Nyílt levél Őszentsége Ferenc pápa részére

Őszentsége
Ferenc pápa részére

Palazzo Apostolico
I – 00120 Città del Vaticano

Szentséges Atya!

A Corpus Iuris Canonici és a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében valljuk, hogy a krisztushívők mindnyájan részesévé váltak Krisztus papi, prófétai és királyi feladatának, és közöttük egyenlőség uralkodik méltóságuk és cselekvésük tekintetében. Az egyenlő méltóság kánonjogi értelemben a személyiség egyenlő védelmét jelenti.

Őszentsége II. János Pál Pápa Centessimus Annus című enciklikájában külön hangsúlyt fektet az ember személyének védelmére, méltóságának megvédésére, ami hozzájárult a történelem különféle viszontagságai között egy igazságosabb társadalom felépítéséhez, vagy legalább az igazságtalanság visszaszorításához.

A CÖF-CÖKA, mint Magyarország meghatározó tömegtámogatással rendelkező civil szervezete abból a célból fordul Őszentségéhez, mivel az elmúlt napokban folyamatos támadás alatt áll a magyarországi keresztény közösség, amelynek eredője, hogy az Európai Parlament korábbi tagja, jelenleg Magyarország fővárosa egyik kerületének polgármestere, a Demokratikus Koalíció nevű balliberális párt alelnöke, Niedermüller Péter néhány napja egy országosan elérhető televízió műsorában „rémisztő képződményeknek” nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiakat és nőket.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa nyílt közleményben utasította vissza a megbélyegzést, azt írták, hogy „szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott. Tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől – tudomásunk szerint – eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el.”

Tekintettel arra, hogy az elhatárolódás, vagy a gyalázatos kijelentés határozott elítélése az érintettek részéről a mai napig nem történt meg, sőt több balliberális vezető politikus is támogatólag foglalt állás a jogsértő kijelentés kapcsán, úgy döntöttünk, hogy a Szentszék tekintélyét hívjuk fel a magyarországi keresztény közösség védelmében.

Kérjük Szentséged apostoli munkájához Isten áldását, és bízunk abban, hogy a Regnum Marianumban élő keresztények sorsa sohasem lesz közömbös Őszentsége számára.

Budapest, 2020. február 3.

Tisztelettel:

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum nevében
Dr. Csizmadia László, Dr. Bencze Izabella,
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán, Dr. Fricz Tamás

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

“Nyílt levél Őszentsége Ferenc pápa részére” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Teljes szívemből támogatom, és annak minden sorával azonosulok

    Őszentsége Ferenc pápa részére, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum nevében,
    Dr. Csizmadia László, Dr. Bencze Izabella,
    Dr. Ifj. Lomnici Zoltán és Dr. Fricz Tamás köztiszteletű személyek által írt levelet. Tisztelettel Dr. Grosschmid Sándor

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!