalmával, elherdálták a rájuk bízott nemzeti vagyont. Az elődeik eszmeiségéhez hű, mai mutánspártok eleve bukásra vannak ítélve.

A Jobbik vezetése zsákutcába kalauzolta a pártot. A néppártosodási álmuk elkésett, hiszen a politikai palettán ez a hely több mint húsz éve foglalt. Nem tudják eldönteni, hogy balra- vagy jobbraát. Erős, elfogadott jobboldali szövetséges nélkül a 2022-es választásokon a kormányzás közelébe sem juthatnak.

A 2009 óta jelentős civil közösséget képviselő CÖF–CÖKA üzenete az új kormány megalakulása után sem változik: „Semmit rólunk, nélkülünk!”.

Szerző: Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke

Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/pecsetre-pecset-3095221/

 

Szerző
CÖKA

“Pecsétre pecsét” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!