A Magyar Nemzet firkászai azt hazudták csekély számú olvasóiknak, hogy a CÖF-CÖKA ellopta tőlük és a Szellemi Honvédelem Alapítványtól az általuk 2014-ig átadott Szellemi Honvédelemért díjat.

Nézzük a tényeket, a Magyar Nemzetet egy oligarcha megvette és azóta pincsikutyaként vezetett pártjai hazugságait közvetíti félrevezető módon olvasóik felé. Hol van már a Pethő Sándor-féle a nemzet minden előtt szemlélet és a tiszta hazugságmentes újságírás?

2013-ban a CÖF-CÖKA Alapítvány mozgalmat hirdetett a Kárpát-medencei hazájukért tenni akaró civileknek, szellemi honvédőknek. Ma már közel 17 ezres közösség vállalja büszkén összetartozásunkat.

2015 óta az egyedileg tervezett díjat – amivel nem jár pénzjutalom – egyéni és közösségi kategóriában ítéljük oda, a szellemi honvédők javaslata és a kuratórium döntése alapján.

A díj neve „Szellemi Honvédő”!

A Magyar Nemzet ismét ki tudja hányadszor, pártpolitikai érdekből felületes újságírásával tovább szennyezte a valamikor patinás nemzeti érdekek mellett megjelenő lapot. Vádja átlátszó és hamis, annál is inkább, mert a szellemi honvédelem ideája közkincs, nem kisajátítható.

Első díjazottjaink 2015-ben Tőkéczki László, Dr. Zétényi Zsolt és a Rákóczi Szövetség.

A Szellemi Honvédelem Alapítvány egyszemélyi képviselője, a bírósági bejegyzések szerint Tőkéczki László. Nem vitatható, hogy a szóban forgó Alapítvány képviselőjének sem volt kétséges, hogy a CÖF-CÖKA által alapított díj megkülönböztetett néven és cél érdekében jött létre.

A Magyar Nemzet egyre fogyó renoméja és a közelgő választások miatt, támadja a CÖF-CÖKÁ-t. Ennek oka, hogy a Jobbik és az LMP mögül hiányzik a civil erő, az igazi szellemi honvédők közössége.

A 2018-as szellemi honvédőket köszöntő nagy gyűlésünkön, méltó módon megemlékeztünk az általunk nagyra becsült, elhunyt harcos társunkról, Tőkéczki Lászlóról.

CÖF-CÖKA vezetősége

Előzmény

Magyar Nemzet: https://mno.hu/belfold/vita-a-szellemi-honvedelem-dija-korul-2442011