Az orosz népművészet évszázadokra visszatekintő figyelemre méltó alkotása a matrjoska baba. A turisták kedvencévé vált, talán nincs is olyan utazó, aki Oroszországba járt és nem ismerné. Van benne valami, ami egyszerűségében sokszor változó festési motívumokkal gondolatébresztővé teszi. A nagyobb figura elnyeli a kisebbeket, ezzel a benn foglaltak jelentéktelenné válásának folyamata juthat eszünkbe. A világ legnagyobb matrjoskájából már 74 hasonmás is előbújhat. A humor sem maradhat el a bábukészítők fantáziájából, amit visszaigazol a Putyin képmásából készülő babák keresettsége. Mindenesetre nem kell fantázia ahhoz, hogy a bábok szétszedésekor találkozzunk a sok egyre kisebb, a végén a maga lábán megállni nem képes jelentéktelen semmire sem jó törpülő utánzatokkal.
Óhatatlanul a mai magyarországi ellenzék képe jelenik meg az ember előtt. Ha bolsevik kommunista, posztkommunista történelmi múltat felidézzük eljuthattunk egy Gyurcsány képére festett matrjoska figuráig, hiszen a Szovjet birodalom egymást követő vezetőinek fontossági elszürkülése a világ szemében látható példával járt. Lenin, Sztálin, Hruscsov és utódaik a Szovjetunió felbomlásáig egymást követve egyre többet vesztettek jelentőségükből. A hasonlóságok felébresztik az 1989 óta eltelt posztkommunista majd szocliberálissá átvedlett baloldali vezetők matrjosodását. Ugyan az orosz és magyar lélek lényeges különbségeket takar, mégis a gyurcsányi-jelenség hasonlóságokat mutat arra nézve, hogy egy önmagát nagyvezérnek beállító figura miként foglalhatja magában és takarhatja el követőit.
Jött a tanítvány Bajnai Gordon. Majd csatlakozott az egymást követő MSZP-s pártvezetők sora és személyükkel piciny kis matrjoska bábukkal ajándékozták meg a kiábránduló baloldaliakat. Mesterházy Attila, Tóbiás József, Molnár Gyula úgy tűnik, mind elfértek a virtuális sorozatban, akárcsak Gyurcsány Ferenc táskahordozója Szigetvári Viktor, a kézen fogott Juhász Péter sípművésszel.
A helyzet az, hogy a felsorolt játékbábukat már nem lehet sem a hazai, sem a külföldi érdeklődőkre sózni, valószínűleg kiselejteződnek a „Ki nevet a végén” társasjáték icinyke-picinyke kiütött figurájaként.
A Bennfoglaló, aki elindította az osztódást mostanra már túlzónak tartja az újonnan megjelenő kispártok szaporodását. Bő köténye alól felvillantotta pénzkészletét, amivel bevásárolna az ellenzéki pártpiaci áruból, hogy saját boszorkánykonyhájában főzőcskézhessen. Nem csoda, hogy aggódik a gyurcsányi matrjoska, hiszen a MoMocskák, Kétfarkúak és hasonlók szerteszét guruló figurák. Ők önállóan szeretnének, a politikai játéktáblán megjelenni. Matrjoskánk pedig azt vallja, hogy a pénz beszél a kiskutyák meg ugatnak. Tudja azt is, hogy szorult helyzetében az asztalról elguruló morzsákért is érdemes lehajolni. Igen a hatalom megszerzésének vágya mindent felülír. Ezt igazolják az ellenzéki pártok, bár a budapesti olimpia megrendezése kapcsán konszenzust kötöttek a fővárossal és a kormánnyal, mégis ezt követően politikai érdekeiket előtérbe állítva árulásra adták fejüket. Ez a pálfordulás nem egyszerűen a magyar nemzet nagy többsége elleni merénylet. Ellentétes Közép-Kelet Európa népeinek érdekével is, hiszen a Budapestre látogató turisták 500 km-en belül lévő fővárosaikat is meglátogatták volna. Nem tudják elviselni, hogy Magyarországnak olyan kormánya van amely, képes népének egységes akarata mellett a volt keleti blokk tagjaként az Olimpia megrendezésére, azaz kiemelkedő alkotásra.
Lehet, hogy egy álommal szegényebbek leszünk. Gyermekeink számára közvetlen közelről nem tudjuk bemutatni azokat a példaképeket, akik küzdésükért megérdemelt dicsőséget nyerhetnek. Nemzetünk sokasága azonban hiszi, hogy érdemes a Teremtőt és a teremtést szolgálni. Tudja, hogy feladata, hogy építsen, és ne romboljon. A valóság helyes értelmezéséhez az ifjúság számára nem elégségesek a virtuális élmények. Más az olimpiai eseményeket személyesen látogatni és megint más azokat pl. interneten követni. Cseh Tamást idézve „Ne hagyjuk, hogy Valóság Nagybátyánk tőlünk elutazzon”, ezért az általam megírtak az értőknek felszólító levélnek is tekinthetők.
