Kedves Barátaim!

Raskó György a Facebookon támadta a március 15-i Békemenetet. Én reagáltam az ő ótvaros szövegére, vagyis írtam neki. Az ő bejegyzését, valamint az arra adott válaszomat továbbítom a részetekre. Arra kérnélek Titeket, ha van rá mód, adjatok hangot (publicitást) az én észrevételeimnek.

Barátsággal:
Prof. Dr. habil. A. J. CSc.
mérnök, közgazdász
egyetemi tanár

 

Válasz Dr. Raskó György Facebook bejegyzésére

Kedves Gyuri!

Talán előbb azzal kellene sokaknak, így azoknak is, akiknek ezt a bejegyzésedet küldted, foglalkozniuk – mivel az tőled nem várható el – honnan, és milyen formában tettél szert arra a nagy vagyonra, amivel rendelkezel. (Csak emlékeztetőül, gondoljunk a NÖMOV privatizáció során betöltött szerepedre, valamint arra, hogy Te az ÁVÜ Igazgatóságának a tagjaként az Antall kormány idején döntő befolyással bírtál az élelmiszergazdaság – élelmiszeripari vállalatok, valamint állami gazdaságok – privatizációja során. A történtek kapcsán azt is mondhatjuk, kegyes volt hozzád (legalábbis eddig) a sors, hogy így megúsztad a bulit! A történetednek azonban, még, ha esetleg úgy is gondolod, még nincsen vége!)

Mint volt pannonhalmi bencés diáknak, azon is el kellene gondolkodnod, megfelel e a viselkedésed a katolikus tanításoknak? Te olyan pártok mellé állsz, amelyek hirdetik a gender elméletet, pártolják a homoszexualitást, valamint az abortuszt.Néhány figyelmeztetés már ért téged – gondoljál csak a legutolsó műtétedre, és annak következményeire – ezért is célszerű volna elgondolkodnod azon, hová fog ez nálad ez az erkölcsi lejtmenet vezetni, ha továbbra is a hatalomvágyadnak akár csak a részbeni kiélvezése érdekében feladsz mindennemű morális normát. A Katolikus Anyaszentegyház mindig mindenkit figyelmeztet arra, hogy az idő rövid! Ezzel pedig most, a Nagyböjti Szent Időben még inkább mindenkinek többet kellene foglalkoznia.

Üdvözlettel egy volt kolléga, és ferences diák:

A. J.