Olvasói vélemények

T. CÍM !

AZ EU JELENLEG AZ ISZLÁM ÁLLAM ÁLMÁT VALÓSÍTJA MEG, AZ ISZLÁM KALIFÁTUST, AZAZ 1 ISZLÁM DIKTATÚRA LÉTREHOZÁSÁN DOLGOZIK EURÓPÁBAN…!!!!!!!!!!!! NO DE NEM CSODA EZ, HISZEN JOE BIDEN ELKOTTYANTOTTA A MÚLT HÉTEN, HOGY ŐK HOZTÁK LÉTRE AZ ISZLÁM ÁLLAMOT…!!!!!!!!!

HOGYAN? MOST AZ ISZLÁM ELÁRASZTÁSSAL ELTÜNTETI A NEMZETÁLLAMOKAT, FELHÍGÍTJA A NÉPESSÉGET, MAJD AMIKOR MÁR ITT IS POLGÁRHÁBORÚ LESZ MEG ISZLÁM DIKTATÚRA, AKKOR MAJD JÖN A HADSEREGÉVEL ÉS „HELYRE ÁLLÍTJA A DEMOKRÁCIÁT ÉS AZ EMBERI JOGOKAT” EURÓPÁBAN MINT 1945-BEN…!!!!!!!!!!

MI EVVEL A CÉLJUK??! AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK, AMIT ŐK FOGNAK IRÁNYÍTANI, AMIKORTÓL AZ AMERIKAI HADSEREG LEROHANJA AZ ADDIGRA MÁR FELHÍGÍTOTT NÉPESSÉGŰ EURÓPAI ISZLÁM KALIFÁTUST AZ EMBERI JOGOKRA HIVATKOZVA, VAGY AZ ITTENI POLGÁRHÁBORÚRA HIVATKOZVA AMIT AZ EURÓPAI ŐSLAKOSOK FOGNAK FOLYTATNI AZ ISZLÁM DIKTATÚRÁVAL SZEMBEN…!!!!!!!!!!!

TEHÁT AZ ISZLÁM ÁLLAM IS CSAK EGY ESZKÖZ AZ USA ÉS IRÁNYÍTÓI KEZÉBEN ARRA, HOGY EGY ÚJABB FÖLDRÉSZ FÖLÖTT VEGYÉK ÁT A HATALMAT. S EHHEZ ELŐSZÖR IS A NEMZETÁLLAMOKAT KELL FELSZÁMOLNI…!!!!!!!!! S A „BÉKETEREMTÉS”, MEG AZ „EMBERI JOGOK VISSZAÁLLÍTÁSA” UTÁN MÁR NEM KELL MAJD TÁRGYALGATNI A TTIP-ről TÖBBÉ SENKIVEL, HISZEN NEM LESZNEK MÁR NEMZETÁLLAMOK, S AKKOR „SZABADON ÁRAMOLHAT” MAJD A NAGYTŐKE, MÉGHOZZÁ KIFELÉ AMERIKÁBA – AHOGY MINDIG(ahogy az aranyvonatok is mentek…!!!), s AHOGY MOST GÖRÖGORSZÁGBÓL ÉS UKRAJNÁBÓL, S AHOGY TŐLÜNK IS ÁRAMLOTt 1973-tól 2010-IG…!!!!!!!!!!!

ÉS HOGY EZ ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLET?? NEM EZ A GYAKORLAT…!!!! ÖSSZEESKÜVÉS EURÓPA ÉS A KERESZTÉNYSÉG ELLEN, A NEMZETEK ÉS AZ EURÓPAI DEMOKRÁCIA MINT INTÉZMÉNY FELSZÁMOLÁSA…!!!!!!!! HISZ AMI AMERIKÁBAN VAN, HOGY 1 EGÉSZ FÖLDRÉSZT 1 EMBER IRÁNYÍT A MÉDIA SEGÍTSÉGÉVEL, EZ NEM DEMOKRÁCIA, EZ ÉSZAK-KOREA…!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ÉS A HAZAI ELLENSÉG = ELLENZÉK EHHEZ ASSZISZTÁL EZERREL, MIKÖZBEN 2004-ben A MAGYAROKAT NEM AKARTÁK BEFOGADNI, 2006-ban MÁR LÖVETTEK RÁJUK, MOST VISZONT MINDENKIT BEFOGADNÁNAK, CSAK NE KERESZTÉNY, ÉS NE MAGYAR LEGYEN, – MERT A TÖMEG TÖBBSÉGE IRÁNI, AFGÁN, IRAKI, BANGLADESI, ÉS MINDEN EGYÉB, 47 NEMZETBŐL EDDIG…!!!!!!!!!!! IGAZA VOLT ORBÁN VIKTORNAK TUSNÁDON, HOGY EZEK NEM SZERETIK A MAGYAROKAT…!!!!!!!!! DE EZ AZ ELLENZÉK A SZINTÉN ÜGYNÖK EU-VEZETÉS SZEMÉBEN KÓSER…!!!!!!!!!!!!!!!

