Magyarországon a 2010-es politikai helyzet már-már forradalomihletésű volt. A CÖF-CÖKA visszanyúlt a társadalmi szerződés eszközéhez. A 2010-es kormánybukás kétséget kizáróan igazolta, hogy a saját, önző érdekeit követő, népét kizsigerelő kormányzás eszmeileg beteges hajlamát művelve zátonyra futott.
Magyarországon, de Európában is hallhatóvá vált a sok évtizeden át ajnározott, szocliberális típusú társadalmi felépítmények recsegése, ropogása. A kitartó, szemellenzős követők a neoliberalizmus infúzióját hívták segítségül, amely ugyan lassítja az eszme pusztulását, de a végkifejlet megakadályozására alkalmatlan. Az Európai Unióban jelenleg játszódó jogi, politikai, gazdasági események a bekövetkező rekviemre utalnak.
A nemzetek szuverenitása melletti erős uniós szövetségnek már nem szolgálhatnak alapul a pusztán ideológiai nézeteket követő, a népek megosztására kialakított pártrendszerek.
Soros György „nyílt társadalomnak” nevezett dobozos kiszerelésű „gyógyszere” méregkapszulákat takar, nem más, mint Európa népeinek végzetét sürgető eutanázia rátukmálása az ötszázmillió polgárt számláló, javában életképes, zsidó–keresztény civilizáció gyökereiből táplálkozó közösségre. Mi, európaiak, szedtünk már úgynevezett csodagyógyszereket. Bizalmunkkal sokszor visszaéltek, így születhettek társadalmi és emberi torzók. A nyílt társadalom kapszulájába sűrített illegális migráció hatása túlmegy a gyógyszerérzékenység okozásán, elementáris erejű, az európai őshonos társadalmi berendezkedés immunitásának lebontásával az összeomláshoz vezet.
A CÖF-CÖKA 2010-ben, majd 2014-ben is átnyújtotta a megválasztott kormánynak a széles körben összegyűjtött, polgárok által megfogalmazott, a jövő társadalmának építését szolgáló javaslatait. Büszkék vagyunk arra, hogy az emberek támogató munkája nyomán ezek közül sok megvalósult. Látjuk azonban, hogy az eltelt évek során – elsősorban külső tényezők hatására – a nemzeteket érintő, befolyásoló tényezők felerősödtek, felgyorsultak. Felkészülten, autentikus válaszokat kell adni mindennap az új politikai és gazdasági kihívásokra. Egyre nehezebb előre látni a döntések sikerét vagy éppen kudarcát. A sok hatalomért versenyző párt ígérvényei a valóság világában szertefoszlanak, és megmaradnak az átvert választók, akik verhetik fejüket a falba, mert elfelejtették, hogy „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”.
A mai időkben, amikor egy nagy többséggel megválasztott kormányzás folyamatosan bizonyítja rátermettségét, hozza az eredményeket, nehézzé és feleslegessé válik a hatalom megszerzéséért szervezkedő ellenzék akarata. Kiváltképpen azért, mert még mindig olyan politikusokkal próbálkozik, akikről a választók tudják, hogy az ország irányítása mellett az elvárt erkölcsiségből is csúfosan megbuktak.
Magyarországon ma már 4,4 millió polgár dolgozik és adózik, s munkája elmúlt nyolc évben kikapart gesztenyéjére hiába fáj a foguk a nemzeti vagyon tapasztalt eltapsolóinak. A politikai hazugságok nagymesterei garantált demokráciában lubickolnak és ígérgetnek. A magyar gazdaság volt zsebesei édent, korrupciómentességet és minden társadalmi rétegnek nyugati szintű megélhetést vizionálnak. Szerintük rövidesen az orvos fog hálapénzt fizetni a betegnek, olyan oktatási rendszert valósítanak meg, ahol a diák tartja majd az órákat a tanároknak, ezzel biztosítva oktatói fejlődését. A munkabérek pedig, a Jobbik javaslatára, egyezni fognak például a német vagy norvég jövedelmekkel. Ők a bolsevizmus talajából újból burjánzó agitátorok utódainak társaságához szegődtek. A rablóprivatizáció bajnokai, az offshore cégek adócsalói a választások idejére előveszik a népüktől elsíbolt milliárdokat, így akarnak 2018-ban ki- és befordított bundázással választást nyerni. A magyarok tartják, hogy a gyakorlat teszi és értékeli a mestert. Ezért sem maradhat ki az számvetésből a viszonylag újnak mondható Jobbik sem. Ez a párt kétségbeesett pálfordulásokkal, eszmei zűrzavartsággal a regnáló néppárt helyére igyekszik. Úgy tűnik, hogy székházában minden tükör összetört.
A magyar társadalom az elmúlt nyolc év során igyekezett megszabadulni a 2002 és 2010 közötti téves pártpolitikai irányítás és kormányzás hulladékaitól. Az ellenzékiek kalózhajóba szálltak, s a kidobott és lejárt személyi és eszmei selejtet igyekeznek összegyűjteni, felhasználni, „second hand” módon eladni. Nagyhangú rikoltozással kezdtek üzleti handabandázásba, ahogy az a vadkacsáknál szokás.
Mai életünk korszelleme azt sugallja, hogy a polgárok, egyéni szabadságjogukat megélve, önakaratuk szerint közvetlenül munkálkodjanak nemzetükért. Igyekezzünk elkerülni a sokszor torz pártpolitikai érdekek szerint felkínált svédasztalt. Minden magyar állampolgár, szívére és lelkiismeretére hagyatkozva, kösse meg a maga mindennapos szerződését a hazájával.
A kalózkodás kora lejárt!
Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök
Magyar Hírlap:
http://magyarhirlap.hu/cikk/93894/Kalozhajok_felsegjel_nelkul
