Levél Csizmadia Lászlónak:
Tisztelt Csizmadia Úr!
Talán emlékszik a nevemre a Böszme vitézkedései ellen tiltakozó százak egyike vagyok. Nem tudom milyen érdemek alapján kerültem oda, de azóta is büszkén mutogatom a nevemet,sok általam nagyra tartott közismert személy neve mellett sorbat, Nemcsák Károly és Pesthy László neve között.
Amilyen nagy örömmel olvastam publicisztikáját pénteken a számítógépemen, kétakkora düh fogott el a tegnapi levele olvastán. Az örömöm abból fakadt, hogy mint később bebizonyosodott naivan, arra gondoltam, hogy a Szellemi Honvédők között végre megindul egy pezsgő vita, amely előítéletek nélkül, de őszintén és szenvedélyesen megbeszéli közös dolgainkat. József Attila intelmei szerint: Rendezni végre közös dolgainkat / Ez a mi munkánk és nem is kevés! (Ha valaki hibát talál az idézetbe, ne tegye szóvá, mert fejből idézek, lehet, tévesen, de lusta vagyok kikeresni, hogy pontosan hogyan szól a citált vers rész. Különben itt semmi jelentősége nincs a pontosságnak, a keresgélés meg elvinné a figyelmemet.) Szóval örültem a leendő vitának. A magam módján készültem ringbe szállni. (Kinyomtattam a szöveget, mert én még a Guttenberg-galaxis fia vagyok. Többször elolvastam, és rendezgettem a gondolataimat.) Aztán derült égből villámcsapásként ért a válasznak szánt írás a hozzászólásokra és véleményekre, amit én a vita lezárása helyett a vita kizárásának gondolok. Valószínűleg én vagyok a hibás, mert én az interneten sem tudok igazán szörfözni, de szerettem volna olvasni a hideget-meleget. És Isten megbocsátja tán kíváncsiságomat, de én Tamás vagyok és frázisok helyet egy-két érdemi választ, a vélemények ellen felvonultatott érvet is szívesen olvastam volna.
A fentiek előrebocsájtásával mostmár rátérek, hogy mit írtam volna (ha kíváncsi volna valaki egy 75 éves vénember véleményére.)
A vita(ki)záró levelében ön ezt írta: Célom az volt, hogy a 2018-as országgyűlési választásokig felvázoljam a polgári társadalmat érintő gondolataimat. Szép cél, de…. De a publicisztikája döntően nem ezzel foglalkozott. Az írás kinyomtatva két oldalt tesz ki, ebből másfél oldal a Jobbikot szapulja és csak fél oldal foglalkozik azzal, amivel valóban foglalkoznunk kellene. Felsejlik előttem egy régi emlék a 2002-es Könyvnapról. Kondor Katalin hazajött dedikálni a könyvét. Mivel nem tolongtak az olvasók a személyes ismerettség okán hosszan elbeszélgettünk, arról hogy Orbán Viktor és a FIDESZ „elszórakozta” a választásokat. (Mostanra kiderült, hogy valójában mi voltunk a hibásak, mert túl korán születtünk.) Sokan, sokszor idézik a folyót, amelybe nem lehet kétszer lépni. Én most mégis azt kérdezem: Mégis lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni? Kísérteties hasonlóságot látok a 2002-es és a mostani helyzet között. Akkor is mindenki más hibás volt, csak mi nem. Lehet, hogy Orbán Viktor (akit én a rendszerváltás egyetlen magyar államférfijának tartok) lóra pattant, de ideje lenne hátra néznie: vajon a katonái szemében ég-e az a régi tűz? Egyetértek önnel abban, hogy a harcnak az emberek lelkéért kellene folynia, de lelketlen alvezérekkel, akik a voksot fontosabbnak tartják, mint a lelkeket, lehet lelkeket megnyerni? Igaza van, hogy a „hatalom” és az „ország” között működjön érdemben a kommunikáció, de én inkább a disputában hiszek.
A kommunikáció működik 0-24 óráig naponta hatszor ismételt győzelmi jelentések formájában. De ezek akkor sem hatottak, amikor a „csapataink rugalmasan elszakadnak” szöveg zengett, meg akkor sem, amikor a „csapatain harcban állnak, a kormány a helyén van” szólt. Nem azt állítom, hogy nem kell az eredményeket megismertetni az emberekkel, hanem azt, hogy ez kevés. Valódi párbeszéd kell! A hatalom túlságosan eltávolodott a valóságtól, az átkapcsolásokon keresztül észlelt valóság szükségszerűen torzul mire a legmagasabb szintekre ér, különösen akkor, ha a „kormány körüli védősáv” zajcsökkentő fallal van körül kerítve!
A Jobbiknak szánt kritikák nagyrészt valósak csak a következtetések nem. Én a rebellis, kuruc vidék nyugati szegletében élek és félek. Lehet, hogy az én tükröm egy kicsit nagyít, mert az önkéntes munkámban gyakran megmerítkezem a legmélyebb nyomorban. (A hajléktalan ellátásban segédkezem.) Én azt látom, hogy mifelénk már csaknem elfogyott a türelem. Túl sokat hazudtak nekik. Túl sok megtorlatlan lopást láttak maguk körül. Túl nehéz nekik megélni a holnapot. (Ez nemcsak a hajléktalanok gondja!) Ebben a helyzetben könnyen úgy döntenek az emberek, hogy lehet hazudnak, de mielőtt szétverünk mindent jöjjenek azok, akik még nem kormányoztak. Tudom, a makrogazdasági mutatók javulását csak két év múlva érzik meg a tömegek, de a tömegeket az érdekli holnap is kap-e enni a gyerek.
