Tisztelt Csizmadia Úr,
Még nem láttam, hogy a Magyar Nemzet alábbi levelemet leközölte volna, de nem is fogja, szerintem, ezért mellékelem.
Nagyon sok a gerinctelen ember, ezért írtam alábbi levelet a Magyar Nemzet szerkesztőségének.
Nagy csalódás az újságírók pálfordulása – de az eddig sokak által tisztelt “véleményformálóké” is. Lassan már azokból is kifogy a tisztesség, akikre eddig példaként néztünk.
Teljesen igaza van, a Jobbik, MSZP és a DK között lassan semmi különbség.
Üdvözlettel,
T.M.
________________________________________
Címzett: ‘belpol@magyarnemzet.hu’; ‘publiciszt@magyarnemzet.hu’; ‘kultura@magyarnemzet.hu’; ‘levelek@magyarnemzet.hu’
Tárgy: látlelet
Tisztelt Szerkesztőség,
Aki fizet, az húzat – tartja a mondás, amit ismernek országszerte a zenészektől a közalkalmazottakig – hát még a MN főként értelmiségi olvasói. Ezért igazán nevetséges azon állításuk, hogy a MN független, pártatlan, igazmondó. Láttak-e már olyan cég- vagy laptulajdonost, aki az ő elveivel ellenkező beállítottságú főszerkesztőt/igazgatót alkalmaz? Hát olyan vezetőt, aki munkatársaival naponta akar konfrontálódni? Nevezzenek meg egyetlen Soros alapítású intézményt, amely konzervatív értékrendet vall.
Fenti állításuknak önmaguknak mondanak ellent – az újság tartalmával, sőt még egyes szerkesztők cikkeinek egyik bekezdése is ellentmond a másiknak. Igen szegényes védekezés, hogy maguk elé tartanak pajzsként – vagy kilövendő munícióként? – eddig konzervatívnak ismert véleményformálókat. Hát akkor mégis véleményt akarnak formálni a hitelesség nevében? A kérdezettek között van mindenféle megnyilatkozás. Boross Péter igazi politikusként nyilatkozott, úgy látszik, tovább lát, mint mások. A szív embere, Papp Lajos sem a maga reklámozását keresi, szívéből szól. A többiek vagy opportunista módon kitértek a konkrét válasz elől, mert még szeretnének publikálni, vagy a kérdést sem fogták fel. Rogán állítólagos javaslata nem az volt, hogy senki ne szólaljon meg a MN-ben, hanem a kormányról beszélt, ha igaz! Mert lehet, hogy csak mendemonda, de némely véleményformálók és agymosók (a nem ellenzékiség nevében) ugranak rá, mint a Blikk a zaftos pletykára. Egyesek mégis kinyilvánították, hogy márpedig ők fognak interjút adni. Most vagy rosszul tették fel a kérdést, vagy ők nem fogták fel a kérdés értelmét. Elképzelhető, hogy idősköri látáslágyulásban szenvednek, amit abból is látunk, hogy nem vettek észre változást a MN hangnemében. De lehet, hogy az utóbbi fél évben nem is olvasták. Aki meg olvassa, elhűl, hogy egyre többször tárják eléje Techet Péter magvas gondolatait. Hogy más olvasó is értetlenül áll eme szerző népszerűsítése előtt, hadd hivatkozzak a márc. 20.-i lapszám két olvasói levelére. Amelyeket még közöltek is – kíváncsi vagyok, hány hasonlót kaptak.
Lehet, hogy nem jól emlékszem, de amikor Orbán Viktor 2002-ben a vereség után javasolta, hogy akkor most fizessünk elő t.k. a Magyar Nemzetre, egyetlen szavuk nem volt a politikus javaslata ellen. Nem hőbörögtek, nem kérdezgettek a sajtószabadság szent nevében véleményformáló szélkakasokat, hogy összedől-e a világ, hogy most politikus akarja az embereket kényszeríteni, befolyásolni, stb. Mert akkor még nem volt gerincük, vagy nem értették meg a sajtószabadságot, vagy éppen jól jött a több olvasó?
