Néhány gondolat azzal kapcsolatban, hogy milyen hibák-hiányosságok észlelhetők a kiválóan dolgozó Fidesz-KDNP kormány kommunikációjában, és hogyan lehetne ezen javítani.

Ahogyan ezt egy Széchenyi-díjas pszichiáter professzor, az MTA doktora látja.

1/   Gyakran hallani (pl. a Sargentini jelentés vagy a 2020. január 16-án elfogadott a magyar jogállamisággal kapcsolatos EP határozat kapcsán), hogy „Politikai döntés született”. Ennyi. Ez logikailag is súlyosan hibás válasz. A politikai döntés ugyanis lehet jó is (pl. kormányunk politikai döntései…).

Mi, kormánypártiak persze tudjuk, hogy mit takar ez a válasz, de nekünk nem kell magyarázni. A helyes válasz, hogy mindenki (a jó szándékú, félrevezetett „ellenzéki”) is megértse:  Hamis vádakra alapozott, politikailag motivált, igazságtalan döntés született. Csak pár szóval több, de teljesen világos és sokkal informatívabb.

2/   Szintén rendszeresen hallani, hogy az igaztalan vádakra („Magyarország nem jogállam, nincsen sajtószabadság,…”) az a   válasz, hogy „Azért támadnak minket, mert  a migráció ellen vagyunk..”

Ez megint logikai hiba. Bár igaz, hogy ez is az okok között van, de ez nem válasz, mert amiért a bevándorlás ellen vagyunk, attól még elvileg tényleg lehetséges lenne, hogy nincsen jogállam és sajtószabadság. Tehát nem mellé kell beszélni, hanem a vádakat kell tételesen cáfolni és utána mondani, hogy ezek a nyilvánvaló hamis vádak azért hangzanak el, mert a bevándorlás ellen vagyunk.

3/  Gyakran hallani kormánypárti körökből a legmagasabb fórumokon is (rádióban, TV-ben, stb). „Nem szeretjük a politikai korrektséget”

Ez szintén súlyos hiba. Mi, kormánypártiak tudjuk, hogy mi van e mögött, de az egyébként értelmes, tanult, de a dolgokat végig nem gondoló értelmiségi csodálkozik, hogy miért nem szeretjük, ami korrekt. Több főorvos-kollégám és fiatal orvos tanítványom is feltette ezt a kérdést. Elmondtam, hogy ezt így kell fogalmazni:  „Nem szeretjük a politikai korrektségnek nevezett (hazudott) szájkosarat”.

Tehát (magyarázom sokszor): Rasszistának lenni politikailag nem korrekt. Igaz? Igaz. Miért, biológiailag korrekt? Genetikailag korrekt? Történelmileg korrekt?  Matematikailag korrekt? Csak éppen politikailag nem korrekt? A lényeg, hogy rasszistának lenni egyáltalán, semmilyen viszonylatban nem korrekt, nem csak politikailag.  Aki „politikai” korrektségről beszél, az azt sugallja ezzel, hogy az én (vagyis az ő) politikai nézete szerint a dolog korrekt, a Te (vagyis a mi) politikai nézetünk meg le van sajnálva.

4/      Évek óta ismétlődő hiba, hogy a kormányt érő súlyosan hazug vádak esetén a válasz ezzel kezdődik (és végződik):  „Azok beszélnek akik alatt…”  Egy példa, de nagyon sok ilyen van, évek óta figyelem. Tegnap a Kossuth rádióban: a DK szerint Magyarországon folyamatosan nő a szegénység és már 1,2 millió ember él a szegénységi küszöb alatt…..A Fidesz-KDNP válasza: „Azok beszélnek akik alatt……” Ez a válasz igaz, de nem cáfolat.

