NYÍLT LEVÉL AZ EURÓPAI PARLAMENT ELNÖKÉHEZ!

Tisztelt David Sassoli Elnök Úr!

Soron kívül arról kívánjuk tájékoztatni Elnök Urat, hogy Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke közösségi médiabejegyzésében úgy fogalmazott a formálódó költségvetési megállapodás kapcsán, hogy amennyiben Magyarország az Európai Bírósághoz (EUB) fordul tárgyügyben „a magyar kormány az összes ilyen jelentős perét elvesztette az Európai Bíróságon. Ezt is el fogja bukni.

Szakmai egyeztetés lefolytatását követően arra az egyértelmű megállapításra jutottunk, hogy Dobrev Klára említett kijelentése által méltatlanná vált az Európai Parlamentben betöltött tisztségére.

Az inkriminált kijelentés nem prejudikálás ugyan, de súlyosan etikátlan és az uniós joggal összeegyeztethetetlen. Az Európai Parlament vezetője nem fogalmazhat meg elvárásokat az EUB ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban, nem helyezhet kilátásba esetleges pervesztességet, hiszen amennyiben a szándéknyilatkozatában rögzítetteket tükrözni fogja a luxembourgi testület jogi álláspontja, az rombolhatja az Európai Bíróság tekintélyét.

Kijelentésével ráadásul az Európai Parlament alelnöke egyértelműen azt sugallta, hogy az Európai Unió pártatlan és független Bírósága elfogult Magyarországgal szemben.

A fentiek alapján kérjük David Sassoli Elnök Urat, hogy Dobrev klára európai parlamenti alelnöki tisztségének megszüntetésére irányuló szükséges lépésekről igazgatási úton intézkedni és az eredményről tájékoztatni szíveskedjen.

Budapest, 2020. december 10.

Tisztelettel:

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum nevében

Dr. Csizmadia László, Dr. Bencze Izabella, Dr. Fricz Tamás, Dr. Ifj. Lomnici Zoltán