Külső és belső honvédelem

„Az első csatát szeptember 15-én megnyerte Magyarország, de minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a küzdelem java csak ezután következik. Ahogy a D-Day még csak a >vég kezdete< volt, a normandiai partraszállástól hosszú és nehéz út vezetett Berlinbe, úgy a déli országhatárunk lezárásától is csak a már-már elviselhetetlen migrációs nyomás kezdeti enyhülését remélhetjük. Ugyan az idegenek invázióját, a totális káoszt és a humanitárius katasztrófát sikerült megakadályozni, de nagy hiba volna, ha azt gondolnánk, hogy az újkori népvándorlás dél és kelet felől érkező, egyre erősebb, pusztítóbb hurrikánjai ezután elkerülik országunkat.” Így kezdtem két héttel ezelőtt itt közölt, Behódolás vagy ellenállás? című írásomat, s szomorúsággal vegyes „elégedettséggel” állapíthatom meg, hogy előrejelzésem sajnos bevált. Valóban csak az első csatát nyertük meg két héttel ezelőtt a migránscunami ellen folytatott heroikus küzdelemben, mivel a szerbiai zöldhatár lezárása óta Horvátországból – a baloldali horvát kormány hathatós támogatásával, sőt jogsértő szervezésében – még nagyobb migránstömegek érkeznek illegálisan hazánkba. Ezért a magyar kormány folytatja a kerítésépítést, amit a lakosság, a civil társadalom nagy többsége helyesel és támogat.

Bár az Európai Unió jelenlegi vezetői továbbra is növelik, mert „elfödik a bajt”, s továbbra is elítélik a magyar kormányt a kerítésépítés miatt, de a múlt szerdai uniós csúcson egyértelműen kiderült, hogy egyetlen európai vezető sem tudott a határzárnál jobb megoldást megnevezni, illetve jobb tanácsot adni a magyar miniszterelnöknek. A józan és felelős nyugati politikusok elismerték, hogy a kerítéssel a magyar kormány – valójában szinte egyedüliként – betartja az uniós jogszabályokat és amennyire tudja, védi a schengeni határokat. Ugyanakkor a felelőtlen és komolytalan baloldali osztrák kancellár először azt mondta, hogy ha a magyar hatóságok csak kerítéssel tudják a migránsokat megállítani, akkor inkább engedjék őket Ausztriába, majd két napon belül (!) – száznyolcvan fokos fordulatot téve – Werner Faymann már azt mondta Orbán Viktornak Bécsben, ha „nem is teljes szívvel”, de Ausztria is tudomásul veszi, hogy a magyar–horvát határon is létre kell hozni egy, a szerb határnál létesítetthez hasonló határrendészeti rendszert a határátlépés európai formáinak biztosítása érdekében. Ezután pénteken Orbán Viktor bejelentette, hogy a magyar–horvát zöldhatárt is lezárják a szerb határon működő, a hozzá fűzött reményeket beváltott határrendészeti rendszerhez hasonlóan.

Idehaza már aligha kell érdemi vitát folytatni (álvitát, süketek párbeszédét pedig nem érdemes) a kerítésépítés szükségességéről, mert az azt ellenző baloldali ellenzéki pártocskákon és korlátolt, militáns értelmiségi holdudvarukon kívül szinte mindenki elfogadja, még ha nem is örömmel, de mint Orbán Viktor is mondta, a határzár létesítése „nem szeretet kérdése”. A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása is alátámasztja sokunk mindennapi tapasztalatát, hogy erős nemzeti egység alakult ki a kormány mögött a bevándorlásügyben: a magyarok továbbra is befogadóak a ténylegesen háború elől menekülőkkel kapcsolatban, az illegális bevándorlást viszont 87 százalékuk ellenzi. A magyar–szerb határon létesített határzárat a megkérdezettek 55 százaléka támogatta, de a kutatás adatfelvétele még a szeptember 15-16-i erőszakos, sokkoló röszkei-horgosi cselekmények előtt zajlott, vagyis jó okkal feltételezhető, hogy a kerítéspártiak aránya azóta tovább emelkedett. Ebben a helyzetben szólaltak meg ismét a Békemenet szervezői és a CÖF-CÖKA vezetői, akiknek szeptember 18-án ezen az oldalon közzétett állásfoglalása leszögezi: „Látnunk kell, hogy nincs más ésszerű lehetőség, mint a keresztény európai kultúra és szellemiség megmentésében világos koncepcióval rendelkező magyar miniszterelnök mellé állni és az elismerés mellett segíteni az erőt, időt, fáradtságot nem kímélő, Európát és hazát védő, szellemi honvédelemmel kiegészülő tevékenységét. (…) A Békemenet készen áll az európai kontinens és Magyarország megőrzendő szuverenitásáért, valamint a hagyományokra épülő civilizáció megvédéséért demonstrálni. Nem csak a jelen problémáit kell megoldanunk, hanem gyermekeink és unokáink életteréért is felelősek vagyunk. Ha az Európai Unió vezetése adós marad a hatékony és az államok polgárainak véleményét is figyelembe vevő intézkedések azonnali meghozására, készek vagyunk megüzenni nekik, hogy ami nem megy, azt nem kívánjuk tovább erőltetni.”