Azért, mert a DK, MSZP stb.  gazemberei alatt az ország lefelé csúszott,  attól még ez a vád lehetne igaz is, csakhogy nem az. Vagy: kb. fél éve valami DK-s nő mondta, hogy a Fidesz csökkenteni akarja a nyugdíjakat. Erre a válasz: „Azok beszélnek akik…”

A helyes válasz az (és ez nem hangzott el): „ A DK-s X.Y. azt állítja, hogy a Fidesz csökkenteni akarja a nyugdíjakat, de ez hazugság, (finoman: nem igaz) semmiféle érv nem támasztja alá, mutasson bizonyítékokat ”különben is azok beszélnek”.  Tehát:  a) meg kell ismételni röviden a vádat, aztán b) második lépésben tételesen cáfolni azt, és c) harmadik lépésben jöhet az „azok beszélnek” szófordulat, aminek itt már van értelme és ereje.

Mellesleg sokkal többször kellene mondani, hogy a szegénység csökkent, az anyagi jóllét nőtt. A Fidesz-KDNP kormány alatt több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a bérminimum. Jelentősen nőttek a közszolgálat különböző ágaiban a bérek, csökkentek az adók, rezsicsökkentés, családtámogatás, ingyenes tankönyv, nyelvvizsga, jogosítvány, folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom (az élelmiszertől a benzinig) a belföldi turizmus, a kiadott építési engedélyek száma, szintén folyamatosan nő a pénz-megtakarítás , és nemcsak az összeg, hanem a megtakarítással rendelkezők száma is (?  Ebben nem vagyok biztos), harmadára csökkent a munkanélküliség ez utóbbi is erősen a szegénység ellen hat.

5/     Miniszterelnök Úr (a kormány, stb.) nem perel az őt érő súlyos hamis vádak miatt. Igen ám, de ezzel a mi bőrünket (választókét) viszi a vásárra, mert amivel őt vádolják, az az egész kormányra vetül, és egyértelműen az ellenzéket erősíti („Fejtől bűzlik a hal” mondja az ellenzék, csak az a baj, hogy összekeverik a Miniszterelnök Úr kellemes férfias kölnijének illatát az ő büdös szájszagukkal).

A legtöbb vád annyira képtelen és hazug, hogy könnyű lenne a cáfolat, nem is neki kellene perelni, van rá más fórum is. A magánjog ismeri a hitelrontás fogalmát, amikor egy vállalkozásra bizonyíték nélkül nagy nyilvánosság előtt rosszat mondok, megbüntetnek, mert indokolatlanul rontom az illető cég hitelét. A kormány hitelét sem szabad rontani indokolatlanul.

Egyébként a „nincsen sajtószabadság” vádat könnyen lehet az utóbbi évek sajtótermékeiből kiválasztott anyagok hiteles fordításával cáfolni. Itt aztán a Miniszterelnök Úr kilövetésétől a Gréczi féle végtermék Simicska által a Miniszterelnök Úrra történő vetítéséig egyértelmű a cáfolat.

(Gréczi nevét az anyakönyvvezető rosszul írta, különben is ő a DK szóvivője, tehát megmondója. Öszülő haja azért hullámos, mert ondolálja). Aztán a Miniszterelnök Úr fejével focizó gazemberről készült videót is be lehet mutatni.

Senkit nem büntettek meg ilyen dolgok miatt. Ekkora a diktatúra nálunk. Lehetne sok német példát hozni a sunyi elhallgatástól, sajtóbeli manipulációkról. A politikailag érintett ügyek többségében a bíróság nálunk a Kormány szája íze ellen ítél. Ezt nem lehetne a képükbe vágni? SZEVIÉP, Vörös Iszap, Hajdúbét (Libagyev), stb. nem igaz, hogy ezekkel nem lehet külföldön érvelni. Ezeket a cáfolatokat egyszer meg kellene tenni és a pofájukba vágni. Ha az EP-ben ezt nem lehet, mert nem veszik tudomásul, bírósági úton lehet, mert ott kénytelenek megnézni és értékelni a bizonyítékokat.

6/     Több HírTV-beli műsorban láttam, hogy pl. Horn Gábor mondta, „Azért mert én nem a Fideszre szavazok azért hazaáruló vagyok?”

