Egy kis segítség (Magyar Hírlap)

Csizmadia László levele a Magyar Nemzetben megjelent cikkre

http://magyarhirlap.hu/cikk/21031/Egy_kis_segitseg

Csizmadia László: Egy kis segítség

A magyar polgárok egy éve hitet tettek a Fidesz–KDNP kormányzásának folytatása mellett.

Csizmadia László – 2015.03.28. 05:34

A Magyar Nemzet tegnapi, Szerető Szabolcs jegyezte vezércikke új impulzust adott ahhoz, hogy a józan polgári oldalhoz hű civilek gyanakvása növekedjék, és megerősítse azt a feltételezést, hogy a nagy múltú napilap irányultsága megváltozott.

A CÖF–CÖKA zarándoklatát a Békemenet paródiájának és Rolls Royce-os felvonulásnak minősíteni egyértelműen azt jelenti, hogy a szerző kritika nélkül, látatlanul átvette a Jobbik, az MSZP és a DK az eseményről szóló kommunikációját, mit sem törődve a tényekkel, azt hangoztatva, hogy a „felvonulás” üzenetét és értelmét nem sikerült megfejtenie.

Engedje meg, hogy ehhez hozzásegítsem.

A sümegi civil közösségek kérésére – amelyek tagjai a Békemenet szervezői közül néhánnyal találkozni akartak – előadáson fejtettük ki a tapolcai országgyűlésiképviselő-választással kapcsolatos véleményünket. A szervezés során Békemenetről szó sem volt, mert civil zarándoklatot szerveztünk, hétköznap este, azon polgárok jelentkezésével, akik saját költségükön az ország minden részéről szolidaritásukat és biztatásukat akarták elhozni azonos érzelmű polgártársaikhoz.

Hetven-nyolcvan autó érkezett Sümegre, és valóban, köztük volt egy 43 éves Rolls Royce is, amellyel gyűjtője nyilván büszkélkedni akart, viszont az értéke (lásd Hasznaltauto.hu) három-négy millió forint között van. Huszonöt évvel a rendszerváltoztatás után az lett volna „paródiának tekinthető”, ha Trabanttal, Ladákkal és Wartburgokkal érkezünk.

A nemzeti összetartozás többségi híveinek csendes üzenetét „felvonulás” nélkül közvetítettük. A Sümegre érkező, körülbelül háromszáz lelkes civil a csodálatosan felújított Kegytemplomban szentmisén vett részt, majd a művelődési otthonban telt ház előtt, a helyiekkel együtt meghallgatta a meghívott előadók az országról szóló értékelését.

A Jobbikot, az MSZP-t és a DK-t követve most a Magyar Nemzet is kigúnyolja a Sümegre érkező polgárokat, és érdemtelenül egy oldtimerbe tuszkolja.

A magyar polgárok egy éve hitet tettek a Fidesz–KDNP kormányzásának folytatása mellett. Szélkakas módjára nem változtatják meg véleményüket, és nem szégyellik az állhatatos kiállást.

Meggyőződésem, hogy a tapolcai választókörzetben – az erkölcsi szabályok figyelembevételével – a legalkalmasabb jelölt Fenyvesi Zoltán.

Teljes mértékben elfogadom Szerető Szabolcs azon véleményét, és csatlakozom hozzá, amely szerint a Jobbik a kormányzóképességtől és a váltópárti státusztól fényévnyi távolságra van.

A megjelent vezércikk azt a mesét idézi fel bennem, amelyben elhangzik: „hoztam is, meg nem is”.

Íme a Magyar Nemzetben megjelent cikk:
Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!