Az egy héttel ezelőtti brüsszeli kegyetlen terrortámadás utáni napokban szinte egész Európában aggódva figyelték, kérdezték az emberek, vajon mikor és hol csapnak le megint az iszlamista terroristák. Most már elmondhatjuk, hogy a húsvéti ünnepek békességben és nyugalomban teltek el Európában, hála Istennek nem történt újabb tragédia. Mégsem telt el húsvét újabb borzalmas terrorista merénylet nélkül. A világ hatodik legnépesebb államában, a muszlim vallású Pakisztánban – ahol több millió keresztény él nemcsak kisebbségben és kirekesztettségben, de gyakorlatilag állandó életveszélyben – éppen húsvétvasárnap, Lahor városban hajtottak végre robbantásos merényletet, amelynek több mint hetven halálos és több száz sebesült áldozata van. A merényletet elkövető tálib terrorista csoport közlése szerint kifejezetten a húsvétot ünneplő keresztények ellen irányult a támadás.
Húsvéthétfői beszédében Ferenc pápa aljas és esztelen bűnténynek nevezte a pakisztáni merényletet, és felhívta a pakisztáni világi hatóságokat és társadalmat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy „visszaadják a biztonságot és a nyugalmat a népnek, különösen a legsérülékenyebb vallási kisebbségeknek”, köztük a keresztényeknek. Közös imára hívott, hogy „megfékeződjék az erőszakosak keze, mely rettegést és halált vet, és szeretet, igazságosság és megbékélés uralkodhasson a világon”. A pápa nyilván nem tudott, különben szólt volna egy másik szörnyű bűntényről is, amiről ma számoltak be egyes hírportálok: egy indiai katolikus papot az Iszlám Állam terroristái Jemenben egy idősek otthonából korábban elraboltak, és nagypénteken – Jézushoz hasonlóan – keresztre feszítettek, bár a hírt más források még nem erősítették meg. Egyelőre annyi biztos, hogy az Iszlám Állam valóban fogságba ejtette az idős papot, és az is biztos, hogy az elmúlt két évben rengeteg keresztényt elűztek vagy megöltek Irakban és Szíriában.
Az utóbbi időben a Közel-Keleten és Afrikában fokozódó keresztényellenes terrorcselekmények miatt mondta azt Ferenc pápa tavaly június 29-én, a Szent Péter és Pál apostol ünnepnapi szentmisén, hogy „borzalmas, embertelen és megmagyarázhatatlan” a keresztények üldözése, ami „sajnos ma is a világ számos részén megtörténik mindenki szeme láttára és mindenki hallgatásától kísérve”. A római katolikus egyház feje dicsérte az apostolok és az első keresztény közösség bátorságát és életét, amely „számunkra, mai keresztények számára erős elhívás az imádságra, a hitre és a tanúságtételre”. Két nappal később, július 1-jén az Európai Parlament legnagyobb, néppárti frakciója rendezett a világ különböző részein tapasztalható keresztényüldözésről konferenciát, ahol elhangzott, hogy a Közel-Keleten már a keresztény közösségek puszta léte került veszélybe, ezért segíteni kell őket, hogy ne váljanak véglegesen üldözötté és menekültté. Ferenc pápa megválasztása óta többször hangoztatta már, hogy korunkban több a hitéért meghaló keresztény mártír, mint ahányat a keresztényüldözések első évszázadaiban gyilkoltak le a Római Birodalomban. Mértékadó becslések szerint évente több tízezren vannak a keresztény mártírok. Példa nélküli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa is napirendre vette 2015 márciusában a világszerte fokozódó keresztényüldözés problémáját, főként az Iszlám Állam által 2014 óta Irakban és Szíriában elkövetett tömeges vérengzések és milliók (igaz, nem kizárólag keresztények) terrorizálásának, elüldözésének ügyét. A babiloni káld pátriárka úgy fogalmazott, hogy az iszlám szélsőségesek el akarják üldözni a Közel-Keletről a keresztényeket, még a történelmüket és az emlékezetüket is el szeretnék törölni.
