Facebook oldal megszüntetése – vélemények

Döbbenettel és nagy szomorúsággal olvastam a kommentelők írásait.
Hol éltek, milyen családban nevelkedtek, vagy honnan jöttek, vagy gonosz erők küldték Őket valahonnan ide a magyarok szégyenére büntetni bennünket. Az igazi magyar nem ilyen, hanem van benne szeretet, tisztelet és alázat, nagyobb részében összetartás ha kell.
Ezek a gonosz lelkű emberek fegyelem nélkül élnek ezért megbecsülés nélkül halnak majd meg.
Valóban a facebook olyan sorsra fog jutni, mint az iwiv, el fog halni ha az emberi szenny miatt.
Önök – velünk együtt – ne adják fel s harcot. Nagy örömmel olvastam a tiltakozásukat a Gyurcsány megbízás miatt, bár véleményem szerint semmi változás nem fog történni. Döbbenetes az EU-hozzáállása Magyarországhoz, a fejlődéshez. Nem viselik el az Orbán kormányt, annak eredményeit, minden szempontból csak a lejáratást segítik. Eddig sem szerettem az EU-t, ezután pedig kimondottan ellenségnek tekintem, mivel egy hazudozó embert bíznak meg egy ilyen munka végzésére. A bürokratikus rendszerben ólomlábakon folyó ügyek menete, mely 221 fő kavalkádja szerint zajlik szükségtelen.
Jó egészséget és további jó munkát kívánok Önöknek
K.I.-né

_______________________________________________

Olvastam az összeállításból egy keveset. Szomorú lettem. Miféle emberek ezek?
Azért is kitartok.
Hajrá Magyarország!!!!!!!!!!!!!!
Üdvözlettel: F.-né Z.A.

_______________________________________________

Sajnálom, hogy megszünt az oldaluk, mert nekünk, akik Önök mellett álluk, segítség volt!
Ezekkel a kommentelő trollokkal mi is harcot vívunk, bár őszintén szólva, kár az energiáért. Falra hányt borsó!
Ilyen gyűlölködés, ami itt folyik, és balról-jobbról egyaránt, szinte hihetetlen!
Nem értjük ezeket az embereket, nem értjük a gyűlölködést! Elkeserítő!
Üdvözlettel, V.L.-né

_______________________________________________

Sajnálom, hogy megszüntetik a Facebook oldalt, undorító, minősíthetetlen hozzászólások mindenhol vannak, nem kell velük törődni. Sajnos így még kevesebb lesz a minőségi jobboldali portnál az interneten, pedig úgy tűnik, a média egyre fontosabb szerepet tölt be a politikai véleményformálásban, Remélem, a híreket, eseményeket a web oldalon, vagy e-mailben megkaphatjuk. Üdvözlettel, M.G.

_______________________________________________

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a CÖF-CÖKA – még hacsak ideiglenes jelleggel – megszüntette a facebook oldalát.
Nagyon rossz lépésnek tartom, mert gyengeséget, gyávaságot sugall az ellenfeleinknek, és ezáltal még nagyobb harckedvet ad nekik. A mostanság elbizonytalanodottakat pedig még inkább eltávolítja tőlünk. Ez nem lehet a célunk! A facebookon pedig manapság – tetszik, nem tetszik – ott kell lenni.
Ez a döntés kontraproduktív. Hiába vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a kommentelőknek milyen a szellemi színvonala. Ez bizony megfutamodás. Nem menekülhetünk elefántcsonttoronyba! Ez harc, amelyet fel kell vállalni!
Remélem, mihamarabb újraindítják az oldalt!
Én, a magam részéről, amennyiben szükség van rá, szívesen segítek a kommentelők elleni küzdelemben is. Barátsággal T.L.F.

_______________________________________________

Megértem a döntést! Bár nem olvastam végig a komenteket, de tudom, sajnos ez van! Mégis mit tegyek? ennek a népnek vagyok fia! A Facebook egy szükséges rossz, ám egyre kevésbé hiszem, hogy megkerülhető! A hozzászólások nem a CÖF-CÖKA-t minősítik, hanem azokat akik írják. Jelenleg ők vannak többségben? Meglehet, ám tegyünk róla, hogy ne így legyen!
üdv. J.Cs.

_______________________________________________

Ismerjük őket, hiszen köztünk élnek. Tudom, hogy elviselhetetlen ez a hangnem de kell, hogy lássa mindenki kik is ezek. Nyugodtan meghagyhatják a Facebook oldalt.
Üdvözlettel:M.F.-né

_______________________________________________

Beleolvastam a kommentekbe, amelyek írójukat minősítik. Csak mocskolódni tudnak. Igazuk van. Ezért kár fenntartani az oldalt.
„A kutya ugat, a karaván halad” – Ennyit ér a szavuk.
Baráti üdvözlettel:
Dr. Cs.-né M.A.