M.I.

____________________________________________

T. CÍM !

KÉREM JUTTASSÁK EL NAGY KATALINHOZ AZ ALÁBBIAKAT! KÖSZÖNJÜK !

PERSZE NYILVÁN NEM AZ Ő HIBÁJA, DE A VENDÉGEI ELÉGGÉ „TANÁCSTALANOK” VOLTAK A MEGOLDÁST ILLETŐEN A BEVÁNDORLÁSSAL KAPCSOLATBAN, S EZÉRT ELÉG SOKAT BESZÉLTEK MELLÉ, ILLETVE MASZÍROZTÁK A SEMMIT, KIVÉVE AKI LEGBALRÓL ÜLT…!
NEM BESZÉLVE AZ USA SZEREPÉRŐL, AMIVEL KAPCSOLATBAN JÖTT A TIPIKUS ÜGYNÖKDUMA, HOGY „ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLET”, HOLOTT ITT IS MOST IS ÖSSZEESKÜVÉSRŐL VAN SZÓ…!!! MIÉRT…?

AZ USA RÉGÓTA MEG AKARTA SZÜNTETNI ASSZAD HATALMÁT. LEHET, H. MOST MÁR NEM AKARJA ESETLEG, MERT A JOE BIDEN ALELNÖK SZERINT IS ÁLTALUK (AKARVA-AKARATLAN??) LÉTREHOZOTT ISZLÁM ÁLLAM ÖNÁLLÓSÍTOTTA MAGÁT…!!

DE EGYÉBKÉNT MI IS TÖRTÉNT?

AZ USA DESTABILIZÁLTA A KÖZEL-KELETET ÉS AFGANISZTÁNT, AMI KIPROVOKÁLTA AZ ARAB TAVASZT…!!! MAJD MINDEN ORSZÁGBAN MEGLÉVŐ CIA-S FIZETETT HÁLÓZATÁVAL SZÍRIÁBAN IS FÖLLÁZÍTOTTA AZ ELLENZÉKET, ÉS FÖL IS FEGYVEREZTE, – LÁSD BIDEN…!!! EBBŐL NŐTT AZTÁN KI AZ ISZLÁM ÁLLAM, AMI MIATT IS NAGYON MENEKÜLNEK A TÖMEGEK…!!! S MIKOR LÁTTA, H. SZÍRIÁBAN NEM BOLDOGUL 1 ÉV ALATT SEM, AKKOR MÁSIK FRONTOTT NYITOTT UKRAJNÁBAN(a CIA lövetett bele a tömegbe a Maidan-on a szakértők szerint…!!!), HOGY AZ OROSZOKAT JOBBAN LEKÖSSE…!!! PLUSSZ KIEGYEZETT IRÁNNAL ÉS KUBÁVAL, NEHOGY AZOK SEGÍTSENEK AZ OROSZOKNAK, ESETLEG TÁMASZPONTTAL AKÁR…!!! EKÖZBEN ÉS E MIATT IZRAEL LÁTSZÓLAG SÍRT RÍTT, MÍG MÁRA Ő IS ELFOGLALT, VAGY EL FOG NAGYON HAMAROSAN FOGLALNI EGY DARABOT SZÍRIA NYUGATI RÉSZÉN…!!!!!!!!!!!!!!
HA ERRE VALAKI AZT MONDJA, HOGY EZ NEM ELŐRE ELTERVEZETT DOLOG VOLT, AZ ELVESZTETTE A REALITÁSÉRZÉKÉT…!!!!!!!!!!!!!!

ÉS MIND EZT MIÉRT?

