Magyar Nemzet, 2020. SZEPTEMBER 3. CSÜTÖRTÖK
Nem hátrálhatunk tovább!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes helyes, arányos és korrekt választ adott Michael Roth német külügyi államtitkár Magyarországgal kapcsolatos vádjaira.
Michael Roth szociáldemokrata államtitkár – aki már korábban is sűrűn és keményen bírálta országunkat – egy interjúban ugyanis antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot. Sőt azt állította, hogy a Magyarországgal szemben elindult 7-es cikkely szerinti eljárásnak az egyik legfőbb oka éppen az antiszemitizmus. Nos rögtön az jut az ember eszébe, hogy ha valóban a magyarországi antiszemitizmus az egyik legfőbb oka a 7-es cikkely szerinti eljárásnak, akkor az eljárást már ma be lehet fejezni. Sőt be kellene fejezni, mert ha valami egyértelmű tény, amit még az érintett közösség sem vitat – néhány szélsőséges kivételtől eltekintve –, hogy a magyar zsidóság kulturális reneszánszát éli, s talán éppen Magyarországon élnek a legnagyobb biztonságban a zsidó emberek.
Éppen ezért felháborító és vérlázító az, amit a német szociáldemokrata állít.
De: természetesen ebben a helyzetben felmerülhetett az a kérdés, hogy vajon a magyar külügyi vezetésnek, a kormányzatnak van-e lehetősége arra, hogy a német kormányzati szereplő nyilvánvalóan igazságtalan és elfogadhatatlan megállapítása után határozottan lépjen fel, és – ne féljünk a szótól – kikérje magának ezeket a mondatokat, illetve alaptalan vádaskodásokat. Még nyíltabban, vajon van-e mozgásterünk fellépni a rothi megnyilvánulással szemben, vagy tudomásul kell vennünk, hogy nem kicsit függ a magyar gazdaság helyzete a német gazdaságétól. Hogy nem kis mértékben a német befektetőktől, a német autóipar piaci pozícióitól függ az, hogy milyen tempóban tudunk gazdaságilag felzárkózni Európa nyugati feléhez.
És jól tudjuk, a régi, Kovács László-i „merjünk kicsik lenni” reflexe erősen jelen van a balliberális oldalon, de időnként talán még a nemzeti oldalon is inába száll egyeseknek a bátorsága: a németekkel ujjat húzni? Hát hogy lehetne azt? Rosszat akarunk magunknak, magunk alatt akarjuk vágni a fát? Nem.
Nincs másról szó, mint hogy szakítunk azzal a lelki kisebbségi érzéssel, hogy mi, magyarok, illetve kitágítva mi, közép- és kelet-európaiak alacsonyabb rendűek vagyunk, mint az unió úgynevezett magállamai, mint Franciaország, Németország, Hollandia, Belgium, Svédország, Spanyolország stb. Egyszerűen abból indulunk ki, hogy tizenhat évvel az unióba való belépésünk után nem fogadható el semmilyen, a központi hatalmaktól származó lekezelés, pökhendi hangvétel, s nem utolsósorban alaptalan vádaskodás. Ugyanis eléggé el nem ítélhető módon alaptételnek vesszük, hogy az Európai Unió egyenlő tagállamok szövetsége, s nem föderális szövetségi állam, tehát a tagállamoknak szigorúan egyenlő jogaik vannak. Ha ugyanis nem ez lenne a helyzet, akkor az unió nem lenne demokratikus államszövetség. De ha nem lenne demokratikus államszövetség, akkor vajon miért is kellene nekünk ennek a látszólag demokratikus, valójában viszont autokratikus, birodalmi jellegű, hierarchikus nemzetek feletti szerveződésnek a tagjainak lenni?
A tét valóban nagy: éppen Németország a soros elnök az Európai Tanácsban, tehát sok múlik rajtuk – mint ahogyan egyébként is, de most különösen –, hogy miként alakulnak a Magyarországgal (és Lengyelországgal) szembeni 7-es cikkely szerinti eljárások. Sokan gondolhatnák tehát azt – a Kovács László-i „szellemiség” jegyében –, hogy inkább hallgassunk, ne reagáljunk Michael Roth szavaira, bármilyen bántóak és elfogadhatatlanok is azok. Húzzuk meg magunkat, és akkor talán „megbocsát” nekünk Németország és rajtuk keresztül a bizottság és a tanács, és megúszhatjuk így a büntetést.