_______________________________________________

Ki is Illiberális? nyilvánvaló, hogy a baloldali anarchisták azok, mert szerintük csak nekik van joguk a véleményüket hallatni, mindenki másnak kuss.
A mai magukat „liberálisnak” nevezőknek semmi közük sincs a liberalizmushoz.
Nézzék csak meg mi mindent tett Hazánkért annak idején a liberális Szabadelvű Párt.
Azoktól kellene tanulniuk.
De:
a trollok még olvasni sem tudnak. Valószínűleg csak egy szöveggyűjteményből másolnak „hozzáböfögéseket” a cikkekhez. Ugyanis túl sok anarchista szöveget olvastam, aminek semmi köze sincs a cikkhez, vagy még a többi hozzászóláshoz sem.
Üdvözlettel Bajorországból: R.I.

_______________________________________________

A kezdetektől fogva a szellemi honvédők táborába tartozom. Bevallom Nektek, hogy soha nem nyitottam meg a facebook oldalunkat pontosan azért mert tudtam, hogy csak ez várható a ballib elkötelezettektől. Teljesen egyetértek azzal a döntéssel, hogy meg kell szüntetni minden olyan felületünket amelyen bennünket lehet mocskolni. Ezek után „kedves” velünk szellemi közösséget nem vállaló honfitársaink szürkeállományuk méregváladékát „kedves bolgár úr” és a hozzá hasonlók műsoraiban önthetik ki.
B.Cs.

_______________________________________________

Nem háborodom fel, ismerem őket. MIndanyian egy letűnőben lévő dikatúra másolóinak( SZTÁLIN- RÁKOSI) gyermekei, unokái. Önálló alkotó munkára képtelenek. Nem első generációs propagandsisták! Nincs köztük egyetlen odaillő kötőszót használni tudó, önállóan tájékozódni képes fiatal, aki nem azért bőgne, – ha ez igy marad ÉS ORBÁN VIKTOR LEGALÁBB ANNYI IDEIG VEZETI AZ ORSZÁGOT, MINT HUNYADI MÁTYÁS-, akkor veszélyben a soron kivüliségük-, a számukra nyitott szociológusi, propaganda gyártó média szakos, gátlástalan önérdek érvényesítő kapcsolatrendszer, a bankárképző, a brokeróvoda, a PÁLYA, AMELYEN HALADVA… 7O ÉVVEL A HÁBORÚ UTÁN IDE JUTTATTÁK EZT AZ ORSZÁGOT.
AKI PEDIG ITT ÉPÍTKEZNI AKAR, AZT BETONBA AKARJÁK ÖNTENI, pedig nem Orbán Viktor ásta alá a „‘ rendszerüket” hanem saját maguk, apáik és nagyapáik, akik képzetlenek, tehetségtelenek és akarnokok voltak. Összeomlott,…rájuk omlott államiságuk bunkeréből kiabálnak kifelé a föld alól, A KOVÁCSOLT VASRÁCSOS RÓZSADOMBI SZELLŐZTETŐN bokamagasságú é szellemi színvonalon, DE HANGJUKAT ELNYELI AZ ORSZÁGÉPÍTŐ ÖREGEK ÉS FIATALOK munkazaja.
Ugye szépen fogalmaztam?. De csak magunk miatt!! Nem ezt érdemlik!
N.I.

_______________________________________________

Ez a színvonal rémisztő, Önöknek igazuk volt. Csak pár hozzászólást olvastam el, elképesztő
milyen szánalmas, silány emberek vannak. Üdvözlettel V.M. és B.L.-né

_______________________________________________

Fájdalmasan szomorú volt olvasni ezeket a durva, kegyetlen és igaztalan véleményeket. Lehet-e még ezzel a néppel jövőt építeni? Sajnos, kell! Vagy, végünk van! Hiszek abban, hogy megtaláljuk a kiutat az ideiglenes kátyúból! Gyurcsányék nem győzhetnek!
Üdvözlettel, Dr.N.K.I.

_______________________________________________

Köszönöm a tájékoztatást. Ezentúl hol és milyen formában mondhatjuk el véleményünket? Bujdokolni fogunk, nem lesz lehetőség a „mieinkkel” való kapcsolattartásra, információ áramlásra?
Üdvözlettel: P.J.-né

_______________________________________________

Jómagam nagyon örültem a facebookon való megjelenés törlésének. Nagyon sokszor nem is néztem meg az írásokat, mert ez a sok eszement hozzászóló nem értelmes beszélgetést kezdeményezett, hanem sokszor átkozódott, szitkozódott, azt az én magas vérnyomásommal és a cukorbetegségemmel már nem bírtam. A lényeges és fontos dolgokról tájékoztatást kapok Tőletek, amit hálásan megköszönök. Amikor kéritek, hogy ötletekkel, vagy bárminemű jobbító szándékú hozzászólásokkal segítsünk, részemről amiben tudok boldogan segítek.
Addig is a Jóisten segítse munkátokat, maradjatok meg az igényes, tartalmas tetteknél. Az őszinte véleményekre és az összefogásra van most hazánknak igazán szüksége. Tisztelettel: E.-né Cs.

_______________________________________________

Bízom benne, ha kell lesz Békemenet!!!!! Még sokan mások is így gondolják!!!!!!!!!!!!!!! Irigység van a véleményekben, amit természetesen nem vallanak be!!!!!!!!!!!!!!!
Jó egészséget Mindannyiuknak!!!!
Üdvözlettel: M.É.