MERT NEM IGAZ, HOGY AZ USA-NAK NEM ÉRDEKE AZ EU DESTABILIZÁLÁSA, MINDIG IS AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK MEGTEREMTÉSE VOLT AZ ÉRDEKE ÉS CÉLJA, S MOST IS AZ, HISZ AKKOR MAJD ITT IS 1 EMBER IRÁNYÍT EGY EGÉSZ FÖLDRÉSZT mint ott, AKIT MEG A FED TULAJDONOSAI IRÁNYÍTANAK, MINT MOST AZ EGÉSZ „EU-S VEZETÉST”…!!!
MERT EGY OLYAN EU LÉTREHOZÁSA A CÉL, AHOL A NEMZETÁLLAMOK FEL LESZNEK SZÁMOLVA, ÉS EGY TOTÁLISAN VEGYES, JÓL IRÁNYÍTHATÓ NÉPESSÉG LESZ JELLEMZŐ AZ EU-RA mint ami az usa-ban is van, – FŐLEG A LEGNAGYOBB ORSZÁGOKBAN MINT A NÉMET, ANGOL, FRANCIA, AHOL EZT 10-15 ÉVEN BELÜL EL IS FOGJÁK ÉRNI…!!!!!!!!!!!!!!!!!
S AKKOR MAJD NEM KELL AZ EU-VAL ÉVEKIG TÁRGYALGATNI A NEOLIBERÁLIS GYARMATOSÍTÓ SZABADKESRESKEDELMI MEGÁLLAPODÁSRÓL, HANEM AZ EU-S BÁBELNÖK (mint most Juncker a legnagyobb off-shore lovag…!!!) AZONNAL MEG TUDJA OLDANI A DOLGOT, HISZEN NEM LESZ MÁR NEMZETÁLLAM AKI AKADÉKOSKODJON…!!!!!!!!!!!!
S AKKOR MAJD ÁRAMOLHAT A TŐKE SZABADON AZ EGÉSZ EU-BÓL…!!!!!!!!!! MINT MOST GÖRÖGORSZÁGBÓL ÉS UKRAJNÁBÓL, S AHOGY ÁRAMLOTT TŐLÜNK IS 1973-TÓL 2010-IG, ÉS PROFIT FORMÁJÁBAN MÉG MOST IS, MÉG HA NEM IS A SZABADRABLÁS KERETEI KÖZÖTT MINT 2010. ELŐTT…!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HÁT MÉG MINDIG NEM LÁTJÁK?? MOST IS A GYARMATOSÍTÁS A CÉL, CSAK ÚGY MINT A KOMMUNIZMUS IDEJÉN; HISZ AKKOR IS ELŐBB ÁLLAMOSÍTOTTAK, MAJD RABLÓPRIVATIZÁLTAK ÜVEGGYÖNGYÉRT…!!!!!!!! EZ UTÓBBI FOLYIK MOST GÖRÖGORSZÁGBAN ÉS UKRAJNÁBAN IS; AZ ÁLLAMI VAGYON ELRABLÁSA A KIFZETHETETLEN ADÓSSÁG LÉTREHOZATALA ÁLTAL…!!!!!!!!!!! LÁSD ENDREY ANTAL: A DISZNÓFEJŰ NAGYÚR

ÉS NE FELEDJÜK; MERKEL IS CSAK EGY INTERNACIONALISTA KISZ-TITKÁR VOLT AZ NDK-ban, MINT AMILYEN MOST A NEMZETKÖZI FINÁNCTŐKE IS, AMI MINDEN ILYEN FENT LEÍRT AKCIÓT MEGSZERVEZ ÉS LEBONYOLÍT…!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ÉS LETT VOLNA ILLETVE MIA A MEGOLDÁS??

A RENGETEG HALOTT A TENGEREN ÉS AZ EMBERCSEMPÉSZEKNÉL AZ USA ÉS AZ EU-„VEZETÉS” BŰNE, MIVEL NEM SZÜNTETTE BE MÁR LÍBIA ÉS KADHAFI TÖNKRETÉTELE ÓTA AZ EMBERCSEMPÉSZETET A FÖLDKÖZI TENGEREN…!!!!!!!!! HA LÍBIA SZÉTVERÉSÉRE ÉS KADHAFI MEG FIAI MEGGYILKOLÁSÁRA VOLT KATONAI ERŐ, AKKOR LETT VOLNA ARRA IS, HOGY IDŐNKÉNT VISSZAFORDÍTSANAK AKKOR MÉG CSAK EGY-EGY CSÓNAKOT, VAGY VISSZAVIGYENEK AZ AFRIKAI PARTOKRA…!!!!!!!!!

ÉS MOST IS EZ A MEGOLDÁS, HA CSAK NÉHÁNY HÉTIG MINDEN CSÓNAKOT VISSZAFORDÍTANÁNAK MINT AZ AUSZTRÁLOK, ÉS ADNÁNAK NEKIK ÉLELMET ÉS VIZET MINT AZ AUSZTRÁLOK, PLUSSZ AZ „EU-VEZETÉS” ÁLLANDÓAN ÜZENNÉ, HOGY SENKIT NEM FOGADNAK BE CSAK AKI ESETLEG VALAMELYIK EU-N KÍVÜLI NAGYKÖVETSÉGEN KÉRELMET NYÚJT BE, – A HÁBORÚS MENEKÜLTEK TÁBORAIT VISZONT KIEMELTEN SEGÉLYEZIK AZ EU-N KÍVÜL, TOVÁBBÁ SZÍRIÁBANÉS IRAKBAN PEDIG AZ ISZLÁM ÁLLAMOT FÖLSZÁMOLJÁK A NATO-VAL, AKKOR HETEK ALATT LEÁLLNA AZ ÖZÖNLÉS, ÉS AKIK BE AKARNAK FOGADNI MEGTEHETNÉK NORMÁLIS KERETEK KÖZÖTT(persze csak az adott országra szóló tartózkodási engedéllyel…!!!), ÚGY, HOGY AZ EMBERCSEMPÉSZEK NE RABOLHASSÁK KI A VÁNDOROKAT…!!!!!!!! CSAK ÉPP EZ A MEGOLDÁS NEM KELL…!!!!!! VAJON MIÉRT…???!!!

I.P.
______________________________________________

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!