A Békemenet egyik szervezője, a Magyar Hírlap főmunkatársa, Bayer Zsolt lapja augusztus 27-i számában megjelent, Üzenet című álláspontjában Babits Mihály A gazda bekeríti házát című nagy (a Nyugatban kilencven éve megjelent) versét idézi:
„Léckatonáim sorban állnak már, pici
földem a földből kikerítve, könnyű szál
dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan
igazságukban; ők a törvény, ők a jog,
erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők,
s jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt
a testvérek közt: táj varázsát, távoli
egek pirosát, és a tejnél édesebb
levegőt; mostanában ugyan e szeles
október hidegét is, aki április
karmosabb öccse” (…)
(…) Hősi léceid mögött
mint középkori szerzetes dugott a zord
sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros
kép égetők elől pár régi könyvet: úgy
dugd magvaid, míg, tavasz jőve, elesett
léckatonáid helyén élő orgona
hívja illattal a jövendő méheit.”

E gondolatok, és a mögöttük levő magatartás – maga-tartás! – igen, ma is aktuális, érvényes és nagyon is fontos. Hasonlóképpen érdemes előkeresni és újra elolvasni Ady Ki várni tud című versét, amelynek kapcsán Németh László 1943-ban ezt üzente az akkori magyar ifjúságnak: „Tartsd magad. Azaz: tartsunk magunkat mi is, figyelmeztetők. A kor, amelynek fiai voltunk, velünk temetkezik. Most kell megmutatni, hogy a szó, amelyet a nemzethez intéztünk, nem szófia, megér egy életet. Ez a néhány év, hónap még a mienk, mai őrzőké. Legyünk méltók rá. Tartsuk magunkat úgy, hogy az ifjúság, amelynek nem látott szeme rajtunk függ, szép leckét kapjon, magát tartván, a magatartásra.”

Csupán egy hozzáfűznivalóm van itt és most e gondolathoz, intelemhez, üzenethez migránsügyben. A kerítés felállítása szükséges, de nem elégséges a népvándorlási válság kezeléséhez, enyhítéséhez. Nemcsak kifelé kell megerősíteni magunkat, hazánkat, hanem befelé is! Mert hiába veszünk fel páncélt, ha a testünk gyenge, a gerincünk nem egyenes és szilárd. Ha igaz az, hogy a szokások és az erkölcsök tartanak fenn bármely emberi közösséget, akkor a magyar társadalom nagyon nehéz évszázadon van túl, és ma meglehetősen rossz fizikai és mentális állapotban van. A legnagyobb baj az erkölcsi válság, a szociális és kulturális megosztottság. Ez nem új jelenség, már Széchenyi azt óhajtotta a Hitelben, ha „szépen egybe olvadna ’s egy testté válna mindazon számtalan felekezet, mellyet vallás, írói gőg, státus, személyes haszon, mania ’s a’ t. ugy mint a’ könnyen eldarabolható követ a’ fövény, eddig egymáshoz csak gyengén tartott ’s hazánkat töredékeny mosaikhoz tette hasonlóvá, midőn ha akarnók, olly könnyen válna gránittá.” Igen, de mi az a közös nevező, ami egyesíthetné a társadalom különböző állapotú, helyzetű és érdekű tagjait? A közös érdek, mely a társaság (mai szóval társadalom) tagjait egyformán köti a hazához, csupán két szó: szabadság és tulajdon – mondta Kölcsey Ferenc a pozsonyi diétán, s ezt a szállóigévé vált mondatot választotta jelszavának mintegy húsz éve a szabad, demokratikus Magyarország és a szociális piacgazdaság programját zászlajára tűző (de annak megvalósításával adós maradó) Magyar Demokrata Fórum. A rendszerváltás óta huszonöt év telt el, de a társadalom többsége még mindig csalódott, kiábrándult, bizalmatlan a rendszerrel és annak működtetőivel szemben, mert negyed századdal ezelőtti gazdasági, jóléti elvárásai nem teljesültek, és a szociális és morális egyenlőtlenségek rendszerére rátelepült a nép és az elit közötti bizalmatlanság.

