Közlemény

A történelmi megbékélés előfeltétele a magyar kisebbség jogainak biztosítása Romániában

A Civil Összefogás Fórum támogatásával került sor Budapesten a székely szolidaritási gyűlés megtartására, amelyet erdélyi szervezetek hirdettek meg az általuk felkért előadók közreműködésével.

Id. Lomnici Zoltán az EMT elnöke, korábbi főbíró, arra emlékeztetett, hogy 1848.október 19.-én kezdődött az Erdélyi Vérengzés, amelynek során császárhű románok több mint nyolcezer magyart mészároltak le és ezzel megváltoztatták Dél Erdély etnikai összetételét. A történelmi sebek begyógyulását, a megbékélést nehezíti, hogy a román hatóságok ma is rendszeresen megsértik az őshonos magyar kisebbség jogait. A székely nemzeti szimbólumok használatának akadályozása, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elszabotálása, az autonómia törekvések elfojtása azt jelzi, hogy a román állam nem tarja tiszteletben a nemzetközi normákat, sőt saját törvényeit sem.

Okos Márton erdélyi közíró a székely nemzet 1848-bán Agyagfalván tartott nagygyűlését idézte fel, ahol hatvan ezren álltak ki az Erdélyt és Magyarországot egyesítő törvény mellett és ez az esemény volt a székely népfelkelés kezdete, csatlakozás a magyar szabadságharchoz. Felhívta a figyelmet arra, hogy az anyaországgal is támogatnia kell a székelyek jogaiért folytatott küzdelmet. Az október 24-én sorra kerülő akció, amelynek során kivilágítják a Székelyföld határait azért nagy jelentőségű, mert rámutat a terület önálló régió jellegére.

Juhos Gábor maraton-futó elmondta, hogy azért futotta körbe a székely megyéket, mert ezzel szerette volna felhívni a világ figyelmét a sorozatos jogsértésekről. Az autonómia biztosítása azért lenne nagyon fontos, mert ez segítené a magyarság megmaradását Erdélyben.

A rendezvényt az Erdélyi Magyarok Egyesülete, az Erdélyi Szövetség és a Budapesti Székely Kör szervezte .A szervezők a Civil Összefogás Fórumot kérték fel az esemény feltételeinek biztosítására. A támogatásért Okos Márton író mondott köszönetet és felkérte a CÖF-CÖKA-t a közvélemény tájékoztatására.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!