Gondold át!

AZ A VÉLEMÉNYEM, H. A KORÁBBI ÉS MAI EU-S, ÉS AZ ORSZÁGONKÉNTI FŐLEG BALOLDALI VEZETŐK (bár az off-shore vezér Juncker papíron jobboldali…!!!) A KERESZTÉNYSÉG, A NEMZETÁLLAMOK, ÉS EURÓPA FELSZÁMOLÁSÁN DOLGOZNAK, A BEVÁNDORLÁS KORÁBBI ÉS JELENLEGI FOLYAMATOS ELŐSEGÍTÉSÉVEL, MERT AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK A CÉL…!!!!!!!

MÉGPEDIG ÚGY, HOGY MIVEL KB. 10 ÉV MÚLVA TÖBBSÉGBEN LESZNEK AZ EU-BAN A MUSZLIMOK (lásd Eustat), S MAJD BEVEZETIK A BURKÁT, AZ ISZLÁMOT, MEG A SARIÁT, S E MIATT AZ ŐSLAKOSSÁG ÉS KÖZTÜK POLGÁRHÁBORÚ ALAKUL KI, AKKOR MAJD JÖN AZ USA ÉS „RENDET TESZ”, = ÁTVESZI A HATALMAT EURÓPÁBAN is mint 1945-ben(ne feledjük, a II. vh-ban az usa Sztálint is fegyverezte keletről az óceánon át, hogy megállítsa Hitlert, majd amikor Sztálin nagyon előre haladt nyugatra, akkor partra szálltak nyugaton, s ketté osztották Európát . „oszd meg és uralkodj” alapon…!!!) S AKKOR MAJD ITT IS EGY MARIONETT FIGURÁVAL IRÁNYÍTHATNAK EGY ÚJABB EGÉSZ KONTINENST, MINT NÁLUK…!!!!!!!!!!

S AKKOR MAJD IGAZÁN „SZABADON ÁRAMOLHAT A TŐKE”, A GYARMATOSÍTÓ FINÁNCTŐKE, MERT NEM KELL MAJD ÉVEKIG TÁRGYALNI AZ EURÓPAI NEMZETÁLLAMOKKAL A SZABADKERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁSRÓL MINT MOST, HANEM CSAK EGYETLEN EMBERT KELL TÁVIRÁNYÍTANI MINT NÁLUK…!!!!!
TEHÁT AZ USA JELENLEG DESTABILIZÁLJA EURÓPÁT, HISZ AZ ELMÚLT 15 ÉVBEN SZÉTVERTE AZ AFGÁN, AZ IRAKI, A LÍBIAI, A JEMENI, ÉS A SZÍR, ÁLLAMOT, MIKÖZBEN KETTŐS FRONTOT NYITOTT AZ OROSZOKKAL SZÍRIÁBAN(orosz támaszpont van – volt ott) ÉS UKRAJNÁBAN, MIKÖZBEN LÁTSZÓLAG GYORSAN KIBÉKÜLT IRÁNNAL ÉS KUBÁVAL, NEHOGY SEGÍTSENEK AZ OROSZOKNAK AKÁR TÁMASZPONTTAL…!!!!!!!!! MIND EZT IZRAEL SÍRÁSA RÍVÁSA KÖZEPETTE, AKI ÉPP MOST VONUL BE AZ 1967-ES HÁBORÚ UTÁN ISMÉT EGYOLDALÚAN NYUGAT-SZÍRIÁBA…!!!!!!!!!

ÉS A KÖZEL-KELETNEK EZ A DESTABILIZÁCIÓJA DESTABILIZÁLJA MOST EURÓPÁT A NÉPVÁNDORLÁSSAL, AMIT AZ ÁRULÓ CIA-ÜGYNÖK EU-S „VEZETŐK”(mert bábok és ügynökök) ÉS AZ EURÓPAI BALOLDALI PÁRTvezetők MÉLYEN TÁMOGATNAK…!!!!!!!! Miért?? Az európai egyesült államok létrehozásáért, az európai nemzetállamok felszámolásáért…!!!!!!!!!!!!!

HA PEDIG MÉGSEM LESZ POLGÁRHÁBORÚ AZ EURÓPAI ISZLÁM UNIÓ MIATT, AKKOR VISZONT OLYAN LESZ AZ EU MINT AZ USA, TÖBB MINT 50% BEVÁNDORLÓ, AZAZ NEMZETI IDENTITÁS NÉLKÜLI ELBUTÍTOTT JÓL IRÁNYÍTHATÓ MASSZA, S A JÓLÉTTEL LEHET, HOGY IDŐVEL MÉG AZ ISZLÁM VALLÁSUKAT IS MAJD KI TUDJÁK RADÍROZNI AZ AGYUKBÓL, AHOGY AZ EURÓPAIAKÉBÓL IS SIKERÜLT A KERESZTÉNYSÉGET…!!!!!!!

NO AZT HISZEM ITT TÉVEDNEK AZ ÁRULÓ UNIÓS ÉS JELENLEGI EURÓPAI ÁRULÓ ÁLBALOLDALI CIA-ÜGYNÖK VEZETŐK…!!!!!!!! EMLÉKSZÜNK?? A SZOVJET BLOKKBAN SZINTE MINDEN POLITIKAI VEZETŐ ÉS ÚJSÁGÍRÓ KGB-S VOLT, NE LEGYEN KÉTSÉGÜNK, HOGY MOST MEG CIA-S…!!!!!!!!!!!!!! LÁSD SNOWDAN-T ÉS A WIKI LEAKS-ET, MEG ULFKOTTE KÖNYVÉT…!!!!!!!!!
B.V.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!