Engedje meg, hogy egy egész bekezdést idecitáljak az ön írásából: „Egyre-másra kiderül, hogy a Jobbik varázscilinderéből csak olyan figurák húzhatók elő, akik különféle okokból csípik a választók nagy részének a szemét. A tapolcai jobbikos „siker” is ezt igazolja, hiszen nem a Jobbik áttörésének, hanem a Fidesz-KDNP hívők távolmaradásának volt köszönhető.” Remek következtetés! Csak a mi választóink maradtak távol. Ne haragudjon meg rám, de e szavak olvastán majdnem szétrobbantam. Hirtelen nem tudtam eldönteni, kit néz hülyének? Elfelejtette, hogy volt Sümegre zarándoklat? Nem emlékszik, hogy Orbán Viktor elment kampányolni Tapolcára? Elfelejtette, 2002-ben csak azon múlott, hogy a kalapos manöken az utolsó pillanatban hanyatt dobta magát? Elfelejti, hogy a mi táborunkban dirigál sok olyan figura, „akik különféle okokból csípik a választók nagy részének a szemét”?
Azt hiszen túl sokat beszéltem, pedig én csak azt mondhatom, amit annak idején Ady: Én beteg ember csupán csak várok, vitézlő harcos nem lehetek.
Indulatos vagyok, de az ügyért. Még van majdnem két évünk. A legfontosabb a megtisztulás!
Várom a behívót.
Üdvözlettel P.T., a Szabadság Őrvárosából.
________________________________________________________
Tisztelt P.T. Úr!
Megtisztelő számomra, hogy publicisztikámra figyelmet fordított.
Levelében leírtak fontos gondolatok, és bizony, ne tagadjuk, követendő felvetéseket tartalmaznak.
Ön valóban indulatos, de számomra úgy tetszett, hogy mindezt az ügyért teszi.
Mielőtt néhány gondolatára reagálnék, engedje meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki, ha Ön azt érezhette, hogy „hülyének” néztem.
Úgy gondolom, hogy amikor a varázscilinderből kihúzott figurákról írtam, akkor szélsőségesnek mondható, elutasítandó politikai nézeteket valló emberekről beszéltem. Azt gondolom, hogy a szélsőséges megnyilvánulás ellensége a nemzeti összefogásnak. Szemben a kormányzás közben elkövetett hibákkal, amelyek a tanulságok levonása után nem végzetesek és kijavíthatók. Ezen magaviseleti problémák a megfelelő kritika elfogadása után kiküszöbölhetők.
Azt gondolom, hogy nem vitás, hogy a két eset nem összehasonlítható, hiszen a JOBBIK ultrái esetében elkötelezettségről beszélhetünk (esetleg politikai célkitűzésekről).
Nem vitatom, hogy egy karóra vagy egy divattáska is jogosan csípheti az emberek szemét.
A jó családapa gondosan mérlegeli gyermeke csíntevését és valószínűleg megtalálja a nevelés arányos, hatékony módját.
Bízom abban, hogy a kormányzásért felelős Orbán Viktor hasonlóképpen fog cselekedni.
Ezt a meggyőződésemet támasztotta alá az EchoTv-ben elhangzott interjúja is.
Elmondta, hogy nem elég jól kormányozni, de a mozgalomra a jövőben több figyelmet kell szentelni.
Ez a kijelentés számomra ugyanazt jelenti, amit Öntől nem szóról szóra, de idézek: ideje lenne hátranézni.
Az Ön levele pontosan tükrözi, hogy bárki lehet vitézlő harcos.
A CÖF-CÖKA fejleszti honlapját, rövidesen a szellemi honvédőknek lehetőséget nyújt, fórum formájában, a jobbító viták nyilvános megjelentetésére.
Végezetül engedje meg, hogy saját érzelmemet is Ön elé tárjam, miszerint bizony még türelemre van szükség. 2010 után a kormány megtalálta a gazdasági felemelkedés útját. Bolyai mondta, hogy „Semmiből egy új, más világot teremtettem”.
Persze, ez egy kicsit túlzás, nem kívánom Orbán Viktor teljesítményét az idézethez hasonlítani, de nem az a megoldás, hogy jöjjenek, akik még nem kormányoztak. A megoldás a közjó érdekében végzett kormányzás kritikus, de állhatatos támogatása. A körülöttünk lévő, türelmüket vesztett embereknek el kell magyaráznunk, hogy csak lépésről lépésre lehet a jobb holnapot megteremteni.
Biztos vagyok abban, hogy mindketten hasonlóképpen gondolkodunk. Támogatjuk a közélet megtisztulását, és ugyanakkor nap mint nap, hitünket nem vesztve képesek leszünk szerény munkánkat a nemzet asztalára tenni.
Tisztelt P.T. Úr!
A CÖF-CÖKA részéről a behívó jelen levéllel megérkezett, továbbra is várjuk és teret adunk gondolatainak, ennek igazolására honlapunkon az Olvasói Levelek rovatban írását változatlanul közöljük.
Őszinte megbecsüléssel
Csizmadia László
