Vannak ellenzéki pártok, akik ki tudja honnan és kiktől busás támogatást kapnak, és ebből kitömik fedett tevékenységű civilként feltüntetett alapítványaikat. Kommunikációs fegyverük a valódi civil szervezetek elleni propaganda, ezzel a magukról történő figyelem elterelése. Példaképp említsük meg a Jobbik pártalapítványának kedvenc kitüntetettjét a Kiegyensúlyozott Média Alapítványt.

Hasonlítsuk össze a Jobbik pártalapítvány által adott támogatást a KMA-nak és az SZPMA támogatását a CÖKÁ-nak.

2016-ban a KMA-nak nyújtott támogatás összege 130 millió forint, ebből személyi költségek 90 millió forint.

A CÖKÁ-nak nyújtott támogatás összege 45 millió forint, ebből személyi költségek 11 millió forint, megjegyezve, hogy szemben a KMA-val a CÖKA Kuratóriuma és a felügyelő bizottsága fizetség nélkül végzi önkéntesen tevékenységét.

Feltételezzük és látjuk, hogy a KMA pénzfelhasználása kifejezetten pártpolitikai célokat szolgál, a magas személyi költségek „fontos” embereiknek burkolt jövedelmeket biztosíthatnak. Szolgálják a párttagság megtartását, pártpolitikájukat, sarkallják a fizetett facebookolók számának növelését (N1TV, Barikád című hetilap,  Alfahír nevű portál).

Úgy tűnik, hogy a Jobbiknál szokásos a bujkálás, hiszen a KMA-nak nincs honlapja, közhasznúsági jelentésüket sem láthatjuk, csak távirati formában. Viszont, csatoltak egy könyvvizsgálói jelentést, amiből gazdálkodásuk részletei nem állapíthatók meg.

A CÖKA nem szégyelli, hogy ismertsége és közhasznú munkássága kapcsán élvezi magánemberek, magántulajdonú cégek és 2017-re vonatkozólag már az MVM támogatását is. Leszögezzük, hogy az ellenzéki pártok, miközben bort isznak, vizet prédikálnak.  A CÖKÁ-ban nincsenek Kovács Bélák, Simon Gáborok, több százmilliós közpénzből származó székházainkat sem tudjuk értékesíteni, mert ilyenekkel nem rendelkezünk. A bécsi bankokban sem tartunk illegális módon szerzett pénzeket, stb. Viszont, mint eddig mindig a ránk bízott közjóra fordítandó támogatásokkal, adományokkal, az arra illetékesek és a civil társadalom előtt a törvényi előírások szerint elszámoltunk és elszámolunk.

CÖF-CÖKA Vezetőség