Nyílt levél Újhelyi István képviselő úrnak

Képviselő Úr!

Ön Strasbourgban büszkén mutogatta a magyar kokárdát, jelezvén, hogy Ön és az Ön pártja mennyire hazafi; azt a kokárdát, amit Ön szerint Orbán Viktor vett el a baloldaltól.

Emlékeztetem Képviselő Urat, hogy Önök maguktól taszították el a mi gyönyörű nemzeti szimbólumunkat. Nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy nem emlékszik ilyen eseményre; nos, akkor én, mint magyar állampolgár emlékeztetem Önt.

Ön és az Ön pártja 2004-ben hevesen támadta a határon túli magyarok magyar állampolgárságáért indított kampányt, az Ön akkori miniszterelnöke – a magyar történelem szégyenfoltja – Gyurcsány aljas módon a Székelyföld szívében nyomtatta ki a kettős állampolgárság elleni kampánykiadványát, ezzel a címmel: „Felelős döntés!” A felelős döntés persze az Ön párjának tagjai számára az egyértelmű NEM volt. Az Önök irigységre, önzésre épített propagandája következtében a népszavazás eredménytelen lett, mely mérhetetlen fájdalmat okozott sok millió honfitársunknak határon belül és kívül. A békés nemzetegyesítés nemes szándékából akkor – ahogy sokan fogalmaztak így – újabb Trianon következett, csak ezt nem a nagyhatalmak tették velünk, hanem mi saját magunkkal, köszönhetően az MSZP-nek és dicstelen koalíciós partnerének, az SZDSZ-nek.

Nos, kérdem én, „tisztelt hazafi képviselő úr”, hol volt Ön akkor a magyar kokárdájával, hol, mikor, kinek tiltakozott ez ellen az aljas nemzetárulás ellen?

Nem tiltakozott, ki sem lépett pártjából. mint tette azt az egyetlen lelkiismeretes, valóban hazafi baloldali képviselő, Szili Katalin – igaz, hogy évekkel később. De ő volt az, aki 2004-ben, mint az Országgyűlés szocialista elnöke legalább „lelkiismereti szavazást” javasolt a baloldali szavazóknak.

Most pedig, 2018-ban egy hazugságokra és rágalomözönre épített „jelentés”-nek csúfolt Európai Uniós támadásra Ön olyan örömmel mondott IGEN-t, mint 2004-ben a magyar nemzet egyesítésére NEM-et. Miért sértődik meg Ön, ha hazaárulónak tartják sok millióan? Hiszen nem tanult még abból sem, ami 14 évvel ezelőtt történt; helyesebben fogalmazva, nem tanult abból a nemzeti tragédiából, amit Önök okoztak.

„Hazafi képviselő úr”, mindent megtesznek, hogy újabbat okozzanak? Nem fog sikerülni!!!

K. I., Budakeszi

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!