Legutóbbi döntésével megdőlt az Emberi Jogi Bíróság hitelessége

Soros ügynökei érzik a vesztüket

Az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik az, ahogy Magyarország fogva tartottak két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, mondta ki nem jogerős határozatában az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

A strasbourgi székhelyű testület azt is kimondta, hogy az érintettek későbbi visszaküldésük Szerbiába azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve a görögországi befogadó központokban.

Az eljárást Soros György fizetett ügynökei kezdeményezték és ezáltal ismételten politikai csaták helyszínévé silányították az Emberi Jogi Bíróságot, aminek következtében Strasbourg morális és politikai vitákat kénytelen jogilag szabályozni.

Ezáltal az ítélkező testület politikai hatása jóval túlmutat hivatalos hatáskörén. A Magyarországon bejegyzett külföldről finanszírozott aktivisták pedig kihasználva a helyzetet újra és újra az áldozat szerepébe kívánják kényszeríteni hazánkat.

De a lelepleződés ideje elérkezett és ezt ők is tudják. Már érzik a vesztüket. Ezért próbálják az EU valamennyi fórumán lejáratni Magyarországot és ezért küzdenek az – amerikai és izraeli példa alapján történő – pénzügyi átvilágítás ellen.

A CÖF-CÖKA, és a magyar civilek mint a múltban, a jövőben is kiállnak a nemzeti szuverenitás mellett és a külföldről importált háttérhatalmi törekvések ármánykodásaival szemben.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!