Futballnemzet?

Csizmadia László írása
Magyar Hírlap

A berni világbajnokság 1954-es döntőjében utoljára volt arra esélyünk, hogy a futball világ tetejére kerüljünk. Máig sem tisztázott, miért nem sikerült.

A magyar nép találgatásba kezdett, több mint 60 év elteltével is születnek új összeesküvés elméletek. Győzött a korrupció, mondják egyesek (a németek megvették a csapatot), mások a csapatösszeállítás hibáiban látják a vereség okát. Természetesen a legnagyobb bűnös a szövetségi kapitány lett, hiszen tudjuk, valakin mindig el kell – el kellett – verni a port. Ezüstéremmel a nyakában gyászolt az ország.

Íme, a magyar lélek, amely a győzelmeket csak addig értékeli, míg azok folyamatosak és a siker örökös.

Más kérdés, hogy azóta az akkori ezüstéremhez hasonló eredményt, e sportág terén közelítőleg sem tudtunk produkálni. Azt mondjuk, Magyarországon a focihoz mindenki ért. 1954 óta jöttek a jó tanácsok, mentek a szövetségi kapitányok és a sportág egyre mélyebbre süllyedt.

Itt álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk. Lépjünk át a futball stadionokból a pártpolitika arénáiba. Ez az a terület, ahol rémisztően hasonló esetekkel találkozunk. Párhuzamokat vonhatunk a magyar futballvilág és a versengő pártok, pártocskák története és szereplése között. Ne feledjük, a magyar ember úgy gondolja, hogy a politikához legalább úgy ért, mint a futballhoz: azaz a bölcsesség kövét mi, civilek tartjuk a kezünkben. Lelkiségünk sem változott.

Mint választópolgárok, nyerni szeretnénk, és ha egy-egy meccset kedvenc csapatunk elveszít, máris világvégét kiáltunk. Kétségbeesünk és mélyebb elemzések nélkül az eddig jól teljesítő csapat lecserélését sem tartjuk ördögtől valónak.

Vakokká válunk, észre sem vesszük, hogy az ellenfelek hazug, gúnyolódó skandálásának hatása alá kerültünk. Ők pedig dörzsölik a tenyerüket, hiszen magunk alatt vágjuk a „kapufát”. Túlzott nyomást gyakorolunk a „szövetségi kapitányra” – a kormányfőre, kapkodásra akarjuk kényszeríteni, miközben észre sem vesszük, hogy a lavór vízzel kiöntjük a gyereket is.

A pillanatnyi formaromlás, egy-két rossz passz, vagy az eltúlzott gólöröm kijavítható hibák. Ugyanakkor lehetséges, hogy egyesek már nem tudják jó formájukat hozni, a tanulság levonása elkerülhetetlen és cseréjük esedékessé válik.

Az egyre nagyobb megméretésre készülő kormánycsapat a hazai és nemzetközi mérkőzéseken nem engedheti meg a kisiklást, az esetleges fiaskók a „szövetségi kapitányt” is mélyebb meggondolásra ösztönözhetik.

Csapatunkért azonban nekünk is tenni kell. Ki kell mennünk a mérkőzésekre. Biztassunk, bosszankodjunk és kiabáljuk be tanácsainkat. Ne ijedjünk meg az ellenfél szurkolóinak esetleges vandalizmusától. Ne üljünk fel hazug, táborunkat froclizó mondataiknak. Lássunk világosan! Ők nyerni szeretnének, ráadásul ellenünk. Időleges és látszólagos fölényüket a mérkőzés végeredménye fogja helyretenni. Az első félidő közepén hiába kezdenek ünneplésbe, a mérkőzés második félidejének vége igencsak messze van.

Ha bízunk saját magunkban, és lelkünk mélyén megnyugtatjuk a feltörő túlzó érzelmeket, elénk tárul az igazság. Rájövünk arra, hogy egy fradista szurkoló soha nem lesz Újpest rajongó és fordítva. A sporttörténelem azonban jó példákat is szolgáltat. Az NB2-be száműzött Fradi ma a Nemzeti Bajnokság II. helyén tanyázik. Legutóbb már hazai pályán a Groupama Stadionban telt ház volt. Sorra jönnek vissza a „fradiszív” tulajdonosai.

Kormánycsapatunk hasonló utat járt be. Szinte a semmiből teremtett új lehetőségeket. A pálya fölött tornyosulhatnak viharfelhők, de a választók bizalma, akarata, a szükséges népi konzultációk üzenete elkergetheti a fellegeket. Várjuk el a csapatért és a szurkolókért felelős „szövetségi kapitánytól” a nemzetet szolgáló bölcs döntéseket és bízzunk a további eredményességben. Ne kergessünk illúziókat. Nem arathatunk minden meccsen gólzáporos győzelmet.

Éljünk József Attila szavaival: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Ez a költői idézet sokszor hangzott el az ellenzék soraiból is, így remélhetjük, számukra is érthető. Üzenhetjük azt is a történelem bizonysága alapján, hogy az égi csillagok soha nem lesznek vörös színűek.

A siker záloga, a múlt és a jövő összevetésének megértése a fenntartott hűség, bizalom és a kitartással végzett munka lehet.

Csizmadia László

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!