Kiállás Áder János mellett

Tisztelt CÖF-CÖKA Vezetősége!

Én, R.Gy.A és teljes családom Keszthelyről nagyon büszkék voltunk Áder Jánosra, mint köztársasági elnökre. Mélységesen tiszteljük visszafogott, bölcs viselkedését, és aktív közéleti jelenlétét. Maximálisan támogatjuk elnöki jelölését.

Tisztelettel
RnéGyAd
_________________________________________________

Tisztelt CÖF Vezetőség!

Áder János úrnak jelenleg nincs alternatívája!
dr.T-né Sz.A.
_________________________________________________

Kedves Elnökség!

Remélem, hogy lesz mód arra, hogy minél több helyen kifejezzük: attól, hogy a FIDESZ támogatja Köztársasági Elnök Urat, még a többi civilek is támogathatják.

Mindamellett, persze más jelöltet is állíthatnak más civil szervezetek, de akkor álljanak elő a valódi nevükkel, és ne kenjék és rejtsék el az azonosíthatóságukat a civil szó mögé. Egy csomó briganti is bújik a civil fogalom mögé – sajnos!

Eddigi munkájukat köszönve, és támogatva:

Jó erőt és egészséget kívánok!

W-né M. Zs.
________________________________________________________

Köszönöm szépen. Sajnos nem nekünk – civileknek – a hatáskörünk. A Parlament dönt, a jobbik bojkottálni fogja az ülést, de a Fidesz-KDNP többség így is meglesz az álbaloldallal szemben.B.S.
_________________________________________________________________

Elképesztő az a szuperbia amiben fulladozik ez a politikailag és  erkölcsileg értelmezhetetlen klikk.
A névsort álmunkból fölkeltve is tudjuk mint a korosztályom a Grosics – Buzánszki – Loránt – Lantos … kezdetű névsort, hogy bocsássanak meg nekem, az egy napon említésért.

Most ők lennének a “civilek” – mert nekik ilyen lapot osztottak.
Ez már viselkedészavar a javából, amikor a felsőbbrendűségi érzés kiöl belőlük minden érzéket a realitás iránt.

“Majtényi…”
Az ember nem tudja sírjon-e vagy nevessen…

O.Á.
______________________________________________________

Csodálkozom, hogy „csodálkoznak ” Szél Bernadett közönséges megnyilvánulásain. Már régen elveszítette hitelességét a hazug-állításaival. Nőhöz nem illő. kiábrándító modora miatt régen nem kommentálom a hozzászólásait, véleményeit. Túl tesz volt társelnök társán is ezen a téren, no de a két ember intelligenciája között óriási a különbség.

G.E.
______________________________________________________

Tisztelt CÖF Társak, vezetés!

Civilek Áder mellett – A Köztársasági Elnök kérdéséhez
Igen, csak a ballib jól tudja, hogy – bár nem igaz –  elég csak mondani hogy nagy a civil támogatottsága az  ő emberüknek.
(az nem baj, hogy nem igaz, hiszen morális aggályaik már régen nincsenek, ha egyáltalán voltak)

Emberi működés, szociálpszichológiai alapvetés  (bandwagon effekt) –  ha fogalmam sincs, mi a helyzet, akkor körülnéznek és a többséghez csatlakozom.
Abból nem lehet baj…….
Vagyis a nem jól tájékozott ember (a társadalom döntő/ nagy többség) – ha és amennyiben érdekli a politika és közélet- körülnéz (értelem-szerűen és sajnos az általa preferált hírforráson/ csatornán) és a többséggel megy.
Ellen- szavazni az szokott, aki jobban informált, tudja mi az igazság (vagy azt hiszi, hogy tudja…) illetve az adott kérdésben határozott véleménye, preferenciája / értékrendje van.
Akkor mindegy hogy ki mit mond….

Emiatt nem  mindegy az, hogy mi folyik a médiából.
Vagyis nekünk is el kell juttatni az üzenetet, hogy a civil többségi támogatás bizony nem igaz.
A Népszava lelkes olvasóját ez nem fogja megingatni, de a többieket, , a határozott preferencia -nélküli választókat igen.

Üdvözlettel:
S. É.

__________________________________________

Köszönöm szépen, mert maximálisan támogatom Áder Jánost, ahogyan Orbán Viktort tartom minden hibájával együtt is Nemzetünk megmentőjének!!!

M. P. A.
____________________________________________

Áder János okos, kedves melegszívű magyar ember.
Az Isten is köztársasági elnöknek teremtette.

U. M.
____________________________________________

 

 

 

Szerző
CÖKA

“Kiállás Áder János mellett” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Áder Jánost én is maximálisan támogatom.
    A szilveszteri szereplése – a Duna TV stábjának „jóvoltából” viszont nyomasztóan negatív volt. A jeltolmácsok elburjánzása – a Himnuszt valójában néma jeltolmácsok „adták elő” – a pesszimizmus orgiája volt. Miért? Miután nem improvizációkról volt szó, ha már mindenképpen „akadálymentesíteni” akarták a beszédet és a Himnuszt, a feliratozás sokkal jobb lett volna, mentes a hangulati elemektől.
    Kerülni kellene az ilyen csapda- vagy inkább szabotázs-illatú helyzeteket a jövőben….

    P.Cs.

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!