Ám van egy régi magyar mondás, amit jól ismer Szijjártó, Varga, Gulyás, Magyar is: gyáva népnek nincs hazája. Hogyan vívhatnánk ki magunknak tiszteletet, elismerést és respektet, ha hagynánk, hogy a rothi mondatok következmények nélkül maradjanak? Hogyan hihetnénk, hogy komolyan vesz bennünket Európa, ha hagyjuk, hogy a nyugati vezető hatalmak azt mondjanak Magyarországról, amit csak nem szégyellnek?
Emlékeztetnék arra, hogy már a tavasz folyamán, a koronavírus-járvány kezdete után nagyon markánsan léptek fel kormányzati szereplők a brüsszeli elittől, tagállami vezetőktől és a fősodratú sajtóból érkező nemtelen támadásokkal szemben. Varga Judit például több támadásra is határozottan reagált: így a Die Welt és Věra Jourová, európai értékekért és átláthatóságért felelős biztos a magyar vészhelyzettörvényt támadta, sőt a biztos a törvény visszavonását követelte, amire az igazságügyminiszter kellő eréllyel jelezte, hogy álhír az, mely szerint a törvény kiüresíti a demokráciát, és Jourovának azt üzente, hogy a törvényt akkor szüntetjük meg, amikor szükségesnek és időszerűnek látjuk, de nem külső felszólításra, jöjjön az bárhonnan – vagyis a szuverenitásunk mindenek felett áll. Sőt utalnék arra is, hogy Varga Judit tavasszal már Roth főnökének, Heiko Maas külügyminiszternek is megüzente – miután utóbbi is támadta a vészhelyzettörvényünket –, hogy jobb lenne, ha a külügyminiszter nem Magyarország vegzálásával, hanem a féléves elnökséggel foglalkozna.
Ehhez képest a Michael Rothnak adott világos állásfoglalás Szijjártó, Gulyás, Magyar és Varga részéről már nem is okozhat különösebb meglepetést.
És nem arról van szó, hogy mi, magyarok különleges elbánást követelünk magunknak. Hanem arról, hogy nem hátrálhatunk: ha hagyjuk, hogy álságos, torz véleményeket hangoztassanak rólunk az unióban, akkor valóban nem kerülhetjük el a sorsunkat, akkor valóban pofozógéppé válhatunk. Nem: nem szabad semmilyen vélt vagy valós gazdasági érdekeket néznünk, amikor a becsületünkről van szó, mert ha utóbbival nem törődünk, akkor elvesznek a gazdasági érdekeink is. Az összefüggés tehát fordított: ha engedünk, mindenben rosszul járunk, ha viszont bátran fellépünk az igazságunk védelmében, akkor mindenben jól járhatunk.
Működik tehát a magyar modell, amelynek három fontos eleme van.
Az első az egyenrangú pozíció felvétele, melyből kiindulva nem engedjük, hogy bárki magas lóról, lekezelőn, gúnyolódva beszéljen velünk. A második – az igazságunk biztos tudatában – a védekezés helyett a visszatámadás, az ellenfél céljainak a nemzetközi közvélemény előtti leleplezése, megnevezése és az erős, maró kritika. A harmadik pedig a stílus, mely nem fölényes és nem indulatos, de magabiztos, ha kell, ironikus, ha kell, gúnyos.
Lúdas Matyi mondta azt, hogy nálam az igazság, de botom is van hozzá. Nos, tudjuk, hogy a vádakkal szemben nálunk az igazság. És lassan talán botunk is lesz hozzá, amivel, ha nem is ütünk, de megvédjük magunkat.
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
https://magyarnemzet.hu/velemeny/nem-hatralhatunk-tovabb-8611479/
1. Van egy olyan szólás is, hogy szemérmes koldusnak ……….
2. A németeknek is gazdasági érdeke a velünk való együttműködés.
3. A politikusok olyan színészek akik a választóiknak játszanak.
4. A magyar „színészek” játszhatnának német színpadon is. Ehhez két dolog kell: elhatározottság és megfelelő infrastruktúra. Elsőre lehetne kezdeni egy rádióval is. Ennek a rádiónak egy másik részlege a migránsoknak tarthatna fejtágítót, hogy miért nem érdemes bejönniük az EU-ba. El kell kezdeni és majd meglátjuk az eredményt és ha szükség van rá finomítunk.