Tisztel dr. Csizmadia László!
Engem is nagyon lesújtott a Budapesti Olimpia és Paralimpia rendezéséről való kényszerű lemondás, de egyetértek Orbán Viktor miniszterelnökünkkel abban, hogy egy népszavazáshoz többség, egy olimpia rendezéséhez egység kell.
Milyen gyönyörű a magyar nyelv. A fenti tartalmi idézetben az „egy” szembe van állítva a „több” számnevünkkel. A „több” nagyobb, mint az „egy”, de a -ság -ség képzővel megfordul a jelentés nagyságrendje, mert az „egység” nagyobb, mint a „többség”. És Orbán Viktor most is könyörtelen logikával világította meg az olimpia-rendezésről való, első pillanatra talán korainak tűnő lemondás okát.
De most nem nyelvészkedni akarok. A két évvel ezelőtti, az olimpia rendezésére vonatkozó majdnem 100%-os parlamenti egység megbomlásának okairól szeretném kifejteni véleményemet.
A nemzeti oldalon mindnyájan nagyon nagy lelki, érzelmi töltettel vagyunk megáldva. Ezért könnyezzük meg Himnuszunkat vagy Szózatunkat. És mivel ezt a lelkiséget gondoljuk normálisnak, ezt vetítjük politikai ellenfeleinkre is. Erre az általánosításra ad némi igazolást labdarúgó-válogatottunk legutóbbi Európa Bajnokságon elért, és régen vágyott sikere, valamint a Riói Olimpián elért aranyérmes helyezéseink feletti osztatlan öröm.
Sajnos a felszín alatt ott bujkál egy lelketlen, nemzetellenes erő, amely sikeresen hódítja vissza fellelkesült pillanatban testvérként viselkedő honfitársaink lelkét, és fordítja szembe velünk. Ennek az erőnek hús-vér képviselői könyörtelenül és lézersebészi pontossággal ütnek legfájóbb és sajnos védtelenül hagyott pontjainkra. Mindig megtalálják, meg fogják találni azokat a piciny törvényi réseket, melyekbe behatolva tudnak rombolni, fájdalmat okozni, amit ráadásul kaján örömmel nyugtáznak.
Most is kihasználták azt a lehetőséget, hogy népszavazásra vonatkozó aláírásgyűjtésbe kezdhettek, mert a népszavazásra vonatkozó törvényünk nem zárta ki azt, hogy parlamenti konszenzussal elindított nemzetet átfogó projekt ellen, annak beindítása után már ne lehessen népszavazást kezdeményezni, vagy csak olyan parlamenti jóváhagyással, melynek elfogadásához az indító határozat elfogadásakor mutatott összetételű és azonos vagy azt meghaladó arányú többség szükséges.
Számos ilyen „lyuk” lehet törvényeinkben, és bele kell törődnünk abba, hogy ellenzékünk hátterében működő sötét erőnek vannak olyan jól fizetett szakértői, akik, ha szükségük van rá, kikutatják ezeket a „törvényi réseket”, és gondolkodás nélkül ki fogják használni. Profizmus ellen csak profi törvénykezéssel lehet védekezni.
Tudom, hogy az EU és a jogharmonizációs kényszer számos ilyen törvényi hiányosságnak az oka, de meg kell kísérelni ezeknek a hiányosságoknak a megszűntetését, mert tartanunk kell tőle, hogy nagyon sok „gyomorszájon vágást” kell majd elszenvednünk a jövőben. Az ellenzék logikáját követve kell megkeresni ezeket a hiányosságokat. Félre kell tenni a jóhiszeműséget egyszer és mindenkorra. Nem lehetünk balekok.
Ahogy közelednek a 2018-as parlamenti választások, egyre erőteljesebb lesz az ellenzéki megosztó tevékenység. Ez az olimpia-rendezéssel kapcsolatos fiaskó, arra kell, hogy ösztönözze a nemzeti erőket, hogy nem szabad lankadni egy másodpercre sem, tanulni kell a hibákból, és nem megismételni azokat. Tisztán látható, hogy kikkel állunk szemben, nem lehetnek illúzióink, ütni fognak, mint a répát lankadatlanul.
A kommunikációban pedig nem elég az eredmények felmutatása, azt természetesnek veszi a nép a kormányától, az ellenzék/ellenség hibáinak, nemzetellenes működésének szakadatlan ismétlésére, sulykolására van szükség. A fájdalom, a veszteségtől való félelem sokkal nagyobb hajtóerő, mint a nyereség utáni vágy. Erre a fájdalomra pedig van felidézhető példa a mából (2017), a közelmúltból (2006), és a történelemből (1919, 1945, 1956).
Remélem nem untattam Önt. Köszönöm figyelmét.
További sikeres tevékenységet, jó egészséget kívánok Önnek és a CÖF-CÖKA csapatának.
Üdvözlettel
Rácz Zsigmond
nyugdíjas mérnök
Nagyon tetszik a blog, a befejezése különösen elegáns. Sajnos már késő!