Nekik befellegzett

A népfelség piedesztálra emelésének meghatározott alkalma, amikor a választópolgárok a demokrácia és a jogállamiság értelmében sorsukról dönthetnek.

2024. június 9-én határozhatunk rövid és középtávon Európáról és magyar önkormányzatiság sorsáról. Ezen a napon, nevezett intézményekben, a hatalmat gyakorlók megméretnek és kicserélődhetnek.

Az Európai Unió ténykedését civil szemmel nézve jó ideje már csak szörnyülködhetünk. Az uniós elit háborúba hajszolja fiainkat – kerül, amibe kerül. Illegális bevándorlókkal próbálja pótolni az abortuszpárti emberveszteségeket, a gazdasági életből hiányzó munkaerőt. Hagyták, hogy politikai kalandorok saját zsebre játszó megélhetési vezetőkké avanzsáljanak, és a korrupciónak alávetettek lebontsák a demokráciát, koptassák a nemzetek jogait.

Az elmúlt öt évben a tagországok polgárait semmibe vevő, imperialista típusú elnyomást bontakoztattak ki. Ennek az uniós rendszernek fő mondanivalója, hogy aki ellenáll, annak nincs kegyelem. Így aztán érezhetjük bőrünkön, de lelkünkben is, hogy sajátunknak hitt szövetségünk ellenünk a lassú, de biztos kivéreztetést alkalmazza. Emellett még célja társadalmi rendünk fellazítása.

A nyomást gyakorló USA demokratái félpénzen, jó üzletet kötve, megvették az Unió vezető elitjét. A nemzetellenes parlamenti pártos többséget jólétben tartva, igényeiknek megfelelően kormányozzák. A jövőbeli birodalmi régiók vezetését ígérve elvárják utasításaik teljesítését.

Érdemes hazánk táján is szétnézni. Előttünk állnak a magyarországi önkormányzati választások.  Még csak górcső alá sem kell helyeznünk Fővárosi Önkormányzatunkat ahhoz, hogy lássuk, hogy a nemzet kiárusítására szakosodott. Újból tapasztalhatjuk, hogy a Gyurcsány-Bajnai-féle hatalmi módszerek miként vezetnek ismételt csődhöz. Módszeresen talpnyalóik kifizetőhelyévé alakították át a Városházát. Lenullázták a kasszát, új hiteleket akasztottak az adófizetők nyakába. Igaz a mondás: „kutyából nem lesz szalonna”.

A Városháza eladás kísérlete az A-Híd Zrt-vel összefonódó korrupció, a tönkretett budapesti közlekedés, a mindenütt tapasztalható szenny, piszok és szemét tevékenységük szomorú eredménye.

Brüsszelben sincs ez másképp, Gyurcsányné, a momentumos Cseh Katalin és a főpolgármester megbízottja, Jávor Benedek éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a hazánknak járó pénzek ne jussanak el a magyar emberekhez. Ezzel csonkítják az államkasszát, például késleltették a pedagógusok béremelését. Tévednek, már régen nincsenek árnyékban, mindenki látja, hogy a választópolgárok pénzén süttetik a hasukat.

Mondjuk azt, hogy befellegzett! Minek? Az elmúlt öt éves Uniót és fővárosunkat uraló érának. Varjúkból nem lesznek fecskék. Hazánk választópolgárai, egyben vállalt szellemi honvédői rövidesen üzenhetnek a „jómadaraknak”. Hess! Szabaduljunk meg mindazoktól, akik piszkolják nemzetünket, hazánkat és fővárosunkat.

Csizmadia László

Nekik befellegzett — Civilek Infó

Szerző
Csizmadia László
CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!