Juncker levélhez vélemények

Tisztelt Csizmadia Úr!
Ahogy én Jean-Claude Juncker urat ismerem, nem sok reményt fűzök a vasárnapi intézkedéseihez. Még sok víz folyik le a Rajnán, a Dunán és a többi nagy és kisebb folyón, hogy valami komoly változás jöjjön a nevezett úr intézkedéseibe. Na persze reménykedjünk, hogy meghallgatja az okosabb résztvevőket, elsősorban a mi nagyszerű Miniszterelnökünket.
Ha hallgattak volna rá, akkor ma már nem jött volna annyi migráns ebbe a szerencsétlen
– keresztény gyökereit megtagadó – Európába. Ezt még nagyon megbánják az illetékesek. Keresztény gyökerek nélkül elszárad és megszűnik Európa.
Felfalja az iszlám. Mi itt a kalitkában megvagyunk, s majd imádkozunk értük.
HAJRÁ MAGYARORSZÁG! D. Sz.

_________________________________________________

A Junckernek írt levéllel teljesen egyetértünk.
Ez a felelőtlen tehetetlenség, amit az Unió vezetői művelnek, elkeserítő, iszonyú következményekkel fog járni.
Beengedni szűrés nélkül katasztrófa! Szolidárisnak kell lenni, de hogyan ellenőrzöl papírok nélkül?
Ha beengedtük, kik bújnak köztük? Ha beengedtük képtelenség,- már költségben is- visszatoloncolni!
Ekkora mértéket, hogy bírunk el? Mi éjjel-nappal dolgozunk, hét közben, hét végén!!!
A nagycsaládosainkért, a kisebbségekért, a nehéz sorsúakért…..
Szüntelenül, erőnkön felül fáradozunk, hogy a gyerekeink egyetemre járhassanak, betartjuk kötelességeinket, a ránk
vonatkozó szabályokat, törvényeket betartjuk. és a jogunk kevesebb, mint a migránsoké?
Mi 6 gyereket nevelünk, nem kaptunk se lakást, se ételt, se ingyen utaztatást, se esőkabátot…
De minden gyűjtésnél adakoztunk, amennyi tőlünk telt.
Hála Istennek, hogy Orbán Viktor ilyen karizmatikus vezető, talán az ő életfelfogása, a problémák kezelése hat a többi európai vezetőre is, csak ne legyen késő! Jó lenne, ha az Ő tisztánlátása megvilágosítaná a felelősöket.
Köszönjük a CÖF vezetőinek is a bölcs jelzéseket, bizony itt már a többi európai ország vezetőithez is el kell juttatni a magyar összefogás gondolatait. Fel kellene venni más országok civil közösségeivel is a kapcsolatot!
Hiszen az európai értékek vannak rettentő nagy veszélyben, a kereszténységünkről még nem is beszéltünk.
Isten áldja munkájukat!
Szeretettel: H.-né K.

_____________________________________________

Amikor fiatalabb pártoló tagként kapcsolatom volt a POFOSZ-al, akkor többen arról beszéltek, hogy miként tapasztalták meg hónapokkal korábban orosz provokátorok megjelenését vidéki szállodákban, hogy milyen figyelmeztető üzeneteket kaptak ismerőseiktől, hogy maradjanak ki a készülő eseményekből. Tehát színjátéknak indult, beugratásnak, amit mi komolyabban vettünk, mint a szervezők számítottak rá. De a kortársak közül is kevesen kerültek olyan helyzetbe, hogy átláthatták a történteket. Mennyivel kevésbé érdekli ez azokat, akik a rendszerváltás után váltak felnőttekké. Shakespeare mondja talán, hogy színház az egész világ. Hozzátehetnénk, hogy méghozzá többrétegű előadásban vagyunk szereplők. És a szerep, amit valakik ránk akarnak osztani, nem mindig változtatható meg ízlésünk szerint – de ha nem sodródni akarunk, legalább törekedni kell rá…… Akkor is, ha tudjuk, hogy kevés a befolyásunk.
Ha jól emlékezem, a nyolcvanas években volt egy drámatörténete Ingmar Bergmannak, amelyben a görög dráma lényegének azt a felismerést tartotta, hogy életünk abból áll, hogy döntések sorának vagyunk kényszerű szereplői, döntésekben kell kéretlenül is részt vennünk. Döntéseinkben a jóra kell törekedni, de a jóra törekvő döntésekből nem mindig következnek jó eredmények. Ezt tudva kell mégis erkölcsileg jóra törekvő (etikus) döntéseket vállalni. Lásd Antigonét és hasonló műveket. Ez az emberi sors, a kifürkészhetetlen, titokzatos emberi sors. Ezután kb 300 (?) évvel jött a kereszténység mint az etikus élet kultúrája.
Én 4 éves voltam falun, egy kapura kapaszkodva bámultam a jobbról balra előttünk elhaladó, vidáman énekelő végtelen katonai menetoszlopot, a virágcsokrot lobogtató katonákat. Pár nap múlva a balról jobbra tartó katonai menetoszlopot láthattam, virág nélkül, és vezényszóra pár percenként beugráltak a vizesárokba, ide-oda lestek, majd kijöttek és sorokba rendeződve némán tovább vonultak. Ismét később ugyanebben az irányban tankok végtelen sora csörömpölt végig az utcán. Később felnőtt fejjel hallottam, hogy tőlünk nem messze volt egy kanyar az utcában, amit egyik tank nem tudott bevenni, bementek a kanyarban levő házba a falon át és megálltak az ágy mellett. Senki nem halt meg, senki nem szitkozódott. És amikor 90 után abban a faluban sétáltam, egy öregasszonnyal beszélhettem, aki akkor volt fiatal. Nem akart nyilatkozni, mint mondta a történelembe nem akar beleszólni, még hozzászólni sem, csak a kacsáit etetni. Elég megrázó volt.
Ma többen hangoztatják a régi tételt, hogy politizálás, politikai részvétel nélkül nincs teljes értékű emberi élet. Én nem vitatom, én is így képzelem elvileg. Gyakorlatilag meg vagyunk ahol vagyunk …. És köszönet az ünnepi levélért.