Ugyanis, aki olvassa, az lát: még a nyáron eltűnt egy bizonyos számú újságíró (a legjobbak közül) a MN lapjairól. Akkoriban volt sok találgatás a személyekről, számokról és okokról. Elvártuk volna, hogy ez ügyben a szerkesztőség is megszólal, és nem sumákol! Avagy – hogy Lukács Csaba „költői” és gusztustalan hasonlatával éljek: az újságírók is cserélhetők, mint az intimbetét? Mert aki olvas, az lát új neveket, és látja a régieket is más médiumokban. Meg hogy azóta a MN mind tartalmában, mind nyelvezetében egyre laposabb és unalmasabb lett, némelyik írás meg egyenesen érthetetlen. Most már világos, hogy a cél nem a kormány egyes intézkedéseinek a magyarázata, sokkal inkább homályban tartása. Miután munkaadójuk alpári, közönséges, aljas módon vádaskodott Orbán Viktor ellen (az is megérne egy misét, hogy miféle jellem az, aki egy több évtizedes barátságot így árul el), az olvasó lenézése, butának nézése, ha azt akarják elhitetni, hogy a MN semleges! Figyelmükbe ajánlom Boross Péter nyilatkozatát a HirTv-ben. Meg azt a bekezdést a saját cikkükben az aljas vádaskodásokról. – Természetesen vannak a média munkatársai között is olyanok, akik pontosan tudják, mit jelent a tulajdonos szava – és nem voltak hajlandók ebben a cirkuszban részt venni, és odébbálltak. Tisztelet nekik. De mi vitte rá a maradékot a kitartásra, na meg a konzervatív véleményformálókat eme hűségnyilatkozatokra? Félnek a jövőbeni kritikától? Abban reménykednek, ha sikerül segítségükkel megbuktatni a kormányt, a baloldal kegyes lesz, és értékelni fogja az árulást? Elvek? Jelent ez még valamit náluk? Elfelejtették 2002-t?
A szociális érzékenységű Körmendy Zsuzsanna megint egy jót fenekedett, de úgy látszik, a tényfeltárás igénye teljesen eltűnt a MN-ből. Ha már K.Zs. a vasárnapi nyitva tartás prókátorává vált – ki tudja mi okból – akkor pl. megkérdezhetett volna a nagy áruházak rabszolgaként tartott több tízezer embere közül néhányat, hogy megkapják-e a vasárnapi munkáért a pénzt, hogy választhatnak-e, hogy akarnak-e vasárnap dolgozni stb. Van olyan áruház, ahol a pénztárosnak tilos leülni. És amikor a vásárlók nyomására széket tettek oda, akkor sem volt szabad leülniük. A kiszolgáltatott ember pedig nyel, hogy munkája legyen. Érdekes, hogy K.Zs. mennyire híve lett a vasárnapi plázázásnak mint nívós szórakozásnak. Egyrészt, állítja, a magyar ember szegény (egzisztenciális korlátok közé van szorítva), másrészt egyedül üdvözítő szórakozás vasárnap a vásárlás. Miből, ha szegény? És hol van itt kényszer? Csak az alkalmazottakat kényszerítik vasárnapi munkára – a „magyar embert” – aki most hirtelen fontos lett – nem kényszerítik semmire. Ha nem tehet meg valamit, az nem kényszer! (kényszer, ha valakivel akarata, belátása ellenére elvégeztetünk valamit) Ha ezt kényszernek tekintjük, akkor fogalomzavar esete forog fenn. Éppen ilyen fogalomzavaros a „tradíciók” emlegetése. A vasárnapi vásárlás mint tradíció? Hm, eddig mondjuk a táncházat, a húsvéti locsolkodást tartottuk tradíciónak, nem pedig egy alig 20 éve berögzült szokást. Aminek semmi köze a nagyra tartott és szent „nyugati” értékrendhez: lehet, hogy van nyugati ország, ahol vasárnap lehet a plázákat járni, de sem Ausztria, sem Németország, sem Franciaország, sem Belgium, stb. stb. nem az a hely. Emiatt sem az áruházak nem mennek tönkre, sem a lakosság nem akasztja fel magát. A legbutább érv, hogy akkor a forgalom csökken. Miért? Ki az, aki csak vasárnap veszi meg mindazt, amit egész héten eszik, és ha nem tudja megvenni, akkor nem eszik? Abszurd állítás! Az emberek meg fogják venni továbbra is, amire szükségük van – bár lehet, hogy többet költenek a kisboltokban. Ez fáj a huhogóknak? – Ha most nem környezetszennyezés (elmék mosása) céljával készült volna az iromány, akkor utánajárt volna, hogy mely szakszervezet házalt a KDNP-nél, vagyis nem ment volna le Blikkbe, nem pletykákra hivatkozott volna, hanem tényeknek járt volna utána.