Miközben a keresztény gyökereit és identitását elvesztő európai társadalmak közömbösen tűrik, hogy az újkori illegális népvándorlás nyomán gyors ütemben zajlik Európa iszlamizációja, addig Ázsia jelentős részén és Afrikában (a szubszaharai területeken) gyarapodnak és erősödnek a keresztény közösségek, és hitükért, erkölcsi értékeikért évente sok ezren áldozzák életüket. Figyelemreméltó, hogy száz évvel ezelőtt még a világ keresztényeinek kétharmada élt Európában, ma már csupán egynegyede. Évszázadokon keresztül európai misszionáriusok sokasága terjesztette a keresztény hitet és kultúrát a gyarmatosított latin-amerikai, ázsiai és afrikai országokban. Úgy látszik, most fordul a kocka, de egyelőre nem az ázsiai és afrikai keresztények jönnek – új Pál apostolokként – újraevangelizálni az Istentől elfordult, hitet, utat, reményt vesztett európai népeket, hanem az erős, gyakran erőszakos muszlim tömegek akarják a saját hitükre és életformájukra átalakítani Európát.
Samuel P. Huntington amerikai politikatudós, történetfilozófus, a Harvard Egyetem professzora már 1996-ban, tehát két évtizede (!) megjelent híres könyvében meggyőzően kimutatta, hogy a civilizációk közötti erőegyensúly módosulásának vagyunk tanúi, és az iszlám társadalmak robbanásszerű demográfiai növekedése destabilizáló következményekkel jár mind a muzulmán, mind a nyugati országokra nézve. A Nyugat életben maradásának feltétele az, hogy az amerikaiak és az európaiak „megerősítsék nyugati identitásukat”, és „összefognak, hogy civilizációjukat megújítsák és megőrizzék a nem nyugati társadalmak felől érkező kihívásokkal szemben”. A Nyugat és az iszlám között kialakult társadalmi hidegháború során Európa már az 1990-es években a frontvonalba került; egy neves egyiptomi újságíró 1994-ben megírta, hogy „a nyugati zsidó-keresztény eszmeiség és az iszlám újjászületési mozgalom között egyre növekvő ellentét van kialakulóban, melynek határai nyugaton az Atlanti-óceánig, keleten egészen Kínáig nyúlnak”. Ugyanakkor egy prominens indiai muzulmán megjósolta, hogy a Nyugat „új konfrontációja minden kétséget kizáróan a muzulmán világból indul majd útra. Magrebtől (Északnyugat-Afrika) Pakisztánig az iszlám nemzetek harcolni fognak azért, hogy egy új világrend alakuljon ki”.
Ahhoz, hogy megértsük, miért van Európa végveszélyben, szembe kell néznünk a demográfia démonával. A világ népessége tizenkét évenként egymilliárddal nő: 1987-ben 5, 1999-ben 6 milliárdot ért el, 2011-ben elérte a 7 milliárdot, várhatóan 2023-ban pedig a 8 milliárdot. Ilyen óriási arányú, sebességű népességnövekedésre nincs példa a történelemben. Az ökológiai túlfogyasztást jelző „ökolábnyom” szerint a növekvő számú emberiség évről évre több erőforrást fogyaszt, mint amit a Föld biztosítani képes. A globális túlfogyasztás napja 1992-ben még október 21-re esett, 2002-ben már október 3-ra, 2012-ben augusztus 22-re, 2015-ben pedig augusztus 13-ra, azaz ettől a naptól kezdve a következő évi erőforrásait fogyasztotta az emberiség. Jelenlegi életmódunk fenntartásához már több mint másfél Földre lenne szükségünk, de ha ez így megy tovább, rövidesen kettő sem lenne elég ennyi ember eltartásához.
Az Európába irányuló tömeges bevándorlás két fő mozgatórugója az Európán kívüli „harmadik világ” beteges túlnépesedése és a fejlett, gazdag, jóléti Európa mágnesszerű vonzóhatása. Míg Európa összlakossága a 2000. évi 726 millióról ötven év alatt becslések szerint 706 millióra csökken, addig Afrikáé 814 millióról 2,5 milliárdra nő! De Ázsiáé is 3,7 milliárdról 5,2 milliárdra! Míg Európa népessége 1950-ben még a világ népességének majdnem 22 százalékát tette ki, 2000-ben már csak 12 százalékát, 2050-ben pedig előreláthatóan csupán alig több mint 7 százalékát, miközben Afrikáé 25,5 százalékát, Ázsiáé pedig 54 százalékát. Ez azt jelenti, hogy Európa elveszti, pontosabban már elvesztette a népesedési versenyt a két másik kontinenssel szemben, aminek elkerülhetetlen – és alighanem elviselhetetlen – társadalmi, gazdasági, kulturális, sőt egzisztenciális következményei lesznek már a közeli jövőben.