______________________________________________

Az 1956-os forradalmunkat és szabadságharcunkat nagyon érdekes események előzték meg, amelyek ismertetése, valahogy kicsúszik a látószögből. Kezdeném a magam esetével:
1953. március 5-én meghalt Sztálin, a szovjet birodalom véreskezű zsanoka. 53 őszén behivtak katonának, s mert egy páncéltörő tűzérezredhez soroltak be, egy kicsit meglepett. Ugyanis, osztályiden voltam, s azt vártam, hogy munkaszolgálatra visznek. Nem sokat gondolkodtam a miérten, de úgytűnt, mintha egy folyamatban lévő változásnak köszönhettem szerencsémet. Letelt a két év, s visszamentem régi munkahelyemre. Munkatársaim körében, mintha szabadabb légkört észleltem volna, den nem kerestem az okát.
A változás szele 1956 nyarán rázta meg az öreg akác lombját. Ekkor figyeltem fel arra, hogy valami kedvező történik. Az emberek most már nem szabadabban, hanem szabadon beszéltek. Nem tudtam, hogy mi hozta a változást. 1955 decemberére Ausztriát elhagyták a megszálló csapatok a semlegesség fejében. Az utca embere arról beszét, hogy rövidesen Magyarországról is kivonulnak a szovet csapatok. Ez hihetetlen volt, de mindenáron hinni akartuk a hihetetlent. A hihetetlen akkor kezdett nagyon hihetővé válni, amikor lebontották a jugoszláv-magyar határon a határzárt. Mikor azzal végeztek, akkor hozzáfogtak az osztrák-magyar határzár lebontásához, amit szeptember 19-én fejeztek be. Arról beszéltek, hogy Ausztria és Magyarország közöt egy nyugati mintájú határátkelést léptenek életbe. Nefeledjük, ez 1956 nyarán történt. Azt meg évtizedekkel később tudtam meg, hogy 1956 nyarán Kelet-Németország és Nyugat-Németország Németország egyesitéséről tárgyaltak. Ez csak a szovjet vezetők engedélyével, sőt, mondanám, utasitásra történhetett.
1955 májusában Nyugat-Németországot bevették a NATO-ba. Kruscsov a Varsói Szerződés létrehozásával vágott vissza, de továbbra is szerette volna az egyesült Németországot semlegesiteni. Az USA ebbe nem ment bele, sőt, rühelte a békülékenységet a Szovjetunió részéről. Ez most is igy van. Jelek szerint, nemcsak az USA rühelte, másoknak se tetszett a béke. A fegyvergyárosok biztos nem jó üzletet láttak benne. A nyugati áldemokratákat is biztos kirázta a hidek. A béke nagyon rossz politikai gyurma.
Számos szező, aki könyvet irt 56-ról, megemliti, hogy 1956. október 23-án őrizetlenül hagyták a fegyverraktárakat és gyárakat. Vajon miért? A tűntető tömeg kezében nem volt fegyver. Nem készült fegyveres összecsapásra a karhatalommal. Miért lőt az ÁVH? Meg kellett torpedózni a kedvező irányba haladó változást? Ehhez minket kellett beugrasztani? Ha igen, ez semmit se von le a pesti srác önfeláldoző hősiességéből, a szabadságharc igazából és tisztaságából. Mi csak pokolra kivántuk a kommunistákat a Szovjetunióval együtt. Fiatalok voltunk és politikailag tudatlanok.

R.G.

________________________________________________

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!