Tisztelt, CÖF-CÖKA vezetősége!

Egyetértek mélységesen a közleményében foglaltakkal.

Ez a közlemény erkölcsileg elvárhatóan helytálló és nagyon szép dolog, de sajnos nem sokat segít az adott problémán. Magunkat meggyőzni társadalmi szinten kevés és mint elveinkben összetartozókat szükségtelen, viszont a meggyőzésre szükségelt jó szándékú ingatag réteget ezzel a levéllel sajnos nem érjük el. Továbbá, ha széles körben terjesztenénk is, féligazságok terjednének csak a médiazürzavarban. Ezzel pedig nem vennénk elejét további terjedésének, miután az elkövetők büntetlenség sikerében további ösztönzésként könyvelik el Nmüllerék megnyilvánulását.

A belső Nyilatkozattal párhuzamban igen is cselekedni kell a polgárjog adta lehetőségekkel is, egyszer s mindenkorra el kell kezdeni, elejét venni az ilyen természetellenes, bántó, félelmet keltő bűnös megnyilvánulásoknak.

Képzeljük el, hogy ez a nyilvános fajgyűlölet, rasszista megnyilvánulás milyen reakciót és ellenlépéseket váltana ki N.müller Péter köreiből. Nem győznénk a fasisztázó és antiszemitázó nyílzápor elől fedezéket keresnünk a peres jogi- és médiahadjárataik közepette.

Tehát a CÖF-CÖKA vezetőségének meg kell tenni a feljelentést, ahogy ők keresik is az alkalmat és tennék is bármikor ellenünk, a Nmüller hír kapcsán az alábbi, helyszűkére tekintettel csak egy-két ideemelt kommentelő megnyilvánulása szerint is őket megillető jogi lépéseket (csak a pirossal kiemeltekre gondolva)

Tisztelettel tag és címzettként
Dr. N.
______________________________________________________________________

Tisztelt Niedermüller Úr !

Szégyellem hogy önnel egy évjáratban felnőve Ön idáig jutott…

Apám, nagyapáim nem azért küzdöttek Magyarországon, a két világháború poklában, nem azért maradt egyikük itthon, sváb származását vállalva, a kitelepítést megúszva, hogy egy ilyen német nevű, idegenszívű “ember”, a magyar adófizetők pénzén ilyen kijelentéseket tehessen .

Ugyan már, nézzen vissza csak 6 évre, miféle közmegnyilvánulásokat tett …

Ugyan meddig tud még a tükörbe nézni!!!!

Én a magam tükrébe köpködés nélkül bele merek nézni: 3 ” fehér ” heteroszexuális gyerek és 4 unoka tiszta, csillogó, tudásra és szabad életre vágyó szemébe!!!

Csak megspórolva a kérdést 1989-ig az MSZMP tagja (A Maradék önmagát szocialistának nevezők közé már nem volt képem odaállni), apám 56-os munkástanácstag, egyik nagyapám KuK császári és királyi rendőr-főtörzsőrmester, ateista világnézetű lény vagyok .

“Hál az istennek” – legyen az a napisten, allah, mózes, jézus, vagy budha –  lehet, hogy ez bűnöm, a Nőket szeretem!!!!

Csalárd megfogalmazás, hogy ma a baloldal “baloldalnak” meri nevezni magát: olvasd el Marx, Lenin, ill. az őskeresztény téziseket…

Remélem, nem bántottam meg senkit saját Önképében, csak szeretném, ha mindenki belenézne a saját Tükörképébe!!!!

Maradok Tisztelettel : S.P. Nyugalmazott Erdőmérnök

_______________________________________________________________

Niedermüller Péter, mivel nem választották újra  EU képviselőnek, csekély 330.000.000 Ft (1.000.000 EURO) ütötte a markát.
Nem ártana tudatosítani.
Dr. K.J. ügyvéd
________________________________________________________________

Az én szememben az ilyen ember? nem ember. Talán az a baja, hogy nem kapja meg azt a pénz mennyiséget, melyet az EU-ban kapott. Bár, mint polgármester (kik voltak azok, akik ezt megválasztották?) lesz mit aprítani a tejbe, sok család 1 hónapig megélne belőle. Nem nyugszanak, nem változtak, nem tanultak, gazemberek maradtak.
Migránsokat nem akarunk látni, remélem a holnapi tüntetés erre is reagál.
Tisztelettel: F.J.-né
________________________________________________________________

Tisztelt  Civil Összefogás   Alapítvány !

A lehető legőszintébben egyetértek a legutóbbi Hírlevél tartalmával és már csak azt várom, hogy mikor és mennyire komolyan lehet ezt a “konkolyt ” a búzából kigyomlálni ! Néha úgy érzem csak keresi az egyre elítélhetőbb megnyilvánulásokat abban a hitben hogy a társadalom normális részét  borzolja.
Egyenlőre én is úgy találom , hogy a legbölcsebb, ha nullává redukáljuk, bár mint polgármestert nehéz.Mégis !
Tisztelettel
P.-né Is.F.
(egy másik átkozott bpesti kerület – Zugló – lakosa )
_________________________________________________________________