Ez a bizalmatlanság ugyan enyhült 2010 után, amikor egy közösség- és teljesítményelvű, a nemzeti identitáson és érdeken alapuló kormányzás kezdődött, de a gazdasági, anyagi gyarapodás és társadalmi felemelkedés sokak számára még mindig várat magára. Ezért a mai nemzeti-keresztény-demokrata kormány legfontosabb feladata – az ország külső veszélyektől, támadásoktól való megvédése mellett – a szabadság és a tulajdon esélyét, lehetőségét megadni a lehető legtöbb magyar embernek. Hiszen igazi – nem csupán deklarált – szabadság nélkül nem lehet polgár az ember, csak proletár, magántulajdon nélkül pedig nem lehet szabad, csak szánalmas szolga. Ne a mai, sokszor és súlyosan tévedő, hibázó, gyakran alkalmatlannak bizonyuló ilyen-olyan német politikusokra figyeljünk, hanem Ludwig Erhardra, a második világháború utáni német gazdasági csoda, egyben szociális piacgazdaság atyjára hallgassunk, aki 1963-as kormánynyilatkozatában azt hangsúlyozta: a keresztény szellemben és felelősséggel cselekvő, középutas német szövetségi kormány az egyre szélesebb körű magántulajdon útján szeretné felébreszteni a polgárok önérzetét, erősíteni polgári érzületüket, és növelni a szociális tekintélyt és a gazdasági biztonságot.

Ha nem akarjuk, hogy mások döntsenek rólunk, nélkülünk, akkor meg kell erősödnünk. Ahhoz pedig, hogy megerősödjünk – egyenként, családonként, közösségeink és egész társadalmunk –, jobbá kell válnunk. Ahogy Ravasz László írta Trianon után: „Megmaradásunk és megújhodásunk útja: a magyarság legyen erkölcsi jelentés, hogy nemzeti lehessen”. Ezért áldott minden szó, minden betű, tett és példa, melyből a magyarság erkölcsi megújhodása fakad. Az újkori népvándorlás fenyegető hullámai között úgy kell cselekednünk, hogy megmaradjunk. Ezért a külső mellett belső honvédelemre is szükség van, ami úgy vélem, nem csupán az állam, az egyház és az iskola feladata, kötelessége, hanem minden magyar civil patriótának is.

Szerző
Márton János

“Külső és belső honvédelem” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szerbia és Horvátország között van egy 7 négyzetkilométeres föld-darab, mely se egyik se másik országnak nem kell, így egy csah önhatalmúan magáénak jelentette ki.
    DE:
    ez ezer évig Magyarország része volt. Itt az ideje, hogy a magyar kormány ezt magáénak követelje,
    Ugyanis itt lehetne egy migráns-befogadó állomást létesíteni, és egy nemzetközi „hot-spot”-ot felállítani és itt kiszűrni a gazdasági bevándorlókat és a valódi menekülteket. Az összeset egy mikro-chippel kellene ellátni.
    Így egy migránsról azonnal lehetne tudni, hogy mifajta kóbor lény.
    A kiutasítottakat el kellene szállítani egy más kontinensre, ahonnét csak több száz/ezer km-t úszva tudnának eljutni Európába.
    Mivel ez a megoldás a szerbeknek rövidebb útvonalat jelentene és a horvátokat is mentesítené a migráns cunámitól, gondolom, ők is kapnának a lehetőségen, hogy megszabaduljanak a felelősségtől.
    A rendőrséget fel kéne hatalmazni, hogy a migránsok közül az egyedül álló fiatalemberekből kiválaszthassanak ennyit amennyi kell a migránsok által hátrahagyott szemét eltakarításához. Ezeket aztán kényszeríthetnék a munka elvégzésére. Amíg nem végzik el ezt tisztességesen, addig nem mehetnének sehova. Ha pedig akadékoskodnak, akkor vissza kellene dobni őket a közel-keletre ill. Afrikába.

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!