_______________________________________________

Jól tették, amit tettek. Ezek a bejegyzések a rémálomnál is szörnyűbbek.
Tisztelettel: B. család

_______________________________________________

Végigolvastam a kommentezők nyilatkozatait! Zavart,de nem ingatott meg! Tudom és meggyőződésem, hogy az az ügy, amely mellett a Vezetőség kiáll, egy össznemzetiségi szent Ügy! Tudom, hogy vannak hibák, vannak minden polgári rendszerben is képmutatók és kerékkötők. Okoskodók és kétkulacsosak, de akkor is hiszek a tisztaságban, a következetességben, a kemény lelkiismeretes munkában, a hazaszeretetben, a nemzeti öntudatban, a segítőkészségben,az önzetlenségben,a Jóisten szerető gondviselésében. Kívánok Mindannyióknak jó egészséget, kitartást, sok-sok bölcsességet, hogy rendületlenül tovább végezzék önzetlen nemes küldetésüket!
Szívélyes üdvözlettel: B.-né Dr. N.Gy.

______________________________________________

Elnézést kérek, de nincs gyomrom ilyesmik olvasására. Fizikai rosszullét környékez az ilyen primitív, alpári ( finoman fogalmaztam) szövegek láttán.
Tisztelettel, P.Z.

______________________________________________

Teljes mértékben egyetértek. Magam sem nagyon használom a facebookot véleményem kifejtésére, mert ez erre teljes mértékben alkalmatlan. A felelősség nélküli kommentelők elárasztják a képernyőt és csak mérgelődhet az ember. Az e-mail kapcsolat továbbra is jó lesz.
Üdvözlettel P.Cs.

______________________________________________

Teljesen egyetértek a döntésükkel.
A baloldali,liberális és elvek nélküli emberek csak mocskolódni,gyűlölködni tudnak.
Kár kitenni ezt a ragyogó civil összefogást az elküldött linkben olvasható mocskolódásoknak.
Várom továbbra is a leveleiket.
Üdvözlettel és tisztelettel: P.M.

______________________________________________

Hát ez nem semmi. Ez pedig csak a sz..jég..hegy csúcsa. Végig sem volt türelmem olvasni. Még dicséretből is sok. De milyen izzó düh és mérhetetlen indulat. És ezek itt dagonyáztak!! Á.Z.

______________________________________________

Sajnos úgy tűnik, csak célkeresztté válunk, abban a pillanatban, amikor felvállaljuk összetartozásunkat. Csak gratulálni tudok kitartásukhoz, és a gyűlöletáradat berekesztéséhez, ami a facebook oldal bezárását illeti…Magánemberként elmondhatatlanul sok zaklatásban részesültem amíg kinyilvánítottam hovatartozásomat, ezért vonultam vissza attól, hogy felvállaljam politikai szimpátiámat. Ez immáron születésem óta szinte változatlanul kísér, bíztam benne,ha majd mi jövünk, megszűnik, de sajnos csak rosszabb lett, már a félelmet felváltotta a rettegés….Kitartást, erőt kívánok munkájukhoz és magunknak békességet, mert már megérdemeljük. Tisztelettel: K.-né M.M.

______________________________________________

Ez a STÍLUS borzasztó! Uram ISTEN! Ments meg ennyi igénytelen agymosott embertől! Ezeknek sikerült a mély gyűlölet keltése!
Üdv: D.Fné

______________________________________________

A kommentekből világosan látszik, hogy érdemi párbeszéd ezekkel az emberekkel nem folytatható!
Egyet tudok érteni az oldal megszüntetésével! M.M.

______________________________________________

Nagyon helyesen tették, hogy megszüntették a facebook oldalt.
Ez egy szellemi fertő, egy alpári szavakkal és kifejezésekkel teli oldal.
Ez a magyar színvonal és nem más. Az egész Media ezzel teli , valamint uszítással.
Ne is várjunk ilyen körülmények között mást, hisz cél nem más, mint az uszítás.
Ebben az országban soha nem lesz nyugalom, de a Merkel-i Németországot meg
lehet nézni , hogy ott ilyen nincs!
A fontos közölni valókat e-mailon küldjék tovább és akkor legalább csak mi
olvashatjuk.
Köszönjük a kitartást és kérjük a további összefogást.
Üdvözlettel: S.J.-né

______________________________________________

Sajnálom a döntést, mert igenis nekünk is kell széleskörű nyilvánosság! Igy is óriási visszhangja van a másik oldalnak, s ha hallgatásba burkolózunk azt hiszik nem is létezünk.
A kommentelők időnként alpári stílusa bántó, de át kell lépni és az élet halad tovább emelt fővel.
További jó munkát Önöknek.
Üdvözlettel R.M.

______________________________________________

Köszönöm a sok munkájukat. Ezt a sok disznóságot nem tudtam végigolvasni. Csak felháborodni tudok emiatt. sajnálom,hogy ennyi megvezetett ember él köztünk.
További sok erőt, jó egészséget kívánok! N.-né Dr G.M.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!