Nemzeti Társadalmi Szerződést készít a CÖF

Vigh László, a Fidesz zalaegerszegi választókerületének elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: olyan összefogást szeretnének megvalósítani a hozzájuk közel álló értékrendű emberekkel, amely lehetővé teszi, hogy az Orbán-kormány 2014 után is folytathassa a munkáját. Úgy fogalmazott: a szerveződés célja, hogy azt a munkát, amit elkezdett a polgári kormány, folytatni tudják 2014 után is. Orbán Viktor kormánya „jó úton jár, jó dolgokat indított el az országban, és ez folytatásra méltó”, de csak a jobboldali erők összefogásával lesz rá lehetőség – tette hozzá.

A CÖF a 2009-ben megjelentetett, Társadalmi Szerződés című kiadványhoz hasonlóan most Nemzeti Társadalmi Szerződés címen készít kötetet az általuk szükségesnek tartott változásokról, végigjárva a Kárpát-medence teljes magyarlakta vidékét. Az egyesületek, alapítványok segítségével létrehozandó kötetet a korábbihoz hasonlóan átadják majd a Fidesz-KDNP-nek, hogy az 2014 és 2018 között megvalósítsa az ebben összefoglalt elképzeléseket.

Forrás: PolgárPortál-az MTI híradása alapján

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!