Nem vonom kétségbe a kormány egészének jó szándékát

Kedves Csizmadia Úr!

Köszönöm a tájékoztatást. Sajnos nem az a fő probléma, hogy mit mond a Magyar Nemzet vagy a HírTv.
A fő probléma az, hogy a Fidesz olyan változásokon megy keresztül, amely a párt bizonyos részének számára – nekem is – megmagyarázhatatlan.

Nem vonom kétségbe a kormány egészének jó szándékát.
De a módszerek tűrhetetlenek és nem maradnak rejtve. Ez az ország méreteiben és lakosságszámában nem óriási. A legtöbb embernek az ismeretségi körében a társadalom minden területéről vannak ismerősei, orvosok, gazdák, jogászok, munkások, köztisztviselők, pedagógusok, rendőrök, tűzoltók stb. Mindenki értesül egy pillanat alatt, ha valamelyik területen valami probléma van.

És jelenleg, mindenhol súlyos problémák vannak, kezdve azzal, hogy pártgyűlésen már évekkel ezelőtt rámszóltak, amikor kritikiai véleményt mertem mondani, melyre én azt mondtam már akkor, hogy elnézést, nem is tudtam, hogy az MSZMP-be léptem be.

Amikor vállalkozó ismerősök sokasága meséli azt (jobboldalró!!!!!), hogy megjelennek nála országgyűlési képviselők emberi és face to face közlik, hogy ha nem X Y-n cégén keresztül pályázik, akkor lesheti a pályázati pénzt, ugyanezt lehet hallani a közszérából is, a mezőgazdaságból is, gyakorlatilag mindenfelől, akkor picit vicces azt gondolni, hogy ez ellenzéki lejárató propaganda.
Sajnos inkább az tűnik hihetőnek, hogy ez a rögvalóság. A vagyon 1945 óta nem is tudom hanyadik, hogy szépen fogalmazzak ÁTSRUKTURÁLÁSA zajlik. Mindenki így látja az országban: a módszerek hasonlatosak a kádárista és az azt megelőző rendszerrel, csak még nem hangzott el az a mondat, hogy aki nincs ellenünk az velünk van!!!

Tisztességes jobboldali ember számára megmagyarázhatatlan a trafikügy, a Questor ügy, Kishantos, az internetadó, a föld-újraelosztás, a kórházakban, egészségügyi intézményekben, a Klikk-ben tapasztalható káosz. Az egész közigazgatásban tapasztalható káosz, bizonyos ügyekre 3 hatóság felhívása után 3 féle választ kaphatunk és senki sem vállalja a felelősséget egy szakvélemény kiállítására.

Valami nagyon rossz irányba megy, nem vitatva, hogy nagyon sok jó dolog is történik. De ennek a kommunikációja olyan gyenge, hogy hihetetlen. Azt gondolják, hogy majd egy saját médiabirodalom kiépítése megoldja ezt a problémát?. Nem fogja. Egyet bizonyít az átlagember számára, hogy a kormány azt hiszi azt csinál amit akar, átgyalogolhat bármin, mint egy elefánt vagy vaddisznó és széttúrhat bármit, ami nem nyeri el a tetszését.

Amikor a Miniszterelnök Úr főtanácsadója tollba mondja a héten, hogy szocialista felfogás az, hogy mindenkinek ugyanannyi jár a közösből. Igen, valóban az. Nyilván nekem és sok másik gipsz jakabnak nem jár annyi, mint aki napi 20 órát dolgozik, óriási felelősséget vállalva.
Ezt mindenki el is fogadja. De azt már nem fogadjuk el, hogy a különbség a munkánk értéke között 20-40x-es különbség lenne és azzal az előnnyel járna az egyik munkakör, hogy nekem és a haverjaimnak mindent, nektek pedig csönd.

A kritika meg nem tűrése engem egyetlen rendszerre emlékeztet, utáltam is mint a ……t. Úgyhívták RÁkosi rendszer, Kádár rendszer, hogy csak a magyar példákat említsem ide.

Mi van akkor, ha a Magyar Nemzetben vagy a HírTv-ben olyan dolgok jelennek meg, mely a magasságos Uraságoknak nem tetszik?

Semmi, demokrácia van még egyenlőre.

Talán tessenek elgondolkodni, hogy mit kellene a saját házuktájékán elsöpörgetni.

Egyébként pedig szerintem is teljesen felesleges volt ez a Tapolcára történő levonulás, természetesen nem fogalmaznék olyan vitriolosan, mint egyesek.

Tessenek olyan intézkedéseket hozni, mellyekkel nem hergelik maguk ellen a fél vagy egész országot, tessenek az országgyűlési képviselőket rövidebb pórázra fogni, tessenek az ogy képviselőknek legalább néha betolni a képes felüket a törvényhozás épületébe, legalább amikor a Tv felvétel készül, tessenek nem elvenni a földet valakitől csak azért, mert még a szocik idején nyert pályázatot és tessenek végre a jó dolgokat jól kommunkálni és fele olyan hatékonyan legalább, ahogyan az igazi ellenzék harsogja a negatív dolgokat.
Gyakorlatilag az óriási médiatúlsúly ellenére is ütősebbek, messzebbre hanzanak a kritikák.

Ezért nem az ellenzéket kell utálni, hanem magunkba kell nézni és megkeresni, hogy mi ennek az oka (kb 20 éve) és kijavítani végre, mielőtt késő lesz.

Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy hatalomra emelik vagy a Jobbikot vagy valamelyik förtelmes balliberális pártképződményt, mert azt fogják mondani az emberek, hogy jöjjön bármi, csak ezek takarodjanak.
Lehet, hogya Jobbik fényévre van a kormányzás képességétől, de per pillanat ott tart a közvélemény -legalábbis én bárkivel beszélek ezt mondja: „Fidesz? Mszp ? SZdsz? Egyforma korrupt banda, lássuk mit csinálna a Jobbik”. A józanabb, kevésbé heves vérmérsékletűek pedig az LMP felé kacsingatnak vagy abban bíznak, hogy létrejön egy új párt és majd arra szavaznak.

Ez is egy reális forgatókönyv lehet 2017-re, ha nem változik semmi a kormányoldalon. Valamelyik elég intelligens ellenzéki kör létrehoz egy tisztának és újnak látszó, szakértőkkel megtűzdelt pártot és mindenki erre a szürke lóra fog szavazni nagy megszorultsáágban és kiábrándultságában.
Ha nem néznek szembe ezzel, és nem csinálnak valamit, nem állítják meg ezeket a folyamatokat, akkorát fogunk bukni 2018-ban mint az ólajtó!!!!!!!!!!!!

Kinek lesz az jó?
Persze az is lehet, feleslegesen aggódom és van valami rejtett tartalék a tarsolyban, amely majd megváltoztatja a közhangulatot amikor kell :).
Elnézését levelem érzelmi töltetéért, de ha az utolsó év mélyrepülésére, a környezetemben tapasztalható visszásságokra és hiányosságokra gondolok, elönt az indulat.
Jó munkát, kitartást.
K.J.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!