Meghívó

A „Háttérkép” című Civil Akadémiára

Csizmadia László CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:
Bogár László közgazdász
és
Boros Imre közgazdász, tárca nélküli miniszter

Boros Imre és Bogár László. Ők ketten egy fogalompár. Sok éve már, hogy a két közgazdász a látható és láthatatlan gazdasági és társadalmi folyamatok mögé tekint igen élvezetes formában, még akkor is, ha a történések mögött tragikus jelenségek húzódnak meg. Mert aki nem ismeri a történelmet, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Minden népnek a múltja képezi az alapot, a múltra épül a jövő, s amely népnek nincs múltja, nem lesz jövője sem.  Ismerős kifejezés az önmaga létezését is tagadó szuperstruktúra, amely a világ fontos folyamatait irányítja? Egy ilyen állítás és máris gyűlöletbeszéddel vádolnak meg. Ők ketten azonban nem félnek nevén nevezni a dolgokat! Ha nem tennék, ugyan honnan tudnánk meg, milyen nagy csapdában van a világ, hogy egy senki által nem választott és nem ellenőrzött erő irányítja az életünket? Hogyan lehet ebből kitörni?

A rendezvényre várjuk előzetesen kérdéseiket november 20-ig a info@civilosszefogas.hu email címre.

Időpontja: 2022. november 23. 17:30.

A program helyszíne a Polgárok Háza 1089 Visi Imre utca 6.

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:

https://forms.gle/vLas7928L6KYV7HT8

élő közvetítés: https://youtu.be/ov1I7XBLK9w

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!