A vitapartnerek sajnos nem csaptak le erre, és nem mondták, hogy „Dehogy vagy hazaáruló, mert nem a Fideszre szavaztál, hiszen nálunk demokrácia van, és minden bejegyzett pártra lehet szavazni. Azért Te nem vagy hazaáruló, ne adjál aljas módon a mi szánkba olyant, amit nem mondtunk. Az a hazaáruló, aki hamis, hazug vádakkal él külföldön Magyarország ellen. Ha te ilyent még nem tettél, akkor nem vagy hazaáruló”

A vitapartnerek e helyett csak  ismételgették, hogy Dobrev Klára …stb. folyamatosan árulja a hazát (ez megint igaz, de nem erre válasz).

7/    Mikor úgy tavaly október végén Karácsony Gergely öt feltételt szabott a Kormánynak, amelyekről a kormány megígérte, hogy teljesíti (amúgy is teljesítette volna), akkor buta módon azzal jöttek a kormánypárti kommentátorok, hogy „Karácsony zsarolja a kormányt”.

Ez azért hibás, mert ha zsarolja, akkor a Kormány miért teljesíti?  Ez a Kormány ilyen könnyen zsarolható?

Nem. Karácsony eme ténykedését így kell kommentálni: „Karácsony mivel látta, hogy nem tudja teljesíteni a stadion-stoppot, stb. menekülési útvonalként olyan „feltételeket” szabott, amelyekről tudta, hogy a Kormány úgyis teljesíti, és így az a látszat keletkezik, mintha ő diktálna.”

Olyan, mintha valaki parancsba adja, hogy este menjen le a nap, és mivel tényleg lemegy, az illető büszkén kihúzza magát: „látjátok mekkora hatalmam van”?

8/      A Miniszterelnök Úr állítólag nem megy el az ellenzéki TV-be és ezt pl. Szakonyi Károly tegnap a HírTV-ben úgy értékelte, hogy ezért nincsen sajtószabadság nálunk.

Ez képtelenség. Nem csaptak le rá a vitapartnerek. Azon túl, hogy nem ezen múlik a sajtószabadság, örüljön az ellenzék, hogy nem megy el az RTL-be és az ATV-be a Miniszterelnök Úr. Mert ha elmegy, akkor talán sok ellenzéki nézőnek felnyitja a szemét és ezáltal fórumok teremt magának a túloldalon is.

Tudjuk, hogy a lakosság döntő többsége csak RTL-t és ATV-t néz. (Tehát kár, hogy nem megy el….). Ezért volt kapitális hiba az is, hogy Tarlóst nem engedték kiállni vitára Karácsonnyal. Tarlós lemosta volna azt a nyikhajt.

És ami a fő, akkor azt a vitát az RTL és az ATV is közvetítette volna, tehát a mi érveink eljutottak volna az ellenzéki szavazókhoz.

Ezt nem lehetett előre tudni?

Én miért tudtam?

„Nem süllyed odáig, hogy leáll vele vitázni”. Magunknak hiába mondjuk a tényeket, az nem segít, a túloldalra kell eljuttatni az információkat, így lehet és kell érvelni.

 

Így látja tehát ezeket a dolgokat egy 48 éves klinikai, kutatási és oktatási  gyakorlattal rendelkező pszichiáter professzor.

Hát nem logikus mindez? Hát nem így kell vitatkozni és érvelni?

Vagy az én fenti gondolatmenetem nem követhető, esetleg hibás?

Nem hinném.

73 éves vagyok, de ilyen jó kormányt még nem láttam.

Pontosabb, jobb kommunikációval további széles tömegeket tudnánk megnyerni, mert van egy jelentős réteg, aki nem mélyül el a dolgokban és könnyű félrevezetni.

Mindezek eltörpülnek a Kormány óriási teljesítménye mellett, de a végeredmény a választáson dől el.

A zsigeri gyűlölködőkkel nem lehet mit kezdeni, de nagyon sokan csupán alul/félreinformáltak.

Budapest, 2020 január 17.

Prof. Dr. Rihmer Zoltán

Széchenyi-díjas c. egyetemi tanár,

az MTA doktora,

az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja,

pszichiáter, neurológus és farmakológus szakorvos,

Semmelweis Egyetem és Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Budapest