A demográfia démonával, a fenyegető bevándorlási cunamival szemben nincs sok esélyünk, de két dolgot megtehetünk, meg is kell tennünk – írtam néhány hónapja itt egyik blogomban. Az egyik az, amiről Magyarországon az elmúlt évben már sok szó esett: meg kell védeni határainkat, hazánkat, településeinket, közösségeinket a honfoglalóként viselkedő, idegen etnikumú, kultúrájú, életformájú tömegek illegális, ellenőrizetlen és korlátlan beáramlásától. Szerencsére az utóbbi hetekben egyre több európai országban kezd ez a józan, egészséges felfogás és viselkedés megerősödni és elterjedni. Az ön- és honvédelem mellett a másik feladatunk, sőt kötelességünk az, hogy minden lehetséges módon és eszközzel, az eddigieknél hatékonyabban támogatni kell a gyermekeket vállaló és nevelő családokat, hogy megálljon Magyarországon a harmincöt éve tartó népességfogyás.
A harmadik fő feladatunk pedig a lelki újjászületés, az erkölcsi megtisztulás, nemesedés, a közösségi megerősödés. Ravasz László írta: „Isten a feladatokban mutatja meg minden nemzedéknek, hogy milyen naggyá lehet. És a feladatok annál nagyobbak, minél törpébb egy kor, minél elesettebb egy nemzedék… Minden nemzet csak addig él a földön, amíg sajátos feladata, értékes egyéni jellemvonása van.” A görög filozófia és tudomány, a római jog, a keresztény hit és erkölcs két évezreden át célt és feladatot adott az európai népeknek. Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatáknak tartott év elejei beszédében arra intett, hogy a bevándorlók tömeges érkezése Európába aláaknázza azt a humanista szellemiséget, amelyet Európa mindig is védett, és „súlyos vészhelyzetnek” nevezte a tömeges migrációt. Szerinte az most a fő feladat, hogy Európa nagy kulturális és vallási örökségével megtalálja „a helyes egyensúlyt a saját állampolgárai jogainak védelme és a migránsok segítése és befogadása kettős erkölcsi kötelessége között”.
A húsvéti üzenet kétezer éve és ma is ez: Ne féljetek! Ahogy Jézus Krisztus legyőzte „utolsó ellenségként” a halált, legyőzte a félelmet is. Aki hisz benne, nem fél, mert az Ő soha el nem fogyó teljes szeretete kiűzi a félelmet szívünkből. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is, él” – mondta kétezer éve Jézus tanítványainak. A tizenkét tanítvány pedig a Szentlélek erejével legyőzte a félelmet, és bátor követőik – a kíméletlen keresztényüldözés ellenére – elterjesztették a Római Birodalomban Krisztus tanítását. A 4. század elejére a kereszténység már annyira átjárta a birodalom szinte minden részét és társadalmi rétegét, beleértve a kultúrát és a politikát formáló-irányító rétegeit, még a hadsereget is, hogy megérett a helyzet az állam és az egyház kiegyezésére, ami Nagy Konstantin császár alatt meg is történt. A keresztény vallásszabadság és a vallásgyakorlást lehetővé tevő egyházi tulajdon szabadsága és védelme 313 (a milánói ediktum) óta olyan evidens európai alapérték és alapelv, amit csak az ateista-materialista-racionalista francia forradalmárok és marxista, anarchista, bolsevik, nemzetiszocialista és neoliberális utódaik tagadtak meg és igyekeztek-igyekeznek kitörölni az európai civilizációból.
Ahogy a protestáns reformáció jelszava ötszáz éve az volt: vissza a forrásokhoz, a gyökerekhez, az örök úthoz, igazsághoz, élethez, amely maga Jézus Krisztus, ma is csak akkor találunk kiutat az összetett, egyre mélyebb válságból, ha újra visszatalálunk keresztény gyökereinkhez, hitünkhöz, és bátran vállaljuk feladatunkat, harcunkat. Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Madách is arra tanított, hogy küzdés az élet. Isten győzelmet ad nekünk, de nem nyerünk felmentést a harcok alól. Nem mindegy azonban, hogy miért és hogyan küzdünk. A lényeg: ne féljünk!