Olaszország, Csehország, Németország, Ausztria: a bevándorlás korunk alapkérdése.
Az olasz parlamenti választásokon a kampány meghatározó témája a migráció volt, s az azt ellenző, annak megállítását, a határok szigorúbb védelmét követelő politikai pártok elsöprő többséget szereztek a parlamentben. Más kérdés, hogy az Öt Csillag Mozgalom nevű, politikai irányultságát illetően nehezen meghatározható párt, amelyik 32 százalékos eredményével megnyerte a pártversenyt, kivel és hogyan képzeli el a koalíciós együttműködést. Annál is inkább, mert hiába az egyetértés a Berlusconi vezette pártszövetséggel (amely 37 százalékos eredményt ért el) a migráció megfékezésében, a Beppe Grillo komikus által alapított párt a hatalmasat bukott baloldallal sem zárja ki a koalíciós tárgyalásokat.
Ám számunkra, a magyar választási kampány célegyenesébe fordulva, most mégsem ez a legfontosabb tapasztalat, hanem az a tény, hogy egy újabb európai választás eredményét határozta meg döntően az a kérdés, hogy melyik párt hogyan gondolkodik a bevándorlás kezeléséről.
Természetesen itt fel lehetne hozni, hogy Olaszország hatványozottan érintett az illegális migráció okozta válságban, hiszen az elmúlt hónapokban, sőt években tíz- és százezrek keltek át a tengeren Afrika felől és érkeztek meg az olasz partokra. A döntően illegális migránsok, akiknek nagy része tisztán gazdasági bevándorló, mára már ellepték Olaszország déli részét, de már az északi területekre is feltorlódott a probléma, aminek következtében kezd felborulni a taljánok évszázadok óta megszokott életritmusa, életvitele. Megjelent az erőszak az utcákon. Hatványozott biztonsági problémák léptek fel, amelyek kezelése szinte megoldhatatlan feladat – és ha a folyamatok ugyanígy folytatódnak, még inkább azzá válik.
Ebből adódóan tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy a migráció kezelésének kérdése állt a választási kampány homlokterében Olaszországban.
Mint ahogyan természetesen azon sem lehetett csodálkozni, hogy a tavaly szeptemberi németországi választások kimenetelét is meghatározóan befolyásolta a migrációs tematika, aminek következtében az Angela Merkel által vezetett nagykoalíció pártjai, a kereszténydemokraták, a bajor keresztényszociálisok és a szociáldemokraták érzékeny veszteségeket szenvedtek el, s az újonnan megalakult, az európai és a német neoliberális, globalista fősodorral szemben álló és keményen migrációellenes párt, az Alternative für Deutschland (AfD) tíz százalék feletti eredménnyel került be a parlamentbe.
Más kérdés, hogy a volt koalíció tagjai ismét összeálltak, elképesztő kompromisszumokat kötve egymással, hogy tovább folytassák áldatlan migrációbarát, illetve a csúcsföderális Európai Egyesült Államok megteremtésével kapcsolatos tevékenységüket.
Ám az a tény, hogy a tavaly novemberi csehországi választások végeredményét is a migrációval szembeni állampolgári ellenérzés és elutasítás döntötte el, már nem tekinthető sem evidensnek, sem magától értetődőnek. Ugyanis észre kell vennünk, hogy a német, cseh, holland, olasz és magyar választások homlokterébe nemcsak azért került a bevándorlás kérdése, mert az feltétlenül közvetlen módon érinti az adott országok polgárainak mindennapi életét, hanem mert a migráció korunk alapkérdésévé vált.
Legyünk még pontosabbak: a migráció Európa alapkérdésévé vált.
Egy korszak alapkérdése, amely arról szól: vajon élhetjük-e tovább azt a megszokott európai életünket, amelyet évszázadok óta élünk, amely az egyéni szabadságra, a családra mint alapegységre, a keresztényi erkölcsi rendre és szokásokra, az egyenlő jogokra, a demokratikus eljárásmódokra, egymás kölcsönös tiszteletben tartására, az önmérsékletre, a kulturális, tudományos, művészeti csúcsteljesítményekre s nem utolsósorban a békére való törekvésre épül?
Vagy pedig mindez fokozatosan kicsúszik a kezünkből, egyik napról a másikra, szinte észrevétlenül, úgy, hogy közben a globalista-kozmopolita világelit a médiáján és minden más hálózatos eszközén keresztül igyekszik megnyugtatni bennünket, hogy valójában minden a lehető legnagyobb rendben van, s hogy a migráció jó dolog, amelytől gazdagodunk, életünk szebbé és jobbá válik?
