Háború zajlik a közelünkben. Sokan imádkozunk azért, hogy ki ne szélesedjen. Betegségek láncolatával küzd a világ. Semmivel sem könnyebb a helyzet, mint a második világháborút követő nehéz hónapokban. A világ, amit építünk, az életünk belső tartalmát az erkölcs és a hit adja. Az erkölcsi felemelkedés eszköze pedig az ima, az áldozatvállalás, az önmegtagadás, a tevékeny szeretet gyakorlása és az engesztelés. Tulajdonképpen a komolyan vett vallásos élet.

Ennek adhatjuk tanúbizonyságát 2022. szeptember 17-én (szombaton) a Mindszenty bíboros emlékére és példájára szervezett jubileumi engesztelő gyalogos zarándoklaton való részvételünkkel, imánkkal. A zarándoklat, a politikai változás óta immár kilencedik alkalommal, a Városmajorból indul annak emlékére, hogy 75 évvel ezelőtt a bíboros, hercegprímás úr meghirdette a „Boldogasszony Évé”-t, és 100.000 férfi zarándokot vezetett ezen az úton engesztelésül Máriaremetére.

Isten FIATAL. Övé a JÖVŐ.” A Mindszenty bíboros atya mottójával hívjuk a testvéreket a zarándoklatra Budapest Városmajorból – Máriaremetére

Zarándoklat fő célja: közös ima a békéért, hazánkért, a magyar családokért

Küldöm a Mária Rádió által készített, 90 mp összeállítást  „Gyalogos Mindszenty Zarándoklat a Városmajorból Máriaremetére 2022” címmel, amiben Dr. Erdő Péter gondolatait hallhatjuk.

A spot az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=MzK6hAfbqQw&t=6s

 

Zarándoklat forgatókönyve:

Gyülekezés a Városmajorban (XII. Csaba utca 5.) 7 órától. Városmajorban Horváth Zoltán atya vállalta a moderálást, az imák, énekek vezetését.

Indulás 8 órakor. A zarándoklatot vezeti: Mohos Gábor püspök és Forgács Alajos plébános.

Tervezett program:

  • A menetben a rózsafűzér imák között (éneket és imát Sapszon Ferenc karnagy vezeti) elhangzó 20-20 perces elmélkedések:
  • Dr. Cserháti Ferenc „Lelkipásztor itthon és külföldön, egész életében”
  • Dr. Török Csaba: „A tiszteletreméltó bíboros”
  • Dr. Beran Ferenc „Közös vonások Mindszenty és Wyszynski bíborosok küzdelmeiben”
  • Máriaremetén dr. Monostori László atya fogadja az érkező zarándokokat és vezeti a bevezető áhítatot. 
  • Dr. Erdő Péter bíboros úr 12.00 órakor szentmisét mutat be a zarándokoknak Máriaremetén

Délutáni programok:

  • Örömkoncert A Kodály Zoltán Kórusiskola zenei szolgálatával.
  • Közbenjáró, imakérő alkalom az új Mindszenty-kilenced egy részének bemutatásával
  • Beszélgetés a csodákról: Madocsai Bea, Monostori László és Kovács Gergely viceposztulátor részvételével.
  • Imaóra és szentségimádás, tanúságtételek és imaszándékaink elhelyezése Monostori László vezetésével, közreműködik a Budapesti Énekes Iskola (Schola Cantorum Budapestiensis) énekkara.
  • A remetei kegytemplom kertjében a Budapest Tuning program támogatásával “zarándokfogadó kaput”, “információs sátrat”, “csendes imasarkot”, “gyermekszínpadot”, “ebédhelyszínt” és “közös agapé asztalt” is tervezünk kialakítani.

Bővebben:
Mindszenti_kulonnyomat 2022.08 vegleges

Köszönettel és üdvözlettel

Dr. Boldvai József világi szervező
a Mindszenty József Életműdíj kitüntetettje
Budapest – Városmajori Jézus Szíve Plébánia (1122 Bp. Csaba utca 5.)