Könyvajánló: Út a szemedben, cél a szívedben

Kelemen András kétkötetes memoárjának egyes fejezetei az Életünk folyóiratban jelentek meg.

A szerző így ír magáról:

Szüleim Erdélyből menekültek, amikor a fanyar székely humor szerint:

„addig győztünk, míg egész Romániát hozzánkcsatolták”.

Én is háborúban születtem 1940-ben, majd diktatúrában nevelkedtem. Ellene lázadva éltem, s más eszköz híján a lelkek orvoslásával foglalkoztam. E minőségben ismerkedtem meg Fejér megye népének bajaival, s vállaltam a rendszerváltoztatás rám eső részét.

MDF-et szerveztem, s beválasztottak az országgyűlésbe 1990-ben. Ismételt megválasztások folytán 2010-ig voltam a T. Ház tagja; 1998-tól a bicskei kerület küldötteként.

Voltam az Antall-kormány népjóléti és külügyi államtitkára, küldött az ET és a NYEU parlamenti közgyűléseiben (utóbbiban 2002-ig delegáció-vezető), s voltam az Európai Parlament tagja és részt vehettem az Európai Konvent munkájában is. Vezettem az MDF-frakció külügyi munkacsoportját, s lemondásomig voltam az MDF külügyi alelnöke. Az MDF kisiklatásakor jogsértő módon kizárt a párt, s a Fidesz-képviselőcsoport tagjaként folytattam országgyűlési munkámat 2010-ig. Ezután 2019-ig a parlament elnökének külügyi főtanácsadójaként dolgoztam.

Számos civil szerveződésben vettem részt, s a Nemzeti Fórum alelnöke vagyok.

Pályám során igen sok tudományos és közpolitikai írás, valamint irodalmi fordítások sora – és néhány szépirodalmi mű – hagyta el tollamat, később (író – és számító) gépemet.

A MÁR MEGJELENT I. KÖTET BORÍTÓJÁNAK SZÖVEGE:

Sok-ezeregyéjszaka – magyar földön…

Bár kétségtelenül nem hasonlíthatok Seherezádéra, mégis valahogy így kezdődött ennek a könyvnek a története. Gyakran mondtam esti mesét cseperedő unokáimnak, annak ellenére, hogy feleségem felhívta a figyelmemet arra: meséim legtöbbször nem álmosítóak. Nem lehettek azok, mert legtöbbször az elröppent valóságról szóltak. Így háború, családomlás, kegyetlen élmények is részét képezték.

Azután pedig ahogy iperedtek, egyre inkább érdekelte őket mindaz, ami velem esett meg; s ekkor nem volt immár elég emlékezetemre hagyatkozni, hanem nekifogtam rendszerezni írott lábnyomaimat is. S amikor egy emberöltőre országunk függetlenülésétől elkezdtek csordogálni a változás történetei, felfedeztem:

mennyi mindent másként éltem meg.

Életem úgy alakult, hogy voltam közel is a csúcshoz, együtt éltem az ország sorsát irányítani törekvőkkel, de vidéki képviselőként és civil szervezetek irányító helyzetében sosem szakadtam el a hétköznapok embereinek örömeitől és gondjaitól. Ha úgy tetszik a második vonalból láttam rá a történésekre: láttam fejem felett a szirti sasokat (és keselyűket), de alattam a táj sem vált térképpé.

Történetem tehát közelebb áll a hétköznapokhoz, mintha történelmi szakmunka lenne; és mindenről a lehető legőszintébben beszélek. Könyvemet lehet kalandregényként is forgatni, mert ha vállalod a kihívásokat, a Te életed is azzá válik, kedves Olvasó!

A KIADÁS ELŐTT ÁLLÓ II. KÖTETRŐL:

Ebben a könyvében a szerző szemléletesen jeleníti meg az 1998 és 2010. közötti hazai politikai eseményeket, sajátos, „második vonalbeli” szempontból. Élményszerűen adja elő egy mindaddig gazdátlannak mondható választókerületben az országgyűlési képviselő helyi tevékenységének kialakítását, miközben országosan zajlik az eredeti MDF haláltusája. Ugyanakkor a Budapest-Strasbourg tengelyen is nagy a kihívás.

Itthon pedig váltakozik a kormánypárti és az ellenzéki szerepkör, amely kemény küzdelmek során végül a sodródó országirányítás bukásához vezet.

A személyes élmények alapján irodalmi igénnyel megírt művet fordulatos cselekményvezetése mellett dokumentáris ereje teszi a történelmi érdeklődésű olvasók számára különösen értékessé, bár a benne foglalt tények és események mindenkinek olvasónak nyújtanak új ismeretet.

Részletek az Életünk folyóiratban

2021.01: Népjóléti Sziszifusz, 2021.10: Víztükörben csillagok /Nani/, 2022.06: Kapunyitás a Külügyben.

Az első kötet 2022-ben jelent meg a Méry Ratio gondozásában, jelenleg a befejező, II. kötet kiadása van folyamatban.

Könyvajánló: Út a szemedben, cél a szívedben — Civilek Infó

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!