Róna Péter említi, hogy nyugati demokráciákban egy kormány nem bojkottál sajtóorgánumot. És ha megteszi? Róna Péter tán ismeri a nyugati demokráciák összes sajtóorgánumát? Ilyen nagy tudású a témában? Kétlem! Itt a Nyugat hivatkozási alap, bolt nyitva tartása esetén viszont nem. Ha akarom vemhes, ha akarom nem? …
Lukács Csaba afromosdatása (nem akarok nem pc lenni) sem állja meg a helyét. Lehet, hogy ideológiailag tényleg nem elég képzett, mert ő a MN eszmeiségéhez akar lojálisnak lenni. Ez szép, és az következik belőle, hogy amikor nyilvánvaló, hogy a MN eszmeisége változik, ugyebár, akkor ő ahhoz is lojális marad. Mert változott már a MN eszmeisége az 50-es években, majd 90 után is… Summa summarum, jellemesebb dolog az embernek egy értékrendhez lojálisnak maradni, mert újságok eszmeisége elég forgandó lehet. Ezen logika mentén teljesen igazat adunk neki: szervilis emberekkel nem hozható létre hiteles, tömegeket elérő médium. Így van, nem vagyok jós, de majd az eladott példányszámok megmutatják. – A baráti tűzben sokan eleshetnek. Tény, észrevettük. A nézők pedig már most is áldozatok, mert már elveszítettek sok jó szerzőt. „Az eredményt látni, a Jobbik és a Fidesz között 3 százalék a különbség.” Ez most igaz, vagy részben igaz, vagy találgatás, vagy a maradék olvasók agymosása? És ha tovább ilyen jól dolgoznak, majd csak sikerül a kormánybuktatás! A káoszban ki mennyit fog kapni? Tartok tőle, hogy nem minden együttműködőt fognak kellőképpen jutalmazni, de akkor már késő lesz. Nézzünk már körül, ha sikerül a kormánybuktatás, akkor ki fog itt hatalomra kerülni? Mégis, mit akarunk, Ukrajnát? Mert amilyen fordulatot a MN vett, nagyon úgy néz ki, a káosz megteremtésén munkálkodnak.
A létbizonytalanságból eredő dilemmahelyzet! Vagyis, akkor mégis szervilis az újságíró? De láttuk, mégsem mindenki az! Volt akit kitettek (őket nem érintette a létbizonytalanság?), volt, aki maga ment. Nem volt dilemmában, vagy nem akart szervilis lenni?
Pedig pedig, az a benyomásunk, hogy a MN nagyon jól fizet, hiszen Lukács Csaba havonta akár több drága utat is tud finanszírozni. Hogy ezek az utak mennyibe kerülnek, erről őt idézzük:
Mi utolsó pillanatban vásárolunk repülőjegyet, a legdrágább kategóriát, mert nem az van, hogy hat hónappal tudom előre, hogy földrengés lesz Japánban. A háborúk, katasztrófák nem igazán kiszámíthatóak, alapvetően a gazdaság hiénáinak a terepe: egy háború borzasztó drága, egy tyúkól-szállás Ritz-kategóriába kerül…
például amikor most kimentem Bolíviába saját pénzből, ami egy hétszázezer forintos út volt,
http://uh.ro/itthon/portre/6890-lukacs-csaba-a-talalekony-ujsagiro-ii-resz
Nem sok ember kerül ilyen dilemmába (a létbizonytalanságból eredően), hogy megfeleljen-e az éppen adódó eszméknek – ekkora fizetésért! Vagy ha mégsem hoz ennyit a konyhára az újságírás, akkor felmerül a kérdés: ki finanszírozza ezeket a méregdrága utakat?
Üdvözlettel,
T.M.