Ez a korszakunk alapkérdése, amelyre egyre láthatóbban kétféle válasz született és születik.
Az egyik választ természetesen az imént említett globalista-kozmopolita világelit adja, amelyik eleve „megálmodta” és kitervelte azt a szép új világrendet, amelyben létrejön egy világtársadalom olyan világpolgárokkal, akiknek már semmiféle nemzeti identitásuk nincs.
Ez az elit, amelynek immáron nemcsak a teljes brüsszeli bürokrácia rendelődött alá, hanem az ENSZ vezérkara és tisztségviselői is, azt próbálja mint új ideát és normát elterjeszteni – legalábbis a nyugati világban –, hogy a migráció, a népek keveredése, egy új, kevert fajú „Eurábia” a világ legtermészetesebb dolga, sőt kívánatos, elérendő cél, amely a fejlődést (már megint…) szolgálja.
Nemrég az is elhangzott az egyik brüsszeli politikus szájából, hogy a migráció már csak azért is természetes dolog, mert az a világtörténelemben mindig is jelen volt, most is jelen van. Ez az érvelés nagyon jól hangzik, de tulajdonképpen félelmetes. Ugyanis ha végigtekintünk a történelmen, akkor azt láthatjuk, hogy amikor tömeges migráció zajlott le a világ bármely térségében, akkor azokon a helyeken pusztító háborúk törtek ki törzsek, csoportok, népek, nemzetiségek és végül nemzetek, birodalmak között.
A Római Birodalom vajon nem azért bomlott fel – több más ok mellett persze –, mert különböző törzsek és népek megindultak a birodalom központja felé? Vajon a Bizánci Birodalom bukása után a Frank Birodalom megalakulásáig tartó sötét évszázadok nem arról szóltak, hogy különböző népek grasszáltak keresztül-kasul Európa akkor zavaros, irányítatlan területein, és ölték e népek egymást halomra?
Vajon a gyarmatosítás mivel járt? S a jenkik megjelenése Észak-Amerikában nem az indián népesség szinte teljes kipusztításával járt együtt? Nem folytatom, csak megállapítom: ha a globális elit azt állítja, hogy a migráció természetes és jó dolog, akkor azt mondja ki, hogy a tömeggyilkosság és a népek kipusztulása jó és természetes dolog. Itt tartunk.
De visszatérve az előzőekhez, a másik választ a migráció kérdésére az európai társadalmak, az állampolgárok látható és egyre növekvő többsége adta-adja meg, mégpedig azzal, hogy a parlamenti választásokon sorra-rendre leszavazzák a globális migrációnak elkötelezett kormányokat és pártokat, és többséget biztosítanak a migrációellenes politikai csoportoknak.
Európában mindez azt jelenti, hogy az unió csúcsvezetői, a brüsszeli bürokraták, illetve a népeik igényeitől teljes mértékben elforduló, a nemzetállamok keretei között működő politikai elit áll az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a választópolgárok többsége, illetve az őket képviselő pártok és politikusok, akik vállalják az „alul lévők”, a „tömegek” érdekeinek és értékeinek képviseletét.
Utóbbiak közé tartozik Marine Le Pen, Gert Wilders, Jaroslaw Kaczynski, Andrej Babis, Alexander Gauland, Sebastian Kurz és Heinz-Christian Strache, Nigel Farage, Robert Fico és legújabban – visszatérve az olasz választásokra – Silvio Berclusconi, Matteo Salvini és talán Luigi de Maio is.
Ők azok, akik a nemes értelemben vett demokraták és nem „populisták”. Ők azok, akik az állampolgárok, az emberek természetes és megszokott életmódját védik, és védik Európa értékeit. Ha tetszik, ők védik az átlagembereket.
És természetesen idesorolandó Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP, míg az ellenzéki pártok – bármit is mondanak – a globális és brüsszeli elit szép új világgal kapcsolatos terveinek megvalósulását segítik elő. Egy új korszak hajnalán vagyunk, soha nem látott és hallott veszélyekkel, amelyek az életünket boríthatják fel – végleg és visszavonhatatlanul. Ezért nem lehet kérdéses, kit bízunk meg azzal április 8-án, hogy vigyázza értékeinket és őrködjön felettük. S cserébe mi is vigyázunk rájuk.
Forrás:
Magyar Idők: https://magyaridok.hu/velemeny/mindenhol-dol-migransdomino-2884593/
