Magyar Hírlap publicisztika

„A király meztelen”

A politikai taktikázás határát – amely következmények nélkül már nem léphető át – az úgynevezett „politikai korrektség” (PC), míg a tőzsdézését a csalás jelenti.

Manapság egyre több politikus tér le a korrektség útjáról, és mind többen megengedhetetlen, sokszor aljas spekulációval próbálják befolyásolni a társadalmi és gazdasági életet. A fő eszköz továbbra is a jól bevált „júdáspénz”, amelynek elfogadása kellő alapot képez az „előlegszámla” kiállításához. Ezzel pedig a megvásárolt emberek hosszabb távon, egészen a végszámla benyújtásáig dróton rángathatók. Júdás és Kajafás kettőse a mai napig bizonyítja, hogy nincs új a nap alatt. Amíg van júdáspénz, és van, aki osztja és elveszi, lesz árulás és áruló is.

Az emberi történelem folyamán így avatkoztak az államok életébe gazdag, befolyásos üzletemberek, így próbálták – sokszor sikerrel – a maguk szája íze szerint alakítani a világ működését. A nagy tőzsdeguruk ma előszeretettel avatkoznak a politikába. Soros Györgynek például Magyarország a kiemelt területe. Nem éppen a nemzet identitása, a szegény emberek sorsa, az egyik országból másikba kalandozó cigányok nyomorúsága érdekli, inkább a mindenáron való haszonszerzés, melynek szerinte csak elhanyagolható mellékhatása  szülőhazája tönkretétele. A piacgazdaság mindenhatóságát hirdető pénzembereknek nem más a célja, mint az állam gazdasági-pénzügyi ellenőrző szerepének minimálisra csökkentése a kiválasztott bizalmi emberek hatalomra segítése által.

Ne csodálkozzunk hát, hogy a magyarországi választási kampánynak Soros György aktív részese. Nyilvánvaló, hogy pénzzel és hatalmas nemzetközi kapcsolatrendszerrel támogatja az ellenzéket, közülük is elsősorban azokat, akik őt oly megbízhatóan szolgálták mind a harácsolásban, mind a manipulálásban. Azokat a politikusokat, akik szolgálatkészen segédkeztek a nemzeti vagyon elherdálásában és a pénzügyi gyarmatosításban, azokat, akik adósságcsapdába hajtották a magyar államot, az embereket és a vállalkozókat egyaránt.

A spekuláció helyi főmegbízottja és vezető mágusa kétségtelenül Gyurcsány.

Nemrégiben – az őszödi beszéd „őszinteségének” mintájára – a volt miniszterelnök azt röpítette az éterbe, hogy az MSZP „sok pénzt kapott külföldről”, de „jobb nekünk, ha nem tudjuk, hogy honnan”. Nehogy félreértsük, annyit azért a tudtunkra adott, hogy nem Európából.

Lehet, hogy Soros-pénzekre utalt? Vajon miért?

Semmi sem véletlen és Soros György sem kétéves nyeretlen. Nem adja fel „csak  úgy”. A mégoly látványos bukás miatt sem hagyja el a járt utat. Hiszen Magyarország már korábban is „bejött”, van kire és mire építeni a további gazdagodást. Itt a szolgálatkész, kipróbált Gyurcsány-Bajnai duó. Igaz, némi feljavításra szorul, de befektetés nélkül semmi, így a politika sem megy. A köztudottan szürke, de miniszterelnökként ismertséget szerzett Bajnai segítségül megkapta a Gyurcsány mellett szocializálódott Szigetvári Viktort, továbbá – hogy legyen mögötte némi dekoráció, ami tagságra hasonlít – kistafírozták két ötperces „civil szervezetettel”, amelyek a következő pillanatban párttá alakultak.

Kéz kezet mos, és a tőzsdeguru a politikában is több lépésre spekulál. 

Történt azonban, hogy Mesterházy a közvélemény kutatók szerint Bajnai fölé kerekedett. Válaszként a Soros-Gyurcsány brainstorming a DK-ból indított: pályára küldte az elhíresült oktatófilm-specialistát. Elkezdődött a róka éneke, hogy Mesterházy-holló kiejtse a szájából a sajtot. Ki tudja, milyen görbe úton, az MSZP-be került a FIDESZ elleni bizonyítéknak látszó videó. Az MSZP be is nyelte, mint kacsa a nokedlit. Győzelmi mámorban ünnepelt, majd pillanatokon belül, hibát hibára halmozva, látványos hajótörést szenvedett a hazugságtenger felkorbácsolt hullámai között. A kapitány és a tisztek súlyos sérülésekkel evickéltek partra, most éppen sebeiket nyalogatják.

A Gyurcsány-Soros-Szigetvári trió viszont köszöni, jól van, elérte célját.

Az MSZP nem sokkal a választások előtt meggyengült, most már jöhet a biztos ellenzéki szavazók egymás közti újraosztása, a tavasszal új alapokra helyezendő, most már a DK, az MSZP és az Együtt 2014 PM közötti „együttműködési szerződés”.

A tőzsdeguru összehozta az előre kigondolt csapatot, hogy bármi áron az Országgyűlésbe juttassa a nemzeti vagyont külföldi kézre játszók old-boys csapatát.

Ismeretes azonban, hogy a tőzsdén veszítni is lehet. „Nem kicsit, nagyon.”

Például azért, mert a magyar választók jól ismerik Soros legényeit és már sokszor szembesültek „trükkök százai”-val.

Uraim,  „a király meztelen!”

2013. november 4.

                                                                       dr. Csizmadia László

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!