Európaiként érdemes elgondolkodni azon, hogy mit keresett Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen Kínában. Érdekes és fontos következtetésekre juthatunk. Valószínű az Unió vezetése rájött, hogy az orosz-ukrán háború befejezése nem történhet meg úgy, hogy bármelyik fél győztesnek nyilvánítsa magát. Oroszország kelet védőbástyájává vált. Hiába sorakoznak fel Ukrajna mögött az uniós országokból küldött fegyverek, úgy tetszik, a világ kétharmados szimpátiáját élvezi Oroszország, és jó ideig áthatolhatatlan falat alkot kelet és nyugat között. Az esetleges világháború esélyei nem szólnak a nyugat mellett. Egy atomháború esetén az csak álom, hogy Észak-Amerika sértetlen maradna.
Az Európai Unió csatlakozása az USA érdekeltségű háborúhoz ma már nemcsak elkötelezett fegyveres jelenlét, ugyanakkor súlyos politikai és gazdasági következményekkel járt. Orbitális hiba azt hinni, hogy Kína a vele versenyben álló szuperhatalom mögé áll, és a jövőben bárhol jószemmel fogja követni az USA demokráciaexportját.
Az Európai kontinens országai válaszút előtt állnak. Ma még talán kiállhatunk kontinensünk önállósága mellett, ezzel egyensúlyt tartva a két szuperhatalom között. Dönthetünk úgy, hogy felvállaljuk az USA egyoldalú politikai elképzeléseit, amely Európát ugródeszkának használná, és eredményezné gazdasági megerősödését is.
Félmilliárd európai polgár sorsa függ a fenti döntéstől. Választhatjuk a hosszútávú elköteleződést a világbéke mellett, vagy hidegháborút konzerválhatunk, amely bármikor átcsaphat újabb „forró” háborúvá.
A kérdést csak Európa polgárai dönthetik el. A 2024-es EU parlamenti választás civil szempontból nem arról szól, hogy melyik pártszövetség lesz erősebb az EU-ban, hanem megkérdőjelezhetetlenül a békéről vagy az értelmetlen háborúzás folytatásáról. Az európai béke megteremtése láthatóan nem találkozik az USA érdekeivel. A Biden-adminisztráció az állandó feszültség fenntartására törekszik, ezzel igazolhatja katonai jelenlétét közvetlenül, de a NATO vezető szerepének betöltésével közvetve is. Európának viszont olyan védelmi erőre van szüksége, amely egyenrangú lehet a nyugati szövetség megvédésében és az európai szuverenitás garantálásában.
Valljuk be, sokáig jól jött az amerikaiak bábáskodása, hadi kiadásaink visszafogásának lehetősége. Most a tanulság, hogy ingyen kenyér nincs. Ezért a helyes irány a NATO védelmi szövetségében kompatibilis módon az európai önálló fegyverkezés észszerű és arányos szintre emelése. Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Európa polgárainak többsége ezt a megoldást támogatná, hiszen eltérő politikai és gazdasági érdekek mentén is a szuverén államok szintjén megmaradhatna a szabad gazdasági verseny előrevivő úton.
Kína felkérése a tűzszünetre és a békekötés előkészítésére helyes törekvés. Ősi kultúrájuk révén, hiba lenne vezetésük szürkeállományát lenézni. Nincs szükségük mézesmadzagra, ismerik helyüket a világban. Ők is, mint az USA, védelmi célokra címkézve küldhetnek fegyvereket Oroszországnak. Ha nem lesz rövidesen békekötés, ez a feltételezés valósággá válhat.
Az USA politikai és gazdasági nyomásgyakorlása Európát behálózza. Az eredmény kontinensünkön a politikai és gazdasági instabilitás. A németek és franciák lassan a múltnak tekinthetik középhatalmi státuszukat, melynek meghatározó oka, hogy zsákutcában hagyták őslakosságukat. Európa polgárainak önálló, erős és népfelséget tisztelő vezetőkre van szüksége.
2024-ben az uniós parlamenti választások a 24. órában hozhatják meg a kontinens szuverenitásának kimondását. Az Unió Nyugat-Balkán felé bővülő szövetsége révén, a V4-ek és Lengyelország vezetőinek józansága mellett, a világbéke nagyhatalmi tényezőjévé válhatunk. Vissza kell térni az Unió alapítóinak vezérfonalához, és Európa polgárainak érdekképviseletéhez. Államaink szuverenitása és a demokráciát aláhúzó szubszidiaritás garantálása a jövő útja. A gazdaság primátusa a politika fölött földünk lakosságának alapvető érdeke, és szerencsés esetben a világbéke letéteményének hordozója.
Csizmadia László