Ne szólj szám….

Nagyon gyakran tapasztalom, hogy a Facebook-on olyanok kritizálják a kormányt és a Parlamentet a meghozott vagy megszavazott intézkedéseik miatt, akik az elutasított vagy elfogadott jogszabályt vagy jogszabály tervezetet nem is ismerik. Azt az egyet ismerik, hogy az ellenzéknek el kell utasítani – mivel ellenzék –  a kormánypárt által megszavazottat. Arra nagyon vigyáznak és nem tévesztik szem elöl, hogy  a kormány minden javaslatát el kell utasítani. Indoklás nincs, de legtöbbször az, hogy sérti a jogállamiságot, aminek jelentését még senki nem határozta meg. Jó példa erre a legutóbbi a isztambuli szerződés ratifikációja vagy inkább annak elutasítása utáni vita. Természetesen ebbe a hecckampányba az ellenzék folyamatosan részt vett, és álhíreket, rágalmakat terjesztett a ratifikáció mellett, mintha kiállnának ” nők védelme” érdekében, azt állítva, hogy kormány nem utasítja el a családon belüli erőszakot, a nők elleni támadást. Ellenben arról hallgatnak, hogy az elutsításnak mik voltak a valódi és jogos okai. Többek között a családon belüli erőszak, vagy a nők védelméről már több jogszabály született és van hatályban, a büntető jog ezeket a cselekményeket sokkal szigorúbban bünteti, mint ahogy az isztambuli szerződés ezt lehetővé tenné. Ezeket a jogszabályokat viszont az ellenzék nem szavazta meg. Miért, azt csak Ők tudják.  Az elutasitás oka – magyar részről – amit azzal indokol, hogy a magyar Alkotmány a család fogalmát másként értelmezi. Nálunk van anya és apa, nő és férfi. Isztambuli szerződés szerint csak társadalmi nem szerepel, legjobb esetben szülő 1 és szülő 2.  Ebbe a saláta törvénybe kívánták legalizálni az illegális migrációt, elfogadtatva a bevándorlást az EU országaiba. A koronavírus világjárvány alatt Brüsszel számára ez a szerződés fontosabb, mint a járvány elleni védekezés. Az ellenzék természetesen mindenütt, főleg a Fecebook-on hallatja szavát nem törödve a tényekkel és az igazsággal. Sajnos még vannak olyan emberek, akik mindent az igazság megismerése nélkül elfogadnak,             már azért is, hogy támadhassák a kormányt.  A tények Őket nem érdeklik. Jobb lenne, ha előbb  gondolkodnának, majd azután tennének megjegyzéseket amelyek köszönő viszonyba sincsenek az igazsággal.

Budapest. 2020. május 